PULSE (Larry AU 18+)

10. fejezet

Zárt ajkait simogatón végighúzza a vállamon, mélyen beszívja bőröm illatát, aztán továbbra is lehunyt szemmel, jólesőn a nyakamba fúrja az orrát, és szuszogva még közelebb fészkeli magát. Tudom, hogy most nincs szándékos szexuális utalás abban, ahogy a combomon átvetett lábával véletlenül az ágyékomhoz ér, aztán merevedését önkéntelenül finoman hozzám nyomja. Csak ébredezik, mégis, amit bennem felébreszt, annak már semmi köze az ártatlan összebújáshoz.

Lassan felemelem a fal felőli szabad karomat, amit épp nem préselt birtoklón maga alatt ölelve zsibbadásig, és kusza tincseibe merítem ujjaim. Egy doromboló morgással jutalmaz, ahogy ujjbegyeim a fejbőrét érintik finoman. Félálomban halvány mosolyra húzódnak csodás ajkai, én pedig nem tudok mit tenni, az ellenállhatatlan vágy, hogy megkóstoljam őket újra, felülkerekedik. A pókhálóselyem hajrengetegben pihenő kezem lassan elindul az arccsontja felé, ő pedig simogató ujjaim felé mozdul, és csendesen felnyög az érintésemet élvezve. Aztán, ahogy a számat puha ajkaihoz érintem, megrebbennek a szempillái és egy halk sóhaj szakad ki belőle. A felettem pihenő lábát tovább csúsztatja a falig, csípőjét felemeli az ágyról, és lassan, finom dörgölőzések közepette, fölém kúszik. Teljes súlyával nehezedik rám, én pedig már képtelen vagyok elrejteni előle masszív erekciómat.

Még álmában is képest felizgatni, néhány önkéntelen mozdulatával. Úgy tűnik, belőle sosem lesz elég a testemnek. A hajnali első szeretkezésünk után, a leltárt befejezve, a „papírokat fel kell hozni az irodába" címszóval újra itt kötöttünk ki a heverőn eszünket vesztve. És itt is maradtunk. Összegabalyodott végtagokkal, izzadtan, zihálva, és a helyzetünket tekintve talán túl meztelenül.

Először értelmetlen és lényegtelen dolgokról fecsegtünk, boldogan ölelkeztünk, csókolóztunk, aztán már csak cirógattuk egymást némán. Amikor észrevettem, hogy egy idő után túl nagy csendben, és túlságosan mozdulatlanul szuszog a nyakamba, miközben úgy ölel, mint egy plüssmacit, nevetve adtam be a derekam, és hunytam le én is a szemeimet, bele sem gondolva abba, milyen veszélyes játékot űzünk ezzel. Első számú szabály: ne aludj el a titkos szeretőd karjaiban, amikor a pasija pontosan tudja, hol keressen.

Talán három óra telt el azóta, most mégis néhány hunyorgó pislogás után mosolyogva nyitja résnyire csillogó szemeit, és nyomja az ajkait éhesen az enyémekre, merevedését pedig szinte fájdalmasan a combom tövébe. A legédesebb fájdalom. Minden reggel erre akarok ébredni.

De ezek szerint ő sincs ezzel másként, alig öt óra leforgása alatt, most harmadszorra is készen áll elvenni az eszem. Hova fog ez fajulni? Félek, hogy nem fogjuk tudni titokban tartani. Képtelenek leszünk egymás közelében az elvárt módon viselkedni. Talán újra át kellene gondolnom azt a felmondást. De most nem azért, hogy el tudjam felejteni. Most már azért, hogy meg tudjam tartani. Mindenáron.

Hirtelen felocsúdva elhúzódik a számtól, a másodperc töredéke alatt körbepillant, realizálja hol van, és mit csinál, hogy már nem álmodik, és ijedten kipattannak a szemei. Nagy lendülettel ül fel a csípőmön, már nem annyira édes fájdalmat okozva azzal, hogy gyakorlatilag természetellenes szögben maga alá préseli a sziklakemény farkamat.

- Úristen, hány óra?! – kérdi az alvástól reszelős hangon.

- Mindjárt dél – felelem nyögve. – Picit arrébb tennéd azt a gyönyörű fenekedet, ha szépen megkérlek? – simítom végig a combjait sürgetőn.

- Úristen! – ugrik talpra azonnal. – Jézusom! – Körbenéz és sietve felkapkodja a ruháit. – Istenem, Lou! – ismételgeti megállás nélkül, nekem pedig halálfélelem helyett megint inkább mosolyoghatnékom támad. – Johnny ki fog akadni. Úristen!