PULSE (Larry AU 18+)

15. fejezet

Percekig állunk a bejárati ajtó mellett a falnak dőlve, egymásra tapadva. Adam néha végigsimít a hátamon, amikor egy-egy felsejlő emlékkép könnyeket szeretne a szemembe erőszakolni, én pedig egy mély sóhaj kíséretében visszaküzdöm őket. Nem szabad arra gondolnom, hogy Harry most hol van, és mit csinál. Arra, hogy esetleg ő nem is szenved annyira, amennyire hittem. Amennyire engem kínoz a tudat, hogy Johnny hozzá ér.

Nem is tudom, mibe kapaszkodnék most, ha Adam nem lenne itt. Ő egy olyan biztos pont nekem, amióta csak Harry az életembe lépett és a bőröm alá furakodott, amilyenről álmodni sem mertem volna. Ő az, akiben feltétel nélkül megbízhatok, akire bármikor számíthatok.

Ráhajtom a fejem a mellkasára, hallgatom a megnyugtató szívverését, és úgy érzem, ennél jobb gyógyszert Harry hiányára keresve sem találhatnék. A háta pont olyan meleg a tenyerem alatt, amilyennek lennie kell. A mellkasa a fülem alatt kemény, és mégis puha. Ha most nem függőlegesben csüngenék rajta, hanem vízszintesben, gond nélkül el tudnék aludni így, a szívére hajtott fejjel. Lehunyom a szemem, és minden eltörpül körülöttünk, az illata és a testéből felém áradó hő messzire visz innen.

Lassan felemelem a fejem, és az ajkait épp szemmagasságban nyalja meg az orrom előtt. Nem tudom, milyen indíttatásból, de lábujjhegyre állok, és a számat lassan az övéhez érintem. Nem mozdul, csak tűri, hogy lágyan megcsókolom. Azonban amikor a szemébe nézek, haragot látok villanni bennük. Megremeg a gyomrom. Nem vagyok magamnál. Ijedten húzódok hátra, amikor ráeszmélek, mit tettem.

- Bocs... – motyogom.

Frusztráltan felsóhajt, és egyetértőn bólint egyet.

- Legalább rájöttél, hogy hülye vagy – veti oda egy kicsit cinikusan.

Az, hogy eszében sincs kihasználni a helyzetet, csak még nagyobb súlyt ad a történteknek. Lehajtom a fejem, és csak remélni tudom, hogy az árnyék elrejti, ahogy vér szökik az arcomba.

Halvány gőzöm sincs róla, miért csináltam. Talán csak a mérhetetlen stressz hozta ki belőlem, amin az elmúlt órában keresztülmentem. Vagy talán azok a csókok szították a tüzet, amiket az álcánk fenntartása érdekében kaptam tőle. Csak reménykedem abban, hogy mélyen, legbelül, nem valami pitiáner bosszúja ez a tudatalatti gonosz kis énemnek, aki képes Adamet felhasználni, hogy elégtételt vegyen, amiért Harry épp Johnnyval van. Nem tudom, de annyit tudok, hogy nem történhet meg újra.

Perceken belül marok rá két kézzel a felkarjaira, és préselem neki remegve az egész testemet újra, amikor kopogás zavarja meg az egyre nyomasztóbbá váló csendet. Úgy szorítom rettegve a falnak, mintha semmi kínos nem zajlott volna le köztünk az elmúlt pillanatokban.

- Kinyissam? – kérdi, és megpróbál kapva az alkalmon távolabb tolni magától.

- Nem tudom... – suttogom félve, de nem szándékozom elengedni a közelemből a biztonságot adó testét.

- Louis! Most már minden nap ezt játszod!? – hallom meg Niall kiabálását. – Tudom, hogy ott vagy! Kinyithatod. Emlékszel? Már láttam... – kezdi el, mire megkönnyebbülten ugrok oda azonnal, és feltépem az ajtót.

Rávetem magam, és szorosan magamhoz ölelem ott, a küszöbön. Úgy tűnik, ma mindenki, aki egy méternél közelebb jön hozzám, számíthat arra, hogy plüssmacinak nézem. Azért Niallt megpróbálom majd nem lesmárolni. Tágra nyílt szemekkel pislog rám értetlenül, amire elengedem, és hátrébb húzódok. Aztán, ahogy belép az ajtón, már valaki másra néz ugyanolyan tágra nyílt szemekkel.

- Nem... nem voltál suliban... – hebegi zavartan, elkapja a tekintetét Adamről, majd átvált hadarásra. – Csak tudni akartam, minden rendben van-e, de látom minden oké, semmi bajod, nem akarok zavarni, már megyek is, magatokra hagylak titeket, hétfőn találkozunk, gondolom jössz, mert zárthelyi lesz...