Jégen, mint régen /átírás alatt/

Thirty first

-Nath, mondj már valamit- kérleltem.
-Nos.. Mikor gimis voltam, nem éltem túl erkölcsös és jó életet- köhintett.
-És mi ezzel a baj?
-De már megváltoztam- folytatta- Viszont akkoriban utáltak a tanárok..
Először nem értettem, mire gondol, viszont azután elkezdtem gondolkodni. Anya irodalom és franciatanár egy gimiben. Már egy jó ideje. 
,,-Az őrületbe kergetett.. Megláttam ma drogozni..- fogta a fejét anya, majd leült a kanapéra.

-Ennyire rossz?- kérdeztem.
-Nem is tudod, mennyire, Chloé. Majdnem minden szünetben cigizik és a hétvégék után is róla zeng az egész iskola.. Te ne legyél ilyen.."
Az ajkaimba haraptam. Ez bárki lehet. De gondolkodtam tovább.
,,-Ma is minden szünetben másik lánnyal volt.. Kevés rosszabb van, mint ő"
Tovább gondolkodtam.
,,-Nézd meg ezt a dolgozatot- dobott elém gondterhelten egy papírlapot. Tele volt firkálásokkal, helyes válasz viszont nem volt rajta.

-És így hogy ne buktassam meg?- csapott a homlokára.
-Csak nem ennyire hülye- reménykedtem.
-Franciául csak annyit beszél, hogy "Bonsoir Mrs. Scott" Ami elég bizarr.."
Kezdtem rosszat sejteni, ezért összeszorítottam a szemeim.
,,-Csengetnek- szóltam anyának.
-Kimennél, kérlek?- szólt anya.
Kimentem az ajtón. Egy viszonylag magas srác állt ott.
-Te vagy Papillone lánya?- kérdezte hanyagul.

Megijedtem. Fogalmam sem volt, ki ő.

-Igen- mondtam erőtlenül.
-Add már oda neki ezt a lapot- nyújtott át egy papírt. Gondolom valami beadandó volt.

Biccentettem, majd bementem.
-Ezt küldi valami srác- léptem be még mindig határozatlanul.

Egy pillantást vetett a lapra.
-Oh, igen. Nathaniel Ferrara. A legrosszabb diákom.."
Kész, ennyi pont elegendő volt.
Az arcom a tenyereimbe temettem.
-Mondd, hogy ez nem igaz- suttogtam erőtlenül. 
Megsimította a hátam, majd óvatosan magához ölelt.
-Ne sírj..-adott egy puszit a hajamba- Egyedül nekem van okom félni. Nem a te hibád, hogy régen egy fasz voltam..
-Szerinted felismer?- kérdeztem.
-Engem? Biztos vagyok benne. 
-Viszont én nem ismertelek fel.. Pedig már találkoztunk- néztem magam elé.
-Hát akkoriban egész máshogy néztem ki- mosolyodott el óvatosan- De te is.
-Oh, tudom miért- nevettem el magam, majd átrohantam a gardróbomhoz, és a fiókból előkaptam a régi szemüvegem. Feltettem magamra, és úgy mentem vissza Nathaniel elé.
-Na ez itt Chloé- biccentett, most már megértve, hogy miért nem ismert fel.
Közelebb lépett hozzám, és levette a szemüvegem.
-Nekem mindegy- suttogta- Én mindkettőt szeretem. 
Adtam neki egy gyors csókot.
-Na és most mi lesz?- kérdeztem.
-Túl kell esni a dolgon.
-Lemenjünk anyához?- nyeltem egy nagyot.
Bólintott. 
Sóhajtottam, majd megfogtam a kezét.
-Legyen. 

Elindultunk lefelé a lépcsőn. Láttam, hogy apa a nappaliban már kényelembe helyezte magát, és elaludt. Biztosan elfáradt. 
Anya viszont a konyhában tevékenykedett. Ideje túlesni a dolgon..
Nath látta rajtam az aggodalmat, mire megszorította a kezem.

-Anya- szólaltam meg.
-Hm?- fordult meg, majd megáll- Oh, örvendek- mosolygott Nathanielre.
Először kérdőn néztem magam elé. Nem ismerte fel.

-Chloé, kicsim, úgy örülök. Végre valaki, aki mellett boldog lehetsz- sóhajtott megkönnyebbülten.
-Hmm anya, válthatnánk néhány szót?- kérdeztem gondterhelten. Éreztem, hogy valami nem okés, és nem teljesen tiszta a hangja. 

Nath rám nézett, bólintott, majd felment a szobámba.
-Azt hiszem, le kell ülnöm- ült le egy székre a konyhában.
-Remélem, nem tervezed megölni. Sem őt, sem engem- pislogtam élesen.
-Dehogy- sóhajtott- Figyelj, ha tudod, mit csinálsz, engem nem zavar. Amúgy meg megváltozott- egy apró mosoly jelent meg az arcán- Teljesen látszik rajta. Én már csak tudom. Ha vele vagy boldog, legyél. Én nem avatkozom bele. Csak gondold meg, mit teszel.