Démonjaim

Nem akarom elfogadni.

Mivel gimnazista vagyok, kötelezően mennem kell évente orvosi vizsgálatra az osztályommal. Ez sok dolgot foglal magába, ezen belül a súlymérést is.
Akik körülöttem vannak, sokszor emlegetik hogy "csontos" "gebe" esetleg "ropi" vagyok, így az osztálytársaim is, de nem gondoltam, hogy ilyen messzire elmennek.
A névsor elején vagyok, így szinte mindenki ott volt amikor rá kellett állnom a mérlegre. Persze amikor megtettem és kiadta a jelenlegi súlyom, úgy néztek rám mintha embert öltem volna. Kaptam a kommenteket, hogy gyerek súlyom van és ez csúnya.
Kiderült hogy ez csak a kezdet volt. A vizsgálat második részeként ötös csoportokban be kellett menni egy szobába, levenni a pólót és várni az orvost. Mindenki megtette kivéve engem
. Tudtam ha leveszem, megint bírálnak majd és a hasamat vagy a bordáimat fogják nézni.
Én következtem. Kénytelen voltam levenni a pólóm, és ezzel beigazolódott amitől féltem. Jöttek a beszólások: "Jézusom, befelé áll a hasad" és "Miért vannak kint a bordáid?"
Nem szóltam semmit, csak bementem az orvoshoz, akit láthatóan nem érdekeltek ezek. Szerencsére.

Ekkor megfordult a fejemben egy gondolat. Mostanában mindenki reklámozza, hogy a duci vagy túlsúlyos emberek jajj de jók, és fogadjuk el őket. Semmi bajom velük egyébként.
De a sovány embereket ki fogadja el? Én nem mondhatom egy túlsúlyos emberre hogy fogyjon, de ők mondhatják azt rám hogy egyek vagy meghalok. A duci is lehet beteg. A sovány is. Addig senkinek sem köteles elfogadni a másikat amíg őt sem fogadják el!