Rohantam. Csak úgy szórakozásból. Nem gyakran van időm csak úgy futkorászni. Mögöttem rohant Lucas, Tyler, Stella és Aaron is. Steve inkább meglátogatta a beteg nagymamáját, Jacob és Leah pedig inkább élvezték egymás társaságár. Jellemzően, ők inkább kimaradnak a „komolytalan" dolgokból.
Nem tudtam, hogy most merre rohanjak, mert már az egész területünket bejártam. Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, ideje meglátogatni a szomszéd falu melletti fenyőerdőt. Nem tudom, miért akartam odamenni, mert istenigazából elég kellemetlen ott lenni. Sötét, és nyitott. A fenyők lombjai jópár méterrel felettünk kezdődtek.
Már egy ideje rohantam a nyomasztó erdő közepe fele, amikor felbukkant mellettem egy vörösesbarna farkas. Stella volt az. Kíváncsian néztem felé:
-Nocsak, sikerült beérned?
-Ha-ha nagyon vicces vagy – vigyorodott el.
Így rohantunk tovább. Egyszer csak furcsa szagok csapták meg az orrom. Összehúzott szemöldökkel álltam meg. Ennek hála Steve belémrohant. Amikor felkecmeregtünk a földről rámemelte szemeit. Még így, farkasalakban is látszott egy kicsit, hogy húzott a szeme.
-Mi az? – kérdezte.
-Ti nem érzitek? – kicsit kételkedően – Szerintem nagyon feltőnő. Újra ez a szag – folytattam.
-Miii? – visított Stella.
-Merre? – tudakolta Tyler.
-Valamerre errefele – néztem bizonytalanul kelet felé.
Mindenki arra emelte tekintetét. Én visszanéztem Lucasra, Lucas pedig belenézett a szememben. Aggódást és félelmet vettem ki a tekintetéből. Furcsa volt. Nincs mitől félnünk. Megtaláljuk a lényt, és leszámolunk vele, vagy elkergetjük. Semmi baj nem történhet. Nem veszélyes. Ugye?
Így álmélkodtunk ott egyhelyben, miközben Aaron már konkrétan horkolt mellettem. Jellemző. Ő mindenhol képes elaludni.
Hirtelen felfigyeltem valami mocorgásra. Mintha egyszerre gondolkodnánk, egyszerre is pattantunk fel a csupasz földről. Rögtön futásnak eredtünk, csak úgy trappoltunk, akár egy igazi falka. Én szaladtam elöl, követve a szagot. Láttam is a lényt. Meglepett. Úgy nézett ki, mint egy ember, csak valamiféle mutáció következtén elváltozott a külsejét mindenhol szőr borította, arca állatias vonásokat hordozott, és egy lompos farkasfarok csapkodott ki nadrágja farrészén vágott lyukon. Felismertem. Én eddig csak filmekbe láttam ilyet. Egy farkasember volt előttem.
Könnyű volt utolérni, nem volt sokkal gyorsabb, mint egy átlagember. A begyakorolt módon körben álltunk, körbekerítve a farkasembert.
Csöndben teltek a percek. A feszültség szinte ködként szállt le ránk. A farkasember idegesen forgolódott, kereste a kiutat.
Meglepődtem. A farkasember hirtelen ordított fel. Megállt bennem az ütő. Ismerős, velőtrázó, csontig hatolóan fájdalmas, és ilyedt kiáltás volt. Felmerengett bennem egy emlék.
Egy szokásos reggel, boldogan készülök az iskolába, mostmár igazi nagylány vagyok. Beszállok az autóba, apu becsatol, és ad egy puszit a homlokomra.
-Te vagy az én kis hercegnőm.
Vigyorogva megölelem. Nagyon szeretem. Apu beszáll az autóba, és kitolat a garázsból. Elindulunk, és éppen kanyarodunk ki a bekötőútról, amikor belénkrohan egy nagyon-nagyon gyors autó. Apu fájdalmasan felkiált, és az autó teljesen átalakult. Olyan, mint egy konzervdoboz. Csak elöl teljesen be van nyomva. Hatalmas robaj van. Apu ordít, az autó beléncsattan, és a fém összegyűrődik. Én alig érzem a csattanást, csak az autó csúszik odébb. Sokat vacakolok az övvel, de végül sikerül kicsatolnom magam. Visítva hajolok oda apuhoz. De ő nem néz rám. Az ablakon néz kifele véres fejjel. Megrázom a vállát. Semmi, Biztos csak alszik. Fel fog ébredni. Ugye?
Apu nem ébredt fel. Azóta nagyjából feldolgoztam, de még mindig látszik rajtam a fájdalom, főleg anyun. Őt viselte meg a legjobban. Apu és Anyu nagyon szerették egymást. Ezért lett belőlem, emós. Mert nem akartam máshol lenni, csak apu karjaiban. De soha többé nem lehettem.
Visszatértem az emlékképből a valóságba, és akkor eszméltem fel, hogy még mindig körözve futok.
-Álljatok meg! – kiáltottam.
-Mivan?? – értetlenkeddett Aaron – Hogy elszökjön?!
-Csak álljatok meg! – kiáltottam újra, és lassítottam.
-Katie, mi a francot művelsz? – kérdezte Steve.
-Tudom mit kell tenni! – mondtam higgadtabban – álljatok meg.
-Te tudod... - csatlakozott Stella – srácok álljatok meg!
Mindenki lassított, majd lassan megállt. Ugyanúgy körben álltunk.
Tettem egy bizonytalan lépést a lény felé. Csak nem támad meg. Erősebb vagyok nála.
-Katie, mi a francot csinálsz?! – kiáltott Lucas – Azonnal gyere vissza!
-Nyugi, nem lesz semmi baj – nyugtattam Lucast, és magamat is.
Még közelebb léptem, már csak két méter válsztott el a lénytől.
-Te, farkasember! – szóltam – Érted, amit mondok?
A lény körbenézett, majd félénken bólintott. Elvigyorodtam.
-Nem foglak bántani, ígérem – beszéltem tovább.
-Itt senkinem fog bántani, ha együtt működsz velünk – szólt közbe Stella is. Hálás voltam neki.
A farkasember bólintott.
-Ragyogó – szóltam – először is volna pár kérdésünk hozzád.
