Miraculous - Nélküled

- 5 -

Átléptük a 100 megtekintést és csillagokkal is gazdagodhattam, amiért hálás vagyok. Mindenkinek köszönöm a kedves kommenteket is. További jó olvasást! ❤

Egész nap emésztett a bűntudat. Veled azóta nem találkoztam, sőt akumatámadás sem volt. Nagyon aggódtam. Legjobban azért, hogy legközelebb a saját társam ellen keljen harcolnom.
-Adrien mostanában nagyon maga alatt van.- bújt hozzám kis kwamim.
-Igen...- sóhajtottam búsan.
-Mi baja lehet?- töprengett magában.
-Nino azt mondta, hogy összeveszett az apjával.- gondoltam vissza a tegnapi beszélgetésünkre.
De hiába mondogattam ezt magamnak, tudtam hogy ennél jóval többről van szó. És valamiért magamat is hibásnak éreztem.
-Visszagondolva már tudom, nem csak egy tényezője voltam szomorúságodnak, hanem az egésznek az oka... Amit sosem leszek képes megbocsájtani magamnak-
-Biztos kibélkülnek, és akkor már neked sem kell ezen rágódnod.- mondta bíztatás képp.
-Remélem..- motyogtam. Majd lebattyogtam a konyhába. Mert az élet nem áll meg, ha magad alatt vagy. Halad tovább. És téged vagy ott hagy a sötét múltban, vagy te szaladsz utána a jelenbe, hogy aztán elérd a jövőt.
-Bár, ha előre láttam volna a jövőt, inkább ott ragadtam volna örökre-

- • - • - • - • - • - • -

-Adridrága, jobban érzed már magad?- bújt hozzád Chloe.
-Kérlek Chloe, most hagyj egy kicsit.- suttogtad, majd eltoltad magadtól a szőkeséget, aki csak szomorúan elkullogott. Nem, nem csimpaszkodott tovább rajtad, nem nyávogott a füledbe. Csak elsétált. Engem is meglepett, de ez alkalommal tudta, hogy ez csak rontatana a helyzeten. Inkább csak aggódó teknitettekkel fürkészett tovább, ahogy én is tettem. És az osztály jelentős része is.
Mrs. Bustier érkezése után mindenki csendben helyet foglalt és figyelmét az angolórának szentelte.
-Tanárnő! Kimehetnék a mosdóba?- kéredzkedtél ki hirtelen.
-Persze, siess vissza.- válaszolt mosolyogva, majd visszatért a tananyag magyarázásához.
Alig telt el pár perc távozásod után, rémült sikoltozások szűrődtek be kintről. Ijedten kaptam fel a fejem. Nem lehet..
-Tanárnő! Rosszul érzem magam, kimehetnék?- pattantam fel meglepett barátnőm mellől.
-Nyugodtan. Kikísérjen valaki?- kérdezte kedvesen.
-Nem, köszönöm!- kiáltottam és már rohantam is a WC-be.
-Gondolod, hogy Adrient szállta meg?- röppent ki Tikki a táskámból.
-Nem!... Biztos hogy nem.- motyogtam. Inkább saját magam nyugtatásaként hallatszott, minthogy válaszként.
-Tikki, pöttyöket fel!- kiáltottam el magam.
Miután átváltoztam, már a Csodálatos Katicabogárként ugrottam ki az ablakon, majd jojómmal a pánikoló tömeg felé igyekeztem. Hideg szellő fújt, és a barátságtalan szürke felhők alig engedtek át magukon egy-két fénylő napsugarat. Viszont volt valami, ami annál is szebben ragyogott. Szemeim megakadtak szőke hajkoronádon. Lehajtott fejjel siettél valamerre.
De egy pillanat alatt elpárolgott körüllem a rózsaszín köd, és arcomról is eltünt a szerelmes mosoly.
Egy autó hajtott feléd. Nem lassított. Fényszórója megvilágította fehér felsődet. Rohamosan közeledett feléd.
A szívem megállt. Ujjaim megremegtek, amivel jojómat markoltam. Lábaim majd összerogytak. Lélegzetem abbamaradt, szemeimre pedig homályos köd szállt.
-Te vagy az, akiért bármire képes lennék. Te vagy az, aki mosolyt eresztesz ajkaimra, aki beragyogja a minden napok szürkületét. Te vagy számomra a csillag, aki fényével megvilágítja az utat. Te vagy minden. És ha elveszítenélek, nem lenne miért élnem.-
-ADRIEEEEN!- ordítottam torkom szakadtából.

Petra
❤