Szellemes élményeim

Változások

Sajnos a gimis éveim félbe maradtak.  Nem volt elég pénzünk finanszírozni a drága sulit, emiatt egy közelebbi szakképzőbe mentem, ami szép és jó volt, de csak egy évet jártam oda is. Abban az egy évben megtörtént párszor, hogy megmozdult valami, ami segítség híján fizikai képtelenség lenne, vagy a TV ki-be kapcsolódott, de próbáltam nem foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Eldöntöttem, hogy nem vágyom a szellemekre, a furcsaságokra és egy idő után el is tűnt minden. Nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit, ami furcsa lehetett volna. Az álmaim is normalizálódtak, már kezdtem elfelejteni mindent.

Tizennyolc éves koromra, a szüleim bejelentették, hogy kiköltöznek Írországba. Meg adták nekem a lehetőséget, hogy otthon maradjak, befejezzem az iskolát, de én menni akartam. Fiatal voltam és hiába nagykorú, úgy éreztem, a szüleim nélkül, nem tudnék még létezni, ezért tartottam hát velük. 

Egy kisvárosba költöztünk, Castledergbe, ahol a kedvenc helyem egy rom volt, amiről a nevét is kapta. Egykor egy kastély állt ott. Ha beírjátok a google-ba a város nevét, biztos találtok róla képet, én nem tudom, hogyan rakhatom ide be. 

Eleinte minden szép és jó volt, ismerkedtem a környezettel, az emberekkel, a nyelvel, de aztán minden elromlott. Csináltam pár dolgot, amire nem vagyok büszke, és mindez elkezdett felemészteni. Befordultam, depressziós lettem, elkezdett sanyargatni a honvágy, hiányoztak a barátaim.

Talán ez az érzelmi mélyzuhanás váltotta ki belőlem azt, hogy újra érzékenyebben viseltem a természetfeletti dolgokat. Sok rossz dolog történt abban a városban még a régi időkben. Erről nem mesélt nekem senki, nem is néztem utána sehol, de ahogy végigmentem az utcán, éreztem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Igen, lehet, hogy a depresszió váltotta ki és inkább csak beképzeltem, vagy nem tudom. 

Hirtelen törtek rám az érzelmek. Egyik pillanatban még mosolyogtam a másikban meg képes voltam zokogva összerogyni a nyílt utcán, pedig nem mondhatnám, hogy olyan sötét gondolataim lettek volna. Volt, hogy úgy éreztem, egy kést vágtak a hátamba, de csak egy pillanatra. 

De ennek is vége lett, amint átköltöztünk egy nagyobb városba. Kezdtem kilábalni a depresszióból, találtam magamnak hobbit, barátokat és minden szép  és jó lett. 

Aztán pár évre rá, megismertem a nagy Őt is, de rőla majd a kövi részben.