A világban rend uralkodik, mindenkinek az élete ugyanúgy kezdődik és ugyanúgy ér véget. Megszületünk, élünk és meghalunk. Ez a dolgok rendje, fekete-fehéren, papírra vetve.
Ám amikor a sorrend felborul, és a rend felbomlik, minden kicsúszik a kezünk...
Soha nem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni. Bár, ha pontosan akarok fogalmazni, soha nem is gondolkoztam a saját halálomon. Emberi életem mindenegyes percét ugyanabban a boldog tudatlanságban éltem, csakis magammal foglalkoztam, érdeklődési köröm saját magamig terjedt. Mégha akkor ezt nem is vettem észre.
Sok mindent okolhatnék az egyesek szerint hamar és tragikus módon bekövetkezett halálom miatt, de utólag visszatekintve az egyetlen igazi felelős én vagyok.
Sokan a korom miatt sajnálnak a leginkább, hiszen 19 évesen ért utol a halál. Akkoriban olyan voltam, mint mindenki más. A fiatalokra jellemző jóindulattal és reményekkel telve indultam neki mindennek, ami az utamba került. Hittem abban, hogy van egy emberfölötti igazság és, ha a törvény nem is, de valami természetfölötti hatalom egyensúlyt tart a világban.
Csak annyira voltam naiv, mint a korosztályomból bárki más, nem gondolom, ha más lett volna a helyemben máshogy cselekedik. Mégis az univerzum engem dobott ebbe a helyzetbe, mert rosszkor voltam rossz helyen. Az események véletlen láncolata miatt én kerültem ki vesztesként a játékból.
Most már tisztábban látom, és könnyebben elfogadom azt ami történt. Szeretném azt hinni, hogy azért, mert erősebb vagyok annál aki voltam, ám nem ez a szomorú igazság. Inkább csak megtanultam a megfelelő közönnyel hozzáállni a dolgokhoz. Néha tudni kell veszíteni.
Emberi életem emlékei egy idő után mind homályossá váltak, ám a halálom napját sose fogom elfelejteni. Minden apró részlet kristálytisztán az emlékezetembe vésődött.
Friss nyári este volt, az amolyan balzsamos éjszakák egyike. A meleg szellő gyengéden fújt az éjszakában, bele-belekapott a fák lombkoronájába, a hajtincseim repkedtek az arcom körül. A lábaim fáradtak voltak, mégis energikusnak éreztem magam, izgatott voltam. Mélyet lélegeztem a lehült esti levegőből, ami kellemesen simogatotta a bőrömet a forró napsugarak érintése után.
Az iskolának már vége, a helyi strandon végeztem nyári munkát. A pénztárnál dolgoztam, egyszerű meló volt; elvettem a kézpénzt kiadtam a belépőjegyet. Monoton. Rajtam kívül sok korombeli dolgozott még ott, mellettük gyorsabban telt az idő.
