Pusztító erő 'Befejezetlenül, de mégis befejezett'

'4'

- Öhm, igen persze - mondtam zavartan.
- Add a kezed - nyújtotta felém a kezét mosolyogva. Bizonytalanul fogadtam el. Kihúzott a vízből.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Aaron.
- Én Stella vagyok - mondta mosolyogva.
- Tudom.
- Honnan?
- Hát, öhm mostmár tudom - vakargattam a tarkómat.
- Ja, értem.
- Most mennem kell - mondtam, és visszamentem a barlanghoz. Mégegyszer utoljára hátra néztem rá. Mosolyogva figyelt.
- Vigyázz! - kiáltotta. Mire visszanéztem nekimentem egy fenyő fának... megint. Csillagokat láttam.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Stella. Kettőt láttam belőle.
- Nem is tudtam, hogy van ikertesód - mondtam a földön ülve.
- Lehet, hogy agyrázkódást szenvedtél?
- Nem, jól vagyok - mondtam mikor kitisztult a látásom. Ekkor már hatan voltak előttem.
- Oké, talán mégse - mondtam, és hanyatt dőltem a földön.
(...)
- Biztos, hogy minden rendben lesz? - kérdezte aggódva Stella.
- Igen, köszi, hogy haza kísértél.
- Semmiség - mondta mosolyogva.
- Hát, akkor szia!
- Szia - intett, és elment.
- Khm - valaki a hátam mögött megköszörülte a torkát. Lassan fordultam meg.
- Emiatt a lány miatt lett egy hatalmas púp a fejeden? - kérdezte apa.
- Hát, öhm igen - vallottam be.
- Nos, megkell mondani, hogy a stílusa egyedi - mondta apa.
- Igen, az.
- Gyere be, kész a vacsora - ment be a házba apa, én pedig után mentem. A vacsora finom volt. Vacsora után apával kosár meccset néztünk.