If You Only Knew... •LS•

7.

- Milyen napod volt, kicsim?

- Jaj, anya csak essünk túl rajta... - keresztbe fontam a karjaimat, és a kint elsuhanó épületeket figyeltem a kocsi ablakon keresztül.

- Ácsi! Ezt most úgy mondtad, mintha napiasan leszidnálak. Pedig tudod, hogy imádom a képzelgő hozzáállásodat a világhoz. - lekanyarodott a ház elé, és leállította a motort.

- Nem úgy értettem, ne haragudj...

- Nézd, Boo, én nem haragszom rád. Egyáltalán nem arról van szó, hogy haragudnék, egyszerűen csak egésznap bennem volt a para, miután felhívott az osztályfőnököd délben, hogy reggel összeestél - érezhető volt az ellenszenve, amit az iskolám rendszere iránt táplált, pláne mert nyílt titok, hogy anya egyáltalán nem repesett az örömtől, mikor apával kitaláltuk, hogy magániskolában szeretném folytatni a tanulmányaimat.

- Nem kell túl drámázni, csak egyszerűen megszédültem. - hazudtam.

- Mert cseszel normálisan enni, kisfiam! - fejbe kólintott.

- Ja... - bólogattam nyájasan, a hajamat bizergálva.

Ha most nekiállnék háborogva megcáfolni, elkerülhetetlenül oda lyukadnánk ki, hogy ehetetlen a főztje. Szeretem, amikor otthonérzetet varázsol pusztán a látványával annak, hogy a konyhában sürög-forog, de az az igazság, hogy ami két tojás felverésénél több macerával jár, az nála katasztrófába torkollik ízvilágot illetően.

Azt sem mondanám soha a szemébe, hogy Nialléknél szoktam havonta kétszer jóllakni, amikor anyu éjszakás és áthívnak magukhoz. Mirabelle nénikém, minden defektje ellenére, sajnos a konyhában nagyon adja.

- Szar a főztöm, igaz?

Elmerengve bámult kifelé a szélvédőn, kezei még mindig a kormánykereken kapaszkodtak, és csak bólogatott, mintha magának adna igazat. Hirtelen felém fordult, nekem pedig nem volt elég időm hihető álcát magamra ölteni. Vonallá préselt ajkakkal, nagyokat pislogva sunyultam.

Mikor már az ő arca is kezdett más színbe borulni a visszatartott levegőtől, végül egyszerre bukott ki belőlünk az önfeledett röhögés.

- Legalább tagadtad volna le, te kölök! - erősen magához húzott, tömzsi ujjait a vállamra és a nyakam köré fonta, aztán nyomott egy puszit a hajamba, miközben engem minduntalan rázott a nevetés.

🌹🌹🌹

Így utólag visszagondolva, szánalmas egy pancser vagyok.

"Ez a tiéd." Aztán a kezembe nyomta a legcsodálatosabb grafitrajzot a világon, én meg csak álltam, és csorgattam a nyálam, mint valami agyimputált.

Mitől volt olyan csodálatos? Minden ceruzavonásban, minden lehelet finom maszatolásban benne volt a védjegye. Szinte látom magam előtt a mozdulatot, amivel a zongora alapjait vázlatosan felskiccelte, majd aprólékos odafigyeléssel, szemöldökráncolva satírozta be az árnyékok játékát rajta.

Az ajtóból figyelhetett, legalábbis a kontrasztokból megítélve. Az előttem lévő kétszárnyú ablakra nem sok hangsúlyt fektetett, helyette azonban az üvegen áttörő, szórt napfényt helyezte főszerepbe. Egyenes ösvényként világított meg, mintha csak reflektor fényben úszó, jól szituált virtuóz lennék, aki egy nagyszabású koncerten ad elő.

A tudat, hogy ott volt és engem nézett, máris elragadott magával, és egyszerre tört fel belőlem az a rengeteg feszültség, ami a nap folyamán elfojtott vággyá nőtte ki magát.

Megadóan felszusszantam, hanyatt dőltem az ágyamon, a rajzot nagy odafigyeléssel leraktam az asztalomra, hogy még véletlenül se érje baleset, aztán lassan lehunytam a szemeimet, és hagytam, hogy megrohamozzanak a gondolatok, miközben elkezdtem kivetkőztetni magam a nadrágból.

Csak bejött volna, felültet a zongora billentyűire, és a lábaim közé furakodva magához présel, miközben forró ajkai az enyémeket ostromolják, nedves csókokban összetapadva.

Felszínre törtek az első vágytól fűtött sóhajok, az ujjaim szorosan összezárva becsúsztak az alsómba, ahol már lüktetve fogadott félkemény merevedésem, és a vérem újult erővel pezsgett az ereimben. Nem volt nehéz becsapnom magam, hogy ez az érintés most Harryé, hiszen ma már kétszer is volt alkalmam magamon érezni a térfogatát azoknak a művész kezeknek.

Reszketeg nyöszörgések közepette lassan végigsimítottam magamon tenyérrel lefelé, bőségesen elkenve a hosszomon az előváladékot, ami így a hasamra is jutott bőven, majd marokra fogva duzzadt szerszámom, óvatosan hátrahúztam a feszes bőrt a makkomról, aztán hagytam, hogy önállóan visszacsússzon.

Pontosan feltudtam idézni Harry hosszú ujjait, amiket puha bőrpárnák bélelnek, és a selymes bőrt rajta, amik lágyan gyűrődő rétegekben, ruganyosan tapadnak az izmokhoz. Ha csak egyszer végigsimítana rajtam... Finoman körberajzolná hüvelykje ujjbegyével a kibuggyanó cseppek alatti nyílást, amitől keservesen megrándul a farkam, több kényeztetésért könyörögve.

- Har...

Harry ujjai, amint a számba furakodnak, és gyengéden közéjük csípi a nyelvemet, aztán tompán cirógatja az ízlelőbimbóimat...

Bedugtam a számba két ujjamat, és egészen a torkomig engedtem, ajkaimmal rászorítva, miközben a kezem szüntelenül dolgozott rajtam, egyre gyorsabb ütemet diktálva.

Kiszedve az ujjaimat, ráharaptam az alsó ajkamra, és egy pillanatra két kézzel szorítottam rá a péniszemre. Az orromon keresztül próbáltam levegőt juttatni a tüdőmbe, mielőtt elájulok a légszomjtól, amit a felhevült sóhajok okoztak. Folyamatosan feszített a kielégülés vágya, ezért észre sem vettem, amikor végigfutott a gerincem mentén az állandósult bizsergés, a csípőm megvonaglott, és élesen felszisszentem amikor a heréim hirtelen összerándultak, mintha sok apró tűszúrás érte volna a golyóimat.

Az egész testem lángolt, a homlokom verejtékben úszott, a látásom elködösült, és csak lelki szemeim előtt láthattam a vörösre duzzadt ajkait, amiket napestig csókolgatnék, ha tehetném.

Az első hullám gyorsan jött, és fel sem fogtam, hogy mi történt, csak amikor a második miatt összerándult a testem. Felrobbant bennem a gyönyör, forró hullámokban elöntve szétterjedt az ölemben, majd kisebb szalagokban spriccelve, a magom beterítette a markomat, masszív cseppekben csöppenve a félig póló fedte hasamra is.

Kifulladva kapkodtam levegő után, miközben fehér csillagok táncoltak lustán felnyíló szemeim előtt. Még két levezető pumpálás a megviselt szerszámomra, aztán erőtlen karomat magam felé emelve, káprázva figyeltem fáradalmas munkám gyümölcsét szétfojva a kézfejemen.

Már egy perc sem kell...

Szánalmas vagyok.