If You Only Knew... •LS•

9.

Harry nem fordult meg azonnal, csak miután átsuhant az arcán a felismerés, hogy kihez tartozik az hang, és akkor is a világ legfájdalmasabb grimaszába rándultak a vonásai.
Előre ejette a fejét, majd egy drámai sóhaj után felegyenesedett, és hátrafordult.

Hálás voltam neki, amiért nem sétált el, mert így még pont kitakart Mr. Payne elől, és ha nem muszáj, nem mutatkoznék előtte ilyen állapotban. A számra tapasztottam a kezem, hogy tompítsam a ziháló levegővételeimet, de ha további figyelmet fogok kapni, el kéne gondolkodnom a védőbeszédemen, amivel kimagyarázom a foltot a nadrágomon. Tizenhét évesen szoktak még bepisilni kamaszok?

- Miért? Én nem jöhetek be ide, mint az iskola tanulója, tanár úr? - pimaszkodott Harry.

- Semmi keresnivalód nincs ebben a teremben a botfüleddel, Harry Styles.

Letegezte?

Hallottam, ahogy Mr. Payne megindul felénk, Harry pedig ennek hatására azonnal tett egy lépést jobbra, hogy továbbra is takarásba maradhassak, de a biztosnág kedvéért ráhajoltam a térdeimre, karjaimat a hasamnál összefonva, mint akinek halálos gyomorgörcsei vannak. Görcseim vannak, csak nem éppen gyomor tájékon...

- Louis, rosszul vagy?

Bennem rekedt a levegő, amint meghallottam a nevem, és tudatosult bennem, hogy bizony megkaptam azt a figyelmet, amit alapból sem akarok soha, most meg aztán pláne nem.

- J... jól vagyok, csak...

- Csak megszédült, én pedig leültettem, mielőtt megint összeesne. Nem kell féltenie, tanár úr, Louis jó kezekben van.

- Azt kötve hiszem, Harry... - hurrogta le az ének tanárom a göndört, aztán öblös léptekkel hozzánk lépett, finoman, de határozottan ellökte előlem Harryt, majd leereszkedve mellém, a hátamra simította a kezét.

- Louis? Hol fáj? Szóljak az iskolaorvosnak?

- Elintézzük - válaszolt megint helyettem panaszaim okozója, kicsit talán hevesebben is, mint azt a szituáció megkövetelné.

- Nem tőled kérdeztem, Styles, szerintem ő is tud beszélni! Menj haza, ha nincs több órád!

Nem mertem felnézni, pedig nagyon érdekelt volna, honnan jön kettőjük közt ez a fojtogató feszültség, de ehhez még túl látványos volt a sátor öl tájon.

Aztán Harry egy lemondó szusszanást hallatva, ellépdelt a cuccaiért, és bevágta maga mögött az ajtót, amitől még a csontjaim is átrendeződtek egy pillanatra, de a falon lógó képek sem úszták meg nyugalmi állapot megzavarása nélkül. Mr. Payne összeráncolt szemöldökkel végignézte a dühöngő Harry távozását, majd aggódó ráncokba futó homlokkal felém fordult, és a kezei közé vette az arcomat, hogy kissé megemelve a fejemet maga felé fordítson.

- Louis, nézz rám! Bántott téged? Hozzád ért akaratod ellenére?

- Nem... nem csinált velem semmit... - nyöszörögtem, laposakat lihegve.

- Nem kell miatta hazudnod, fiam. Csinált veled valamit? - olyan mély, olyan tiszta aggodalom tükröződött a hangjában, amitől bárki a bizalmába fogadta volna a hapsit.

Liam Payne tanár úrral tavaly találkoztam először, talán a legelső hetem harmadik napján, amikor eltévedtem a folyosókon órára menet, és a kijelölt osztályterem helyett ide, a zeneterembe nyitottam be. Az első dolog, ami megragadta a figyelmemet - és mai napig nem engedte el-, a tágas, napfény járta teremben, az az elefántcsontfekete, újstílusú zongora volt. Hiába volt akkora por a helyiségben, hogy a Nap kósza sugaraiban csillogva táncoltak a pici szemcsék, amint megmozdítottam valamit, a hangszer tisztasága, amivel megszólított, olyan szinten magába szippantott, hogy észre sem vettem, mikor kezdtem el különösebb figyelemmel kitüntetni a lakkozott klaviatúra, tükörsima felszínét. Aztán csak szórakozásképpen megszólaltattam pár begyakorlott hangjegyet egymás után, és ezt a drámaian klisés pillanatot felhasználta ellenem a sors, hogy a tanárom az előadás végén, megtapsolva bemutatkozzon nekem. Tisztázta velem, hogy rendkívül felkeltettem az érdeklődését a szunnyadó tehetségemmel, ezért felajánlotta, hogy szabadidőmben bátran sajátítsam ki a hangszert. Cserébe csak annyit kért, hogy alkalmanként belehallgathasson a játékaimba.

Délutánokat töltünk azóta azzal, hogy komponálunk, vagy csak egyszerűen kitárgyaljuk a zene iránta fanatizmusunkat. Néha tesz pár megjegyzést, ami számomra kicsit közvetlen, de mivel a zavarom egyből kiül az arcomra, megértően visszahúzódik a vonal mögé.

Talán éppen ezért mertem végül szégyenkezve, de magamhoz mérten bátran, kibontani a kezeimet, széthúzni a pulóveremet, és kiegyenesedve láthatóvá tenni az iskolaorvost nem igénylő "fájdalmamat".

Mr. Payne kikerekedett szemekkel csak egy gyors pillantást vetett a kényes területre, aztán elfordította a fejét, és hosszasan kifújta a levegőt, ami a felismeréstől belé szorult.

Próbáltam úrrá lenni az émelygésemen, amit az elutasítástól való félelmem táplált, de egyre inkább azon voltam, hogy kidobom a gyomrom tartalmát, ha rövidesen nem mond valamit.

- Tessék - felmutatta a füzetemet, amit a tegnapi sietségben sikeresen itthagytam. - Ezzel takard el magad. Anyukád már lent vár.

Reszkető kezekkel nyúltam a viseltes füzetért, hogy leküzdve a gombócot a torkomból elvegyem azt, és az ágyékomat eltakarva vele, kikecmeregjek életem legkínosabb helyzetéből.