Írótárs kerestetik

68 4 2
                                    


Hát sziasztok. Egy újabb hosszú kihagyás után tértem vissza, pedig mindig igéretet teszek, hogy sietni fogok az új részekkel. Sajnos a magánéleti gondok folyton bezavarnak és nem szeretnem hogy a depresszió és a káosz uralja az irományaimat. Ebből kifolyólag innentől nem fogok ígérgetni, csak hozom a részeket, amikor alkalmasnak érzem magam az írásra, azaz mostanában igyekszem mindenből hozni. Az első dolgom az a "Hagyj aludni!"-nak a folytatása lesz, esetleg feljavítása, aztán a Please Remembert is frisssíteni szeretném, na meg az SF9-os fancicimet is. Bevallom nektek a Hit-en is gondolkoztam, de arra jutottam, hogy maximum csak egy-egy One Shot-ba fog visszatérni a történet. 

Álmodozóként új történet is szövődik fejemben, de amíg nem írom meg legalább az első három részét, addig ebből nem fogtok semmit se látni, szóval szorítsatok, hogy ne legyek lusta. 

Aztán, nagyon sokat gonolkoztam azon, hogy szerzek magam mellé egy író társat, aki minden esendő alkalommal noszogat, hogy írjunk és addig nem hagy békén, amíg ezt meg nem teszem. SZÓVAL ha úgy érzed, hogy megállod a helyed ebben a posztba ne habozz és azonnal írj rám, akár itt akár Messengeren. Mindenkit nagyon szívesen várok, lehetsz kezdő, vagy akár egy J.K. Rowling, nekem teljesen mindegy. Nem számít a nemed, a korod, a hajad színe, anyukád neve vagy a szexuális beállítottságod. NYUGODTAN írjatok, senkinek nem harapom le a fejét, a testét pedig nem háromfogásos vacsoraként rakom a macskám elé.

Egyenlőre ennyit akartam csak írni xd 

Köszönöm hogy támogattok, amint tudok, hozok mindent :D

One ShotOnde histórias criam vida. Descubra agora