Ki vagyok én?

1K 15 0
                                    

Volt mikor úgy gondoltad hogy nem lehet mélyebre sűlyedni de sikerült? Na az én életem pont ilyen. Nem emlékszem teljesen a gyerekkoromra. Nem voltam gazdag családból való. Minden nap megküzdöttünk a napi bevételért és kenyérért. Volt hogy se melegvíz, se gáz, sőt még áram sem volt. Apu bűnöző volt, anyu pedig boltos. De nem kerestek túl jól. Így hát mint középső gyereket 15 évesen elküldtek prostituáltnak. Igen elég bosszantónak hangzik, hogy egy ilyen fiatal lányt, ilyen útra terelnek a szülei. De hát szép voltam, így sokat kerestem a testemmel. Szőke tincseimet néha a kosz terítette be. Ilyenkor én mehettem el elsőnek fürödni, mert nem mehettem így a kunfcsaftyaimhoz. Minden rosszban volt valami jó. Azóta már eltelt 4 év és felnőttem. Külön házba költöztem a barátnömmel Hannával, akit csak N-nek becézik. Az én nevem pedig Bella, mások csak L-nek hívnak. Hannával kiskoromba barátkoztam össze. Ő is nehéz gyerekkora miatt állt be prostinak. Azóta mi vagyunk a Prostik királynője. Sok kunfcsaftunk van. Sőt a fele visszatérő.
• N siess elkésünk!
• Megyek már. Nem láttad a parókám?
• Az asztal alatt nézted már?
Csak a szokásos reggeli párbeszédek után, fekete necharisnyába, fekete bőrszoknyában és egy jól kivágott fölsőben, amiben látszott a dekoltázsunk elindultunk a melóba. Nem lehettünk kiskorunkban válógatósak. Lehetett elhízott dagat férfi, vagy kis ceruzával rendelkező jelőltünk is. Ha hisztizni mertünk volna, kirugtak volna az állásunkból. De most már amilyen tapasztaltak és "királynők" vagyunk, megengedhetjük magunknak a válogatást. Feltételeim a következők.
• 70 kg-nál nem lehet kövérebb
• 20-50 éves között kell hogy legyen
• Mérete közepes vagy vastag
Mint prosti megtanultam a káma szutra összes pózát, így senki sem tudott nekem újat mutatni. Bár egyes embereknek fura kivánságuk volt. Szájba pisilés vagy például péniszre. Régen az ilyen kívánságokat is teljesítenem kellett. Az elöbbiekben említettem hogy már én szabhatom ki hogy mit teszek meg és mit nem.         Ma egy igazán helyes vendég jött be a szobámba. Szőkés-barna haja formára van vágva, fekete csillogó szemében láttam a kiéhezett vadat. Ahogy rám bámult leolvastam róla hogy elégedett a külsőmmel. Szőke hajamat most felkötöttem hosszú lófarokban, zöld szememben a 4 év alatt most csilant meg elösszőr a kéj. Megkívántam a fiatal 21 éves ífjút.
•Szia.- Köszönt illedelmesen.
•A nevem Dom.
•Szia L vagyok. -
•Ell. Csak nem a Bella becézése. -Találta ki és a szája mosolyra görbült.
•Honnan..?- Kérdeztem volna de belém folytotta a szót.
•Csak gondoltam.- Válaszolta és odalépett hozzám. Nem azért fizetek hogy beszélgessünk. Igen is Úram. Helyeseltem mert ezt márt gyerekkoromba megtanították hogy minden kunfcsaftot Úramnak kellett hívnom. Levetkőztetett majd ő is levetette magáról az összes ruháját. A pamut alatt izmos has bukkant ki. Szerszáma is pont megfelelő méretű volt. Elsőnek lassan és érzékien viszonyult hozzám. Majd egyre eröszakosabb lett. Már a lófarkamat húzta és szakította el , a benne lévő hajgumit. De ennek ellenére élveztem az eggyüttlét örömeit. Mikor már levezette rajtam a vágyait, kifizette a béremet és kisétált az ajtón. Én mint egy kidobott kutya sóvárogtam utána hogy visszajöjjön. De ezzel megszegtem volna az első komoly szabályt. Nem lehettünk szerelmesek abba akinek örömöt okoztunk. Haza térve minden nap elmeséltük egymásnak Hannával a történteket. A mai nap ez miatt az esemény után teljesen felborúlt az életem. Úgyan is, hetek teltek el és én egyre rosszabúl lettem.Rengeteg ételt fogyasztottam és mellette pedig folyamatosan hányingerem volt, volt mikor nem is maradt bennem étel. Ekkor vettette fel N, hogy megeshet hogy teherbe estem. Nem volt mit tenni elmentem a gyógyszertárba és vettem egy tesztet. pozitív lett. Feltehetőleg Domtól várok gyereket. Teljesen kikészültem. A munkahelyemre így nem mehettem vissza, Domot meg nem mertem felkeresni ezzel. Így hát elmentem a kórházba és a maradék pénzemből csináltattam egy apasági tesztet. Nem elég az hogy tényleg Dom az apja kiderült hogy a szüleim nem is az igazi szüleim voltak.

Prosti hercegnő!?Donde viven las historias. Descúbrelo ahora