Prosti hercegnő!?

Hazafele

Kénytelen voltam 4 év után elsőnek haza menni. Bár ha igaz amit a korházba mondtak, vajon akkor tényleg az otthonom, vagy eggyáltalán, hova tartozom? Gyorsan felmentem a lakásomra, irtam egy levelet N nek hogy hazaugrottam, majd jövök. És  valamennyi ruhával a táskámba vonatra szálltam, és hazafele utazva, a történteken gondolkodtam. Annyira belemerültem az életem nehéz helyzeteibe, hogy észre sem vettem, hogy leültek mellém. A srác Haja szőke volt, szemei ugyan olyan zöldek mint az enyémek. Olyan érzésem támadt, mint ha a tükörbe néztem volna. Méregettem a szemeimmel, de nem szóltam hozzá. Inkább elkaptam a fejem és a mozgó növények sorait figyeltem. Egyszer csak hozzám szólt.
•Hova utazól? -Kérdezte.
•Igazából magam sem.tudom- válaszoltam egy kis gondolkodás után.
•Szereted a spontán dolgokat?- Érdeklődött tovább.
•Nem dehogy. Csak már nem tudom hogy ki vagyok és hogy honnan jöttem.-
•Érdekes. Hogy lehetséges ez?- Erre a kérdésre mindent elmeséltem egy vad idegen férfinak. Ő pedig figyelemmel hallgatta panaszomat. Mikor befejeztem a mondandómat, megértő szemekkel nézett. Majd lehunyta a szemét és mesélni kezdett.  Kiskoromban volt egy húgom. Nagyon kedves kis mosolygós teremtés volt. Egy napon kint játszottunk a kastély előtti parkban. Éppen virágot gyűjtött én pedig elmentem fagylaltokért. Egész végig szemmel tartottam, csak egy pillanatra néztem el amig kifizettem a fagyit.  Mire visszanéztem eltűnt. Eleinte azt hittem csak bújócskázik. De mikor már kezdett beesteledni, akkor kezdtem igazán aggódni érte. Még mindig nem bújt elő. Akkor már tudtam, hogy baj van. Haza szaladtam a szüleimhez. Aznap este nem aludtunk, az egész kastély őt kereste. De hiába. A húgom azóta nem került elő. Mesélte én pedig láttam a szemében a fájdalmat, ahogy visszaemlékezett a múltra. •Gondolod hogy megtalálod valaha a hugodat?- Kérdeztem reménykedve. Ő csak egy sóhajtással felelt.