Melyik Oldalon Állsz? |PUF Fanfic.|

4.

- Úristen! - érkeztek meg a járókelők a tett helyszínére ahol, a balesetet okozó autó már gyorsan elhajtott.

Hogy mi történt?

Beka amikor csókolta volna meg Olivért, ő észrevette, hogy egy autó közeledik feléjük óriási sebességgel, így ellökte a lányt megmentve életét. De hogy ő túléli - e?

- Kedvesem hívta a mentőket? - szólt egy férfi Bekához, aki Olivér mellett guggolt.

- Igen! - zokogta, és teljesen kétségbe volt esve.

- Ismeri a fiút? - érdeklődik tovább.

- Igen, az előbb mentette meg az életem! A barátom!

- Mi történt?! - érkeztek meg a mentők a helyszínre, és hordágyra rakták Olivért.

- Ha nem érünk be gyorsan elveszítjük! - kiáltotta valaki.

- Jöhetek én is? - sírt Beka már lenyugodva - Ugye túléli?! A barátnője vagyok!! - sírta el magát újra.

- Nem. Csakis rokon, testvér szülő jöhet! - kiáltotta, majd elindult szirénázva a rohammentő.

A földre roskadt, és a tett színhelyét bámulta, a vért, és Olivér testét látta ott.

- Kisasszony maga szemtanú volt? - állt mellette egy rendőr, mire csak bólogatott, és azt suttogta, hogy mennie kell - Miért kell mennie? - érdeklődött a rendőr férfi.

- Hogy miért kell mennem? - akadt ki Beka, nyugodt hangon végigmondva az utóbbi mondatot, és felállt, a rendőr szemébe nézett - Hogy miért kell mennem?! Mert mondjuk épp az előbb gázolták halálra a barátom, aki valószínűleg nem éri meg a holnapot - buggyantak ki a könnyei - és maga megkérdezi, hogy miért kell mennem?! - kiabálta, mire a rendőrnek leesett.

- Tehát te vagy a második áldozat! - ragyogott fel a szeme, hogy nyomozhat.

- Be tudna vinni a kórházba? Holnap mindent elmondok, de most mellette van a helyem! Tudja miről beszélgettünk? - húzott az autója felé bólogatva - Hogy holnap hogy fogunk a naplementében piknikezni! - sírta el magát újra.

- Sajnálom! - sóhajtotta, majd rámarkolt a kormányra, szeme benedvesedett - Tudod, így halt meg a feleségem is aki terhes volt! - sóhajtotta szaggatottan.

- Részvétem! - húzta el a száját a tragédia hallatán.

Amikor a kórház elé értek, egyből kipattant az autóból, és megköszönte, majd rohanni kezdett be.

- Elnézést! - állt meg a recepciós pult előtt, a sírás határán - Hol van Pásztor Olivér? Most hozták be rohammentővel! - próbált lenyugodni, de a szőke fiatal lány aki a pultba rágózott, teljesen kiidegelte.

- Az a csupa vér helyes fiúcska - csámcsogta - akit elütött egy autó? Kár érte! Nem marad meg a szép kis pofikája! - mondta, majd lapozgatni kezdett egy füzetben.

- Hogy mit mondtál?! - akadt ki újra a főszereplőnk, akinek egyszerre sok volt ez a trauma - Ne beszélj így a barátomról! Megmentette az életem! Ha most ő nem lett volna, akkor ő keresne engem ennél a pultnál! - kiabált sírva - Hol van?

- 373 - asba lesz majd! Most műtik! - csámcsogta, és elkezdett firkálni.

Rebi végig rohant a folyosón. A fehér fények megvilágították az arcát, ahogy könnyek folytak le rajta. Cipője csikorgása törte meg az óriási csendet, a mankók kopogását.

Mindenki őt figyelte, zavarban volt, ruhája ujja szélével törölgette szemét.
Belökött egy ajtót, és Pásztor Danival találta szembe magát, aki egy kék műanyag széken ült egy bátyja bőr karkötőjét szorongatva.

- Hol van? - zuhant le mellé a lány és egy papírzsepivel törölte le könnyeit.

- Te kérdezed hogy hol van? Aki miatt van ez az egész? Ide jönni se lenne jogod!

- Megmentette az életem! Örökre hálás leszek, vagyis vagyok neki! Ő az egyetlen legfontosabb ember az életembe! De most rakjuk félre az összetűzéseinket, inkább reménykedj, hogy túléli.

- Ki ütötte el? - kérdezte, újabb zsepit nyújtva a lány felé.

- Egy szürke Alfa Romeo volt, azt hiszem a rendszám betűi a TAL. Ennyire emlékszem! - sóhajtotta, majd próbált lenyugodni és szurkolni barátja túléléséért.

- Bazd meg Olivér! - törölte le könnyeit - Ha most feldobod a papucsot! - rázta meg a fejét, majd hátradőlt a széken.

- Szüleitek be se jönnek? - kérdezte meg a lány, amikor tudatosult benne, hogy ők nincsenek itt.

- Üzleti úton vannak. Úgy volt, hogy egy hónap múlva jönnek csak haza, de már szóltam nekik. Azt mondták, hogy az első géppel jönnek vissza - sóhajtotta.

Keservesen de eltelt lassan, egy, majd két óra is, amikor Rebeka telefonja megcsörrent, de nem vette fel, mivel akkor vágódott ki a velük szemben lévő ajtó, amire mindketten felpattantak. Egy orvos jött ki, fáradtan izzadtan, és fájdalmasan, de mégis megkönnyebbülve nézett Bekára, és Danira.

- Mi történt? - pattant fel Dani - Mondja, hogy jól van!! - lépett az orvos elé, aki eggyel hátrébb lépett, majd szólásra nyitotta a száját.

- Van egy jó, és egy rossz hírem! - mosolyodott el, Beka pedig idegesen járkált fel alá - A jó hír, hogy Olivér túlélte! - sóhajtotta, majd megvárta a reakciókat. Dani feloldott, de még most se volt képes megnyugodni. Rebi a szája elé kapott, és kifújta a levegőt - Viszont a rossz hír, hogy Olivér kómában van - fejezte be a mondatot, majd elindult - A nővérek tájékoztatnak titeket a részletekről.

- Mi van?! - akadt ki újra a lány, és beszaladt a kórterembe, ahol a barátja feküdt eszméletlenül, tehetetlenül.
Az ágy mellé húzta a sarokban lévő kék széket, majd leült a fiú mellé, és kezét a kezébe rakta.

- Szeretlek Olivér! - suttogta, majd hátradőlt a széken.

Dani a másik kezét fogta meg, rárakta a bőr karkötőt, majd elment, kettőjüket egyedül hagyva.
Egy 10 perc múlva Beka is elindult haza, a most már kihalt folyosókon.

Ahogy a kijárathoz ért, és kilépett, a kórházból, a zuhogó esővel találta szembe magát, és Dani távolodó alakjával. Egy nála idősebb fiúval beszélt, de a lány nem nagyon foglalkozott vele, inkább gyorsan bekapcsolta telefonját. Látta, hogy volt 3 nem fogadott hívása, egy Cselétől, és kettő az anyjától. Nem nagyon izgatta, inkább hívott magának egy taxit, ami pár perc múlva leparkolt közvetlen az orra előtt. Gyorsan beszállt, elmondta a címet, majd kinézett az ablakon, és szomorúan bámulta a zuhogó esőt.

Tudta, a barátja nem fog egyhamar felébredni, de megígérte neki, hogy minden nap meglátogatja, és senki másért nem hagyja el soha többé.