Az apám boákkal táncol

A hintó és az ellenszenves társaság

A vonatról való leszállás kalandos művelet volt és minden összpontosítást kiérdemelt a részemről. A bőröndöm hatalmas méreteket öltött és jogosan merült fel bennem a gyanú, hogy Apu titkos boákat és rontástól védelmező vámpírfogakat csempészett bele vagy (ami még rosszabb) Mama egy egész évre való mugli konzervet rejtett el egy számomra titkos zsebben. Majd kipakolásnál minden kiderül. Csak legyünk már ott!

Albus körülbelül másfél méterrel előttem haladt. Élmény volt nézni, ahogy elegánsan lavírozik az emberek között, mint egy vitorlás hajó. Csak lesütött szemmel mertem követni, néha-néha felkandikálva, hogy orra ne bukjak és ne találjak el egy szerencsétlen másodévest. Mindeközben nem kerülte el a figyelmemet, hogy egy szőrös óriás maga köré gyűjtötte az elsősöket. Nem semmi ez a suli.

Anya hetekkel ezelőtt személyesen kereste fel az igazgatónőt (bizonyos McGalagony, már a neve is bizalomkeltő, ugye?), nekem pedig néhány felmérőn kellett részt vennem. Megfelel-e a tárgyi és gyakorlati tudásom az iskola követelményeinek. Elvégre a Roxfortról beszélünk. Végül felvettek a negyedikesek közé. Ajánlást is kellett gyűjtenem a magántanáraimtól, ami nem volt nehéz. Mitchelle néni olyan ujjongásba tört ki, hogy majdnem szétrepesztette a dobhártyámat. Még jó, hogy tartok magamnál füldugót, azért Apa mellett sok mindent megtanul az ember. Szóval Mitchelle néni krokodilkönnyeit törölgetve bár, de teljes testtel támogatott. Aranyos volt tőle. Nem úgy mint Mama, aki csak siratott és siratott megállás nélkül. És Apa. Apához azóta nem lehet hozzászólni. Márványarccal járta az utcákat, mint egy holtkóros, még az egyik autogram-osztogató turnéját is visszamondta. Ami nála nagy szám, valljuk be. Majdnem megsajnáltam.

Mire a tudatalattimban befejeztem a nagymonológom, arra lettem figyelmes, hogy Albus megállt. Épp előttem, még jó, hogy nem találtam telibe az orrommal. Már így is túlnőtt rajtam a helyzet.

- Ezzel megyünk.

Csak ennyit mondott és ez elég volt ahhoz, hogy magam elé meredjek. Juj. Egy igen ronda szürke teremtmény pillogott a hintó elé kötve. Juj.

Elfintorodtam, de egy szót sem szóltam. Ki tudja, hogy itt milyenek a szokások, lehet, hogy a Roxfortban szeretik ezt a csonka-szárnyas, kopott lényt.

Mindegy, fő, hogy eljutottam idáig. Nagy levegő, Isabelle, minden rendben lesz.

- Albus, ezt meg minek hoztad magaddal?

Nem sok agyi funkciót követelt tőlem, hogy rájöjjek, az „ez" rám vonatkozik és a szőke „tündérke" szájából hangzott el. A hintóban mégsem leszünk egyedül.

- Csak találtam.

Csak talált... CSAK TALÁLT! Mintha valami kóbor kiskutya lennék?!

Éreztem, hogy a harag egy igen kényes pontot talált el a homlokomon, ahol egy ér rendületlenül oszcillálni kezdett. Mindenesetre uralkodnom kell magamon! Gyerünk Isabelle, rajta kell maradnod ezen a szárnyas-repülő-hintón, különben sosem jutsz el a Roxfortba. Ezek az önelégült hímsoviniszták nem fognak visszatartani a nemes céltól, miszerint normális életed legyen! Mély levegő, be, ki, be, ki. Úgy van, szépen, nyugodtan. Ha háromezer megőrült fan nem akasztott ki júniusban, akkor ez meg sem fog kottyanni.