Jane R. - A szabadság ára

Tizennegyedik fejezet

- Itt fordulj balra Max. - Mondtam az adrenalintól fűtve. Rettegtem, hogy mit csinálhat Robbie a húgommal. Max közben leparkolt és lekapcsolta az autó fényszóróit.

- Zoé bemegyek veled, nem mehetsz egyedül. Hívtad már a rendőrséget?

- Rendben, nem tudom meddig menne el Robbie, teljesen kifordult magából. Még nem hívtam, most fogom. - Mondtam, miközben megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő. Pontban 8 órát mutatott. Épp száltam volna ki a kocsiból, mikor is kaptam egy mms-t.

- A kurva életbe, én ezt nem hiszem el. - Elkezdtem sírni, nem bírtam tovább.

- Mi történt Zoé, mi az?- Kérdezte Max kedvesen. Csak megfordítottam felé a telefonomat és megláthatta rajta a húgomat, amint szakadt pólóban megkötözve és száját betömve, kisírt szemekkel fekszik a padlón. Kép felett pedig egy üzenet:

"Ha hívod a rendőrséget, baja esik. Egyedül gyere!"

Már szabályosan zokogtam, fogalmam nem volt, hogy mire számítsak, hogy mit fog csinálni. Teljesen elment Robbie esze. Hazudnék, ha azt mondanám nem rettegtem attól, mi bent vár majd rám.

- Zoé, itt leszek mögötted.

- Ne gyere, ez a szörnyeteg bármire képes.

-Biztos, hogy nem mész be egyedül oda Zoé!

- Sajnos nincs más választásom, vagy bántja a húgomat. - Azzal fogtam magam és kiszálltam az autóból, becsaptam magam mögött az ajtót, és összeszorítottam a tenyeremet. Éreztem, ahogy a körmöm belevág a húsomba. Reszkettem, nem, mintha fáztam volna. Kopogtam az ajtón semmi jelzés. Beléptem hát, a koromsötétbe, közben benéztem minden szobába, ahogy haladtam a folyosón, de síri csend volt. Épp mikor kiabálni akartam a húgom nevét, neszt hallottam. Mintha valaki szólongatna, igen.

- Zoé, Zoé itt vagy? Segíts! Kérlek! - Ez Amber hangja volt, ahogy sírva kérlelte a nevemet.

-Itt vagyok, itt vagyok, merre vagy? - Kérdeztem, a könnyeimmel küszködve és futottam egyre gyorsabban kutatva a szobát, ahol ő van. Egyre hangosabb volt a hang, így kinyitottam az utolsó szobát. Körül néztem, a szobában csak egy ágy és egy ruhás komód volt. A szoba üres volt, nem volt ott Amber, de a hang továbbra is szólongatott. Végül felfigyeltem az ágyon egy fejjel lefelé fordított világító telefonra. Odamentem felkaptam a telefont, Amber-é volt, amint egy hangfelvételt játszott le. A telefon mellett egy levél feküdt.

"Zoé Zoé Zoé...

Tényleg azt gondoltad ilyen egyszerűen megszabadulhatsz tőlem?

Sajnálom, de nem tűröm el, hogy így megalázzanak, te büdös ribanc.

Szemet szemért, fogat fogért!

Kövesd az utasításaimat, vagy nem éli túl a kis húgocskád.

Ma éjfélig készpénzben kérek 10 millió forintot. A pénzt egy sporttáskába rakd és gyere vele a reptérre. A "B" portánál találkozunk, és ne késs. Útleveledet ne felejtsd otthon!

Ne próbálkozz semmivel, te is tudod, hogy nem éri meg.

Csók"

A levél borítékjában még volt valami, ami elég nyomós indok volt, hogy komolyan vegyem ennek a köcsögnek minden egyes szavát. A húgom szőke hajtincse volt levágva benne.

Köpni, nyelni nem tudtam attól a fájdalomtól, amit éreztem. Húgomnak a haja minden kincse. Ki ez az ember? Hogy tudtam vele lenni? Órámra néztem, fél kilenc, ami azt jelenti, hogy 3,5 órám van összeszedni 10 millió forintot. De hát az lehetetlen. Nulla tőkém van, most kezdtem az első munkahelyemen. Most már zokogtam teljes szívemből. Elindultam a levelet tartva a kezemben kifelé a házból. Undorodtam ettől a helytől, mielőbb ki akartam jutni innen. Mikor kiértem Max rohant oda hozzám, én pedig összeestem és csak potyogtak a könnyeim. Nem kérdezett semmit, csak átkarolt, ami nagyon sokat jelentett nekem. De felkászálódtam a földről, nincs veszteni való időm, valamit ki kell találnom. Max meglátta a levelet a kezemben és kivette, hogy ő is elolvassa. Arcán látszódott, hogy nagyon járnak a fogaskerekek az agyában és gondolkodik, mit tehetnénk.

- Mekkora egy rohadék ez. - Mondta dühös arccal.

- Gyere Zoé, hazaviszlek, öltözz át, addig én elintézem a pénzt. Nem sokára jövök!

- Ez rengeteg pénz Max!

- Tudom, de szükséged van rá.

- Igazad van, nem tudom, hogy, de vissza fogom fizetni neked kamatostul, nagyon köszönöm! Egész úton egy mukkot sem szóltunk egymáshoz, azt kívántam bár én lennék ott és nem a húgom. Ő nem tehet semmiről. Közben megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, mire Max lehúzta az anyósülésen az ablakot.

- Ne csinálj semmi hülyeséget, rendben? Legkésőbb tízkor felveszlek!

- Megpróbálok! - Azzal sebesen elhajtott, én pedig felrohantam a lakásomba.