SAO - Csapdában ragadva - Sword Art Online fanfiction

Kezdetek

Riko

Már egy éve, hogy Japánba költöztünk a barátommal Mai-al. A nevünket megváltoztattuk, csak azért, hogy jobban be tudjunk illeszkedni a japán kultúrába. Családnevünk ugyan megegyezik, de nem vagyunk testvérek. Rengetegen gondolják, mivel egy kicsit hasonlítunk egymásra, de csak barátok vagyunk. Csak azért jöttünk ide, hogy a 2022 novemberében megjelent játékot, a Sword Art Online-t megvegyük és kipróbáljuk.

November 22-ét írunk és már két napja állunk sorban a limitált kiadású játékért. Ahogy láttuk, mi is meg tudjuk még venni a Near Gear-t és a játékot. A béta tesztelők szerencsések, mivel nekik egy bizonyos összegért cserébe odaadták.

- Riko! Mindjárt ott vagyunk!-ugrált Mai örömében, miközben a boltra mutogatott. Annyira hiperaktív tud néha lenni. Mindig a szobájában laptopozik és ki sem mozdul egész nap. Mondjuk egy MMORPG-ről van szó, tehát nem csoda.

A sor haladt előre, én pedig a telefonomon néztem az időt és a híreket. ,,A boltok előtt sorakozik mindenki, hogy megvegyék az új őrületet: a SWORD ART ONLINE-t. A sorok utcákon át kígyóznak, hogy az emberek megszerezzék a limitált kiadású játékot". Ha jól számoltam ki, akkor ebédre otthon is leszünk.
- Riko nézd! A sor nagyon gyorsan halad. Ha így megy tovább, hamarabb hazaérünk, mint gondoltuk - örvendezett Mai csillogó szemekkel. A virtuális valóság számára úgy hangzott, mint a mennyország. Nem mondom, hogy számomra nem, mert tényleg csábítóan hangzik, de az, hogy még a nyála is csorogjon, ahhoz beteges kockaság kell.
- Nyugodj meg! Én is izgatott vagyok, de ne legyél egy ekkora kocka!
- De... Riko. EZ NEM EGY SIMA VR! - nyafogott és magyarázta azt, amit én is tudtam. Ilyenkor nagyon idegesítő tud lenni.
- Mai! Azt mondtam, hogy nyugodj meg!
- Én nyugodt vagyok, mint mindig - vett fel egy ártatlan mosolyt. Nem szabadna felidegesíteni, elvégre eléggé könnyen felkapja a vizet. Emlékeztet valakire...

Tíz perccel később már a bolt ajtaja előtt álltunk. El sem hiszem. Végre itt vagyunk.
- Pénz? - akartam ellenőrizni. Mai nem mondott semmit így bepánikoltam. Nem nálam volt, így nem is tudtunk volna fizetni. Már majdnem leütöttem Mai-t, hogy nem hozott, amikor...
- Hm? Mit mondtál? - kérdezte. Biztos megint a saját világában volt és álmodozott. Esküszöm néha én érzem magam az idősebbnek.
- P-É-N-Z. PÉNZ!
- Nyugi! Nálam van-mutatott fel egy köteg jent.

A pult elé léptünk és egy mosollyal közöltük, hogy mi kell. A boltos egy kedves vigyorral adta oda nekünk.
- Nagyon szerencsések vagytok, ezek az utolsó darabok egyikei. Pontosabban 9.993. és 9.994. példány. Ó Mai! Rég nem láttalak. Majd jössz még vásárolni?
- Természetesen!
- Akkor jó játékot kívánok nektek!
- Arigato gozaimashita! - hajoltam meg.

- Jézusom! Jézusom! Jézusom! Jézusom! - hajtogatta Mai hazafele menet. A szemében látszik, hogy már alig várja, hogy az elsötétített szobájában egy újabb játékot és gépet helyezzen el a polcokon. Pénz híján, még nem nagyon vehettünk semmit, de iskolás létünk ellenére részmunkaidős állásunk van, hogy meg tudjunk élni. 13 évesen nem hiszem, hogy bárkinek is lenne munkája.  Senki sem mondott még semmit az életmódunkra.
- Mai! Óvatosan, még elejted!
- Upsz! Elragadtattam magam... hehe...
- Vigyázz már jobban! Nem lehetsz ennyire felelőtlen! Esküszöm néha úgy érzem, hogy én vagyok az idősebb...
- Hé!
- Ez az igazság!
- Jó... ne veszekedjünk, mert nem fogunk kibékülni-sóhajtott, majd én is bólintottam. Hazafelé csak viccelődtünk és a játékbeli teendőinkről beszéltünk.

Hazaértünk és letettük a játékokat az asztalra. Gyorsan előkaptuk a hűtőből a már előre odakészített ételt, majd megmelegítettük.
- Itadakimasu! - mondtuk egyszerre. Már egy ideje nem ettünk rendes kaját a sorbanállás miatt. A tészta most olyan jól esett a zacskós rámenek után.
- És te melyik statodat szeretnéd először kimaxolni? - kezdte el a gamer nyelven beszélést.
- A való világban ne beszélj így - vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- De Bömbi-taan~...
- Legalább az utcán nem hívsz így...
- Tudom, hogy nem szereted, ha az utcán becézgetlek-mosolygott olyan ártatlanul, hogy az ember nem is tudná megmondani, hogy vannak szadista hajlamai.

Az ebédet befejeztünk, majd beviharoztunk a szobánkba, hogy elindítsuk a játékot. Én még egy utolsó pillantást vetettem Mai-ra. Rossz előérzetem van. De miért? Felvettem a Near Gear-t és egyszerre kimondtuk...

- Link Start!