SAO - Csapdában ragadva - Sword Art Online fanfiction

Biztosan kijuttatunk mindenkit

Mai

- Link start! - mondtuk egyszerre Rikoval.

Egy felvillanó karakter alkotó jelent meg. Elkészítettem az avatárom és a beállításokat kérte.
- Név? Mi legyen? Sarah! Igen, ez jó lesz... Nyelv? - elkezdtem böngészni a nyelvek között, de természetesen a magyart sehol sem találtam. Végül az angolra nyomtam, majd a start gomb megnyomásával elkezdtem kalandom.

- Hát itt vagy! Sarah? - találtam magam szembe valószínüleg Rikoval.
- Riko?-kérdeztem suttogva.
- Ki más lehetnék, te tökfej? - vigyorodott el.
- Alicia?
- Nem tetszik?
- Én nem mondtam ilyet - kezdtem a magyarázkodást-inkább gyakoroljunk.
- Rendben! - kiáltott egy nagyot Riko. Elindultunk, hogy szinteket szerezzünk, de az elején többször is életveszélybe kerültünk.

Már két órája voltunk a játékban és el akartunk kezdeni igazából harcolni és nem csak gyakorolni.
- Ki kéne lépnünk. Már két órája játszunk-aggódott Riko. Nem is értem, hogy miért csinálja ezt...
- Ha azt akarod... Lépjek ki előbb, hogy biztos legyél benne?
- Kérlek-nézett rám megkönnyebbülve. Megnyomtam a menüt és a log out-ra akartam nyomni, de... - Mi az? Valami gond van?
- A log out opció... eltűnt-nyeltem egyet, majd azt kellett néznem, hogy Riko próbálkozik. Neki sem sikerült. Ekkor hirtelen egy kényszerített teleportálást hajtottak végre. Mindenki a fővárosban volt. Minden egyes játékos kivétel nélkül.

- Mi történik itt Sarah?
- Nem tudom, de nem tetszik.
- Tudtam, hogy valami rossz lesz!
- Még nem tudunk semmit. Ne jelentsük ki, hogy ez rossz
- Ilyen nem volt a béta tesztelés során-hallottuk egy feltehetőleg béta tesztelő hangját. Abban a pillanatban megjelent valaki...

- A nevem Kayaba Akihiko. Én alkottam a játékot. Mint láthattátok, eltűnt a kijelentkezés opció. Mostantól a feladatotok nem meghalni, mert akkor a valóságban is halottak vagytok. Az egyetlen dolog, amit tehettek, hogy kiszabaduljatok, hogy mind a száz szinten átküzditek magatok. Valamint van egy ajándékom nektek-itt mindenki kapott egy tükröt. Nem is értem, hogy mire jó ez. Mindenki belenézett. Pár másodperccel később mindenki a valós énjét látta benne. Mire jó ez? A női avatárok fele amúgy is férfi és én ezt eleve tudtam. Mire volt ez az egész jó? Miért kell itt ragadnunk?

Mindennek vége. Ha itt meghalunk, akkor a valóságban is életünk vesztjük.
- Alicia - néztem rá könnyes szemekkel. Ő is be volt pánikolva. Nem tehetünk mást. Vagy a fővárosban maradunk vagy harcolunk, míg ki nem jutunk.
- Meddig maradunk vajon itt? Meddig fogunk élni? Vajon kijutunk? - kérdezte üres tekintettel Riko.
- Nem tudom, de biztosan kijutunk. Higgy bennem! Alicia.
- Rendben...
- Pár hét biztos kell, hogy eljussunk a második szintre és a portált aktiválják. Akarsz menni a frontvonalra? - reméltem, hogy nemet mond az életét féltve, de nem ezt tette.
- Mindenkit kijuttatok. A frontvonalon fogok harcolni és egy saját céhet csinálok veled.
- Oh - vigyorogtam - sok szerencsét hozzá. Mindig veled leszek-ezután megöleltem.

Kimentünk a fővárosból és együtt rontottunk neki mindennek. Veszteségek nélkül szerencsére. A harci képességeink ennek szerencsére javultak. A kettes szint elérése is könnyűnek bizonyult.

Egy héttel később, már eleget fejlődtünk ahhoz, hogy a frontvonalon harcoljunk. Viszont sajnálatos módon, rengeteg játékos öngyilkosságot hajtott végre, mert nem bírta a nyomást. Kayaba nem tudom, hogy mit gondolt a játék megalkotása közben.
- Miért? - mondtam ki végül hangosan is. Riko rám nézett és kérdőn nézett rám.
- Mit miért?
- Miért jó ez Kayabanak?
- Nem tudjuk és nem is fogjuk megtudni. Most már menjünk vissza a fővárosba. Elég pontot szereztünk. Ideje pihenni.
- Igazad van - és elindultunk. Út közben meghallottunk egy kiáltást.

Pár pillanattal később egy három fős csapat futott felénk. Egy szörny elől menekültek. A HP-juk már a piros zónában van. Cselekednünk kell. Riko rám nézett a szokásos komolyságával és nekirontottunk a szörnynek.
- Meneküljetek, mi elintézzük! - üvöltötte Riko annak a háromnak. Elfutottak a főváros felé és nem is néztek vissza. Ha keresnénk is őket, nem találnánk meg őket elég könnyen. Csuklya volt rajtuk így nem láttuk az arcuk. A szörny HP-ját levitték eléggé jelentősen, így nekünk nem lesz nehéz dolgunk.
- Vajon milyen lehet az, ha megsebez? - kérdeztem egy mazochista mosollyal az arcomon.
- Eszedbe se jusson! Tudom, hogy még semmi sem sebzett meg, de nem ez lenne a megfelelő alkalom az első esetre-nézett rám mérgesen Riko. Azonnal komollyá váltam és együtt levágtuk a szörnyet.
- Ez megint könnyű volt - mondta Riko egy unott hanggal.
- Na igen - válaszoltam, majd visszamentünk a fővárosba.