Vissza a múltba /SZÜNETEL/

~3.rész~

~Két hét múlva~

Két hete történt az a bizonyos összeesésem, de azóta semmi. Próbáltam rájönni, hogy mégis miért álmodtam ezt, dehát mindenki tudja, hogy néha vannak ilyen álmaink is. Csak az enyém túlságosan is valósnak tűnt. Viszont belegondolni, hogy anyuék meghalnak, ráadásul így.. Nem.. Ez csak egy szörnyű álom volt. Közben visszajöttek szerencsére az emlékeim. Megtudtam azt is, hogy miért hívatott be az irodájába az igazgatónő. Elvileg csak egy igazgatói dícséretet akart átadni. Valószínű azért estem össze, mert túlizgultam az egészet. Na mindegy. Apa tegnap végre hazajött, és elvileg most három hétig itthon lesz. Ilyen is ritkán fordul elő, vagyis nagyjából soha. Eddig a maximum idő amit egyhuzamban itthon töltött, az nyolc nap volt. És igen, bármennyire is furcsa az ünnepeket is a munkahelyén tölti. Hét éves voltam, amikor először elment. Először még hiányoltam, de egy idő után megszoktam, hogy nincs itt. Ma inkább az a furcsa, ha velünk van. Elég érdekes, nemde?

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikoris anya kinyitotta az ajtómat, és bejött a szobámba azzal a szándékkal, hogy felébresszen, mivel hiába van nyáriszünet, és hiába nincs már suli, szerinte hajnali fél nyolckor ugyanúgy fel kell kelnem, nehogy ellustuljak.

- Jó reggelt! - köszönt, miközbe felhúzta a redőnyt, ezáltal teret adva a fénynek, ami rendesen kiégette a retinámat.

- Nee.. megvakulook! - mondtam, miközben a fejemre húztam a takarómat.

- Ha ennyitől megvakulsz, az már rég rossz.- közölte nevetve. -Ha magadhoz térsz, akkor a konyhában vár a reggelid. Jó étvágyat hozzá! De nekem mennem kell dolgozni. Puszi! Szia! - köszönt el, majd elindult a munkahelyére.

Hálát adtam az égnek, hogy végre egyedül vagyok. Aha... egyedül... csak azt elfelejtettem, hogy apa bármelyik percben hazaérhet, mert olyan egy órája mehetett el vásárolni. Elég nehéz lesz megszokni, hogy most három hétig nincs olyan, hogy egyedül, mert apa mindig itthon lesz. Vagy talán maximum két óra erejéig nem.

Ekkor, mint egy varázsszóra, apa nyitotta ki a bejárati ajtónkat. Kikászálódtam az ágyból, lebaktattam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt.

-Szép hajnalt!-köszöntem.

-Szia!-köszönt ő is egy puszi kíséretében.

-Miket vettél?-érdeklődtem, és ránéztem az öt (!) nagy bevásárlótáskára.-Jesszusom. Felvásároltad a fél boltot?

-Csak a negyedét. De nem én akartam ennyi mindent venni. Tudod, hogy anyád bevásárlólistája szerint élek.

-Igen-igen.-feleltem nevetve, mivel ismerem anya bevásárlólistáit. Valahogy mindig összehoz egy kisebb regényt a szükséges dolgokból.

Segítettem apának elpakolni a cuccokat, majd megettem a két szendvicset, amit anya a pulton hagyott nekem. Elmosogattam, majd felmentem a szobámba, hogy folytassam antiszociális életemet. Mivel nyár van, a fele baráti társaságom nyaral, a másik fele pedig ugyanúgy otthon antiszocba vágta magát, mint én. Így nem igazán van kivel akárhova is mennem. Általában a szabadidőmben olvasok, rajzolgatok, filmet nézek, vagy zenét hallgatok. Most is ezekkel töltöttem el egészen addig az időt, amíg anya haza nem ért.
-Megjöttem!-mondta hangosabban, mint kellett volna, mert így szerintem még a szomszéd városban is meghallották, hogy anyu hazaérkezett. Miután mindketten vissza köszöntünk neki, letette a táskáját, és elvonult a konyhába valami kaját csinálni, mert mint tudni illik apának a főzéstudománya a zacskóslevesig ér el, így inkább éheztünk egészen addig, amíg anya meg nem főzte az ételt. Miután megvacsoráztunk, elköszöntem anyáéktól, lefürödtem és befeküdtem az ágyamba. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy ma is nagyon sok érdemleges dolgot csináltam. (Khm.. Irónia)

Köszi, hogy elolvastátok ezt a részt is! Bocsi, a nagy kihagyás miatt. Megpróbálok mostanában gyakrabban kitenni részeket. Bár ez eléggé unalmasra sikeredett, a következő részeket már izgalmasabbakra terveztem. A kövi részben találkozunk! Addig is sziasztok!😘