Damnatio Memoriae

II.

Körülbelül öt perc sem telik el, amíg Crimson megáll a Jaguar mellett, és olyan mérhetetlen pontossággal sorolja el paramétereit, hogy a végén Nicky már azért figyeli, hogy leírja mit kell benne kicserélni, ha lesz rá ideje. Milliméter pontosságra határozza meg az alkatrészeket, sorolja el a gumigyár történetét, mintha éppen esti mesét mondana fel a közeli gyermekotthonban. Végső soron még azt is megállapítja, hogy az elmúlt pár napban Nicky hol járt vele, és az előző gazdája - körülbelül hónapra szűkítve az időintervallumot" mikor és milyen mértékben húzta meg a kocsit. És csak ezután lehet elindulni, előbb semmiképp.

Nicky lassan kezdi sejteni, hogy Crimsonnak a világ olyan, mint azok az interaktív könyvek, amiben nyitogatni kell a lenyíló kis réseket, fecniket. Minden információt leolvas csupán arról, hogy valamire ránéz. Viszont a csőrét egyre jobban piszkálja az, hogy vajon mivel lehet kizökkenteni őt. Persze ő sem annyira gyökér, hogy olyanban gondolkodjon, amitől tajtékozni kezd, egyszerűen csak egy kicsit piszkálni.

- Nem kell rád nézzek, hogy megállapítsam hány kiló vagy. - Crimson értetlen tekintete Nickyre vetül, de a sofőr most megnevezésének eleget téve az utat vizslatja. Ez akár hibának is felfogható, mivel a Malakvita nem szereti, ha nem kapja meg, amit akar, jelen esetben a neki kijáró figyelmet. Azt szereti, ha mindig mindenki rá figyel, akkor és ott, amikor és ahol ő akarja. Ezért is gondolja úgy, hogy a rendszere tökéletes: a Számainak nincsenek saját gondolataik a Malkaviták különleges Hálója adta lehetőségei miatt, amit szerinte fajtársai igazán aprócseprő dolgokra pazarolnak el. Rengeteg kiaknázatlan potenciált hagynak elveszni, aminek a gondolatába is beleborzong. Ezért kell Ő, aki ezen a láthatatlan kapcsolaton keresztül legalább a saját Gyermekei között rendet teremt, összetöri a tudatot, és saját gondolatait beletáplálva építi fel azt újra. Az eredeti tudat köddé válva semmisül meg, míg Crimson egy újabb fejben foglalja el trónját.

Hogy mi is ez a Malkavitáknak külön járó képesség? Ez egy nagyon bonyolult klánbéli adottság a maga egyszerűségével megfűszerezve, ami miatt képesek voltak fennmaradni ilyen hosszú ideig. A Malkaviták képességei messze alulmaradnak a három másik klánnal szemben. Erősebbek és gyorsabbak, mint az emberek, de a klánjuk labdába sem rúghat a fizikai erő, gyorsaság, vagy szívósság hiánya nélkül az azonos generáción állókkal sem. Ők a sötétben bujkáló árnyékok, akik őrült szórakozásuk közepette néha saját magukról is megfelejtkezve sétálnak ki a napra. De az őrület nem minden. Ravaszak, kiszámíthatatlanok és veszélyesek egytől egyig, kivétel pedig nincs. Hogy ennek mi az oka? Minden vámpír között van különbség, ami klánon belül is egyedivé teszi őket még képességeik szintjén is, de ők teljesen mások, mert emlékeznek arra, hogy milyen volt teljesen meghalni, aztán újra megszületni káinitaként. Emlékeznek a haláluk pillanatára, a mérhetetlen fájdalomra, az előtte lévő bódult homályra. Érezték, ahogy testük átalakul valami mássá, ahogy lelkük meghasadva otthont ad a bestia egy újabb lényének, ezzel beteljesítve Kain örökös átkát. Ebbe ki ne őrülne bele?

A Háló az, amivel Malkáv, Kain egyik közvetlen gyermeke, megajándékozta utódait, hogy segítse leszármazottjai életét. Az eredetét és mibenléteóét még a legöregebbek előtt is homály fedi, de abban mind egyetértenek, hogy köze van Malkávhoz, és az eltűnéséhez. Sokak szerint az Ősvámpír megszűnt létezni fizikai formájában, átalakult egy olyan lénnyé, ami képes összekötni gyermekeit a véren keresztül. A Háló lehetőséget biztosít arra, hogy Malkáv összes leszármazottja az elméjükön keresztül tartsa egymással a kapcsolatot. Természetesen a képesség erőssége egyén függő, de egy olyan vámpírnak, mint Crimson ez csupán játék. Ő nem csupán üzenni képes rajta keresztül, ő belemászik a tudatba, átveszi a hatalmat, és megsemmisíti az előző lelket, hogy annak írmagja se maradjon.