A Rémkirály rapszódiája. /Bevezető kötet/

I. fejezet

Minden reggel pontban hétkor kelek. A reggelim pedig gabonapehely tejjel. Aztán szokás szerint újságot olvasok. És végül a hatalmas ablakból szemlélve a közel tízmillió lakosságú Szöul városát teljesen felébredek.

Ma iskola van.

Ezalatt a három nap alatt ugyan mindenféle problémás ügyek intézése miatt hiányoztam, de ennek ellenére az iskolát nagyon szeretem. Azt hiszem, lassan elő is készülők és aztán indulok.

Megszólalt a kaputelefon.

Hm? Ki lehet az ilyen kora reggel? Elvileg nincs semmilyen előre megbeszélt találkozom...

- Helló? - Mintha a monitoron megjelenő arcot láttam volna valahol. - ...I-itt lakik Kim Taehyung?

- Elnézést, de kivel beszélek?

- A-ah! Engem Na-Nayeonnak hívnak. Im Nayeon. - látszólag zavarban lehet, lesüti szemeit - Kim Taehyungosztálytársa vagyok, és egyben az osztályelnök is.

- Ah! Az a Nayeon!

- Eh? Taehyung?

- Igen. Nem jöttél rá?

Pedig a kaputelefonok manapság nagyon jó minőségűek.

- A szokásostól eltérő a hangod, ezért azt hittem az apukád.

- Haha, ne is törődj vele. Az igazság az, hogy én meg nem ismertem fel az arcodat.

- Eh? Ugye most csak viccelsz? Elsőtől kezdve egy osztályba járunk, nem? - nagyokat pislogva a kaputelefonban, azt hiszi ez csak egy rossz tréfa.

Nem, nem viccelek. Úgy néz ki, mégse ébredtem fel még teljesen.

- És amúgy mi történt? - váltok gyors témát.

- Nos, már egy ideje megfázás miatt hiányoztál, ugye? Ezért azon tűnődtem, minden rendben van-e...

- Most már minden rendben. Egy pillanat és rögtön lemegyek, aztán ha gondolod, mehetnénk együtt iskolába.

- O-oké! - vidáman bólint egyet. Boldognak tűnik.

Nem volt már más dolgom, mint a táskámmal ráérősen leballagni Nayeonhoz. Ő már ott várt rám.

- Jó reggelt! - köszön rám vidáman. Nayeon egy olyan lány, akivel mindig jó érzés együtt lenni. - Most járok erre először de azt kell mondanom, hogy elképesztő helyen élsz. - csodálkozva a környéket térképezve végül rám néz.

- Elképesztő?

- Ez egy luxus lakás, nem? Ezelőtt mintha a TV-ben is mutatták volna ezt a környéket. "Vajon miféle gazdag emberek laknak erre?" féle különkiadás szerűség volt.

- Hát, tényleg elég nagy így egy embernek - vállam felett visszanéztem az apartmanra.

- Hogy? Egyedül élsz? - eltátva száját, csodálkozva mered rám.

- Végül is egy jómódú család fiatal fiú gyermeke vagyok. - mondom keserűen mosolyogva - A Ti lakásotok, ha jól emlékszem a Csungnangban van, ugye?

- Igen. - sóhajt fel hosszan - Sajna ott nem ilyen modern minden, mint itt, mindenhol kertek és semmi más... - zavartan nevetve szemügyre veszi ismételten a környéket.

- Ha nincs is semmi más, legalább egy csendes, nyugodt környék, nem?

- Hát... Mostanában elég sok külföldi jár arra, ezért egy kicsit zajosabb lett. - mosolyodik el.

- A hegy miatt, nem? Azt beszélik, hogy egy ausztrál fórumon valaki ódákat zengett a látványról, a természet közeliségéről, és így kisebb turista látványósággá vált. - Összefontam magam előtt a kezeim, további információkat felidézve.

- Ah, igen. - bólintott egy nagyot.

- Jelenleg az ingatlanok értéke körülbelül egy-másfél millió von lehet négyzetméterenként? Mondjuk nem számít, hány hotelt vagy éttermet építenek, mert a fővállalkozóval dolgoznak, ezért a helyiek nem sok hasznot húznak belőle... - kizárva a külvilágot gondolataimat összeszedve elmélkedtem tovább.

- Ah, aham... - bizonytalanul bólint ismét, Nayeon tekintette ködös. Nem folytatom tovább monológom, szótlanul egymással szemben.

...Nincs sok értelme erről Nayeonnal beszélgetni.

- Taehyung, te tisztára olyan gazdag ember érzést sugárzol. - böki ki végül, megtörve ezzel a csendet.

- Végül is egy jómódú család fiatal fiú gyermeke vagyok. - ismételtettem meg magam.

- Le is írom a naplómba! Taehyung gazdag... - azzal a lendülettel elő is kapja táskájából a naplóját és egy színben hozzáillő tollat. Ez az a napló, amelyet Nayeon mindig magánál hord.

- Az a napló lassan olyan, mintha a tested egy része lenne. Van valami különleges oka, hogy állandóan nálad van? - érdeklődöre véve a figurát, finoman rákérdeztem furcsa szokására.

- Irkál, irkál... - motyogja halkan, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. Minden figyelme most a naplójára és az abba való körmölésre irányul.

- Hallasz? - kérdezem ezúttal hangosabban, kezemet szeme előtt meglóbálva kezem, de semmi reakció.

- Reggel hét órakor megérkeztem Kim Taehyung házához. Taehyung háza nagyon modern. Ma nagyon jó idő van. Pont.

- Lassan indulnunk kellene.

Végül egymás mellett sétálva elindultunk az iskola felé.