A Rémkirály rapszódiája. /Bevezető kötet/

VIII. fejezet

Kint a folyóson.

- Oppa! HeeHeenek ma még edzése van, ezért most Mach sebességgel hazamegy!

Amikor Seunghee jókedvű, mindig HeeHeenek hívja magát.

- Ma is késő estig a korcsolyapályánál leszel? 

- Gyere, és nézz majd meg! 

- Úgy tervezem. Mamával is szeretnék már találkozni. 

Mama... Az az Seunghee anyukája. Aki emellett az edzője is. 

- Olyan hét körül gyere! Aztán vacsorázzunk egyet a pálya mellett, jó? - szélesen mosolyogva hirtelen megfogta a karom. - Naa, ugye, oké? Ugye, oké? - és elkezdte jobbra-balra lóbálni. Seunghee mindig túlzott testbeszédet használ. 

- Oké, oké, akkor hétkor... - lehunyt szemekkel megadóan felsóhajtottam.

- Hihihi! Ez az! - kuncogva mellkasomba fúrta arcát.

- ...Hékás, az iskolában vagyunk! - kellemetlenül körbenéztem. - Mások is vannak itt rajtunk kívül...

- Heeheet nem érdekli! - nézett fel rám.

- Most hogy mondod, téged sose zavart...

Talán éppen emiatt képes nagyközönség előtt szerepelni.

- Na, mentem! - szökkent egyet, és elment.

- Hé, Taehyung! - szólitott meg hátam mögül Nayeon, mire hátra fordultam.

- Tessék?

- Máris hazamész? 

- Igen. - válaszoltam röviden.

- Ah, értem... Értem... - aprókat bólintva arcára tapasztotta kezeit. 

- Huh? - értetlenül, zsebre dugott kezekkel álltam előtte. 

- Uh, nos... Izé... - Nayeon valamiért idegesnek tűnt. 

- Szeretnél valamit...? - kérdeztem bizonytalanul, szemöldökömet felvonva.

- Rá-ráérsz? - bökte ki végül alig hallhatóan, ijedt őzi gida szemekkel rám nézve. 

- Végül is, ráérni ráérek... - vontam meg vállam.

- É-értem... I-izé... Egy pillanat! - kapta elő naplóját, majd gyors fellapozta azt.

- Ne a naplódat nézegesd! - orrnyergemet masszírozva halkan felsóhajtottam - Mit szeretnél? 

- A-akkor... Nem megyünk együtt valahová? - szemeit erősen összezárva bökte ki végül, mit is szeretne, mire fülig pirult.

Ah... Már értem...

- Oké, de később lesz egy találkozom Seungheevel, úgyhogy csak olyan hatig érek rá. 

- Ah, nem gond. - lelkesen nagyokat bólintott néhányat. - Úgy sem maradhatok sokáig. - mosolyodik el szélesen, még mindig pírban úszott arca. 

- Csak elmegyünk együtt valahova. Mért vagy ilyen feszült? 

- Azért mert nem olyan könnyű elhívni téged iskola után valahová.  - sütötte le szemeit.

- Tényleg? - pislogtam nagyokat, ez most meglepett.

- Mindig pillanatok alatt hazamész, nem? - mosolyodott el hirtelen, miközben felnézett rám. - Azt hittem, biztos nagyon elfoglalt vagy. 

- Ugyan, emiatt nem kell ennyire aggódnod. - mosolyogtam el kedvesen. 

- De most örülők! Így most még jobban megismerhetjük egymást! - mondta ártatlan mosollyal az arcán. 

Nayeon tényleg egy kedves lány...