A Holtak Királyának húga? (Hellsing fanfiction) [BEFEJEZETT]

Prologue

*523 évvel ezelőtt, valakinek a szemszöge*

- Ne menj! - mondtam, és megfogtam a karját, megakadályozva azt, hogy elmenjen. Felém fordult.

- Ne aggódj. Győzni fogok. Küzdeni fogok. A küzdelmem az imádságom Isten felé. Ha eleget imádkozok, Isten le fog ereszkedni közénk. Le fog ereszkedni a mennyből. - mondta, megfogta kardját, és elindult harcolni az Oszmán Birodalom ellen. Nagyon rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy nem fog visszatérni. Vagy ha mégis, akkor már nem lesz a régi.

- Bátyám... - mondtam halkan.

      Térj vissza épségben. Mondtam magamban miközben összetettem a kezeimet. Remegtek. Úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a kastély, és birtok körül, hogy lenyugtassam magam.

- Grófkisasszony. - szólított meg az egyik komornyikom. Feléje fordultam. - Nem kéne most sétára indulnia a Grófúr távozása után. - mondta aggódó tekintettel a közel harminc éves tapasztalatával a háta mögött. Már majdnem ötven éves, és harminc éve szolgál már nálunk. A Nagyapámnak, I. Vladnak is mindig jó tanácsokkal szolgált. Egyszer ez mentette meg az életét. 

- Szabad tudnom, hogy miért nem, Vincent? - kérdeztem érdeklődve. 

- Hogy miért? Grófkisasszony, most harcok zajlanak mindenfele. Veszélyes odakint lenni ilyenkor. Ráadásul lassan besötétedik. Ki tudja mi támadna önre a sötétben odakint. - magyarázta Vincent. Egy sóhaj hagyta el ajkaimat.

- Igazad van, Vincent. Szólj a cselédeknek, hogy készítsék elő a fürdővizemet. - mondtam.

- Igenis. - bólintott Vincent, és elment tenni a dolgát. Az ablakhoz sétáltam, és a tájat néztem. A nap már lemenőben volt. Az ég olyan volt, mintha vérrel festették volna. Még az is lehet, hogy valóban úgy volt. Az a rossz előérzet megint a hatalmába kerített. Megfogtam a keresztet, ami a nyakamban lógott, és imádkoztam a bátyám épségéért, és a győzelméért.

...

*Pár nappal később*

Kint ültem a kertben, és csodáltam a rózsákat. A Nap fényesen sütött le rám, a madarak énekeltek.

- Grófkisasszony! - jött oda sietve hozzám az egyik szolgáló lány, Elizabeth.

- Mi a baj, Elizabeth? Történt valami? - kérdeztem egy kicsit idegesen miközben felkeltem a földről.

- Szörnyűség történt! - mondta, kifújta magát, mert kimelegedett. - A bátyját... A Grófurat kivégezték! - mondta.  

- Tessék?! - akadtam ki a kijelentésére. - Hogy történhetett ez meg?! - kérdeztem.

- Vereséget szenvedett, és még aznap lefejezték... Nagyon sajnálom, Grófkisasszony. - mondta Elizabeth. Térdre rogytam. 

      Nem... Ez nem lehet... Ez nem lehet igaz... Meghalt?... Azt mondta ne aggódjak. Győzni fog... Gondoltam magamban miközben könnyek folytak le az arcomon. Elizabeth segített felállni. Vincent hirtelen megjelent a kertben.

 - Grófkisasszony, nagyon sajnálom. - mondta szomorúsággal a hangjában.

- Ne sajnálkozz. A holttestét elégették, ugye? - kérdeztem miközben letöröltem a könnyeimet.

- Igen. Az egyik lovagunk, aki nem vehetett részt a harcban, jelentette nekem a történteket. - mondta Vincent. - Csak ezek maradtak meg. - mondta, és átnyújtotta a bátyám kardját, és a keresztet, amit a nyakában hordott amikor elment. Ketté volt vágva, a másik fele nem volt meg. Éreztem, hogy újra elsírom magamat. A könnyeim megállás nélkül folytak, és pár a kardra hullott.