A Holtak Királyának húga? (Hellsing fanfiction) [BEFEJEZETT]

Chapter 2

*Jelen, Alucard szemszöge*

     Miután lelőttem azt a macska fülű fiút, eltűnt. A Rendőr Lány kiiktatta a televíziót, amin keresztül az Őrnagy beszélt. Egy háború kezdődik.

- Sir Hellsing. - szólalt meg Őfelsége. - Mielőtt távoznának, szeretném ha be vennének valakit a Hellsing Szervezetbe. - mondta Őfelsége.

- És ki lenne az, Őfelsége? - kérdezte Integra.

- Ha jól tudom te ismered őt, Alucard. - mondta Őfelsége.

      Ismerem? Vajon ki lehet az? Gondoltam magamban.

Csend volt. Az árnyékból megjelent egy sötét alak. Csak egy vörös szempárt láttam belőle. Tett pár lépést, aztán megállt. A teste elkezdett vörösen fényleni, aztán elsötétült. Szemek voltak rajta mindenütt. Nem hittem a szememnek. Aztán megmutatta valódi kinézetét. Ledöbbentem. Egy kb. húszéves lány állt előttem hosszú, fekete hajjal, vér vörös szemekkel, és egy 15. századi nemesi ruhát viselt. Nagyon erős, félelmetes aura vette őt körül.

      Álmodom? Gondoltam magamban.

Közelebb mentem hozzá. Olyan valóságos. Mégis úgy érzem, mintha egy kísértet állna előttem. Megborzongtam. Engem nézett, és láttam a szemében a haragot.

- Alucard. - szólított meg Integra. - Ismered ezt a lányt? Ha igen, elmondanád, hogy ki ő? - kérdezte Integra. Mielőtt megszólalhattam volna, megelőztek.

- Azt kérdi, hogy ki vagyok? Ezt én is megtudom válaszolni Önnek, Sir Integra Fairbrook Wingates Hellsing. - szólalt meg váratlanul. A hangja ugyan olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.

- Akkor ha lennél szíves. - mondta Integra.

- Az én nevem Angelina Dracula. II. Vlad lánya, és... A Holtak Királyának húga vagyok. - mondta Lina. Csend kerekedett.

*Lina szemszöge*

      Hatalmas csend volt, amit aztán Enrico Maxwell tört meg.

- A Holtak Királyának húga? Akkor ezek szerint... - mondta Maxwell sápadtan.

- Igen. Én vagyok a Holtak Királynője. - mondtam ki helyette az egyértelműt. A többiek némán, megdöbbenten néztek engem.

- Alucard! Ez igaz? - kérdezte Sir Integra.

- Igen, így igaz. Ő az én kis húgom. 523 éve változtattam vámpírrá. Ő volt az első Draculina, akit átváltoztattam. Nem de, Grófkisasszony? - mondta miközben engem nézett.

Látszott rajta hogy még nehezen fogadja el a valóságot. Megváltozott 523 év alatt. Már nem olyan volt, mint amilyennek ismertem. Felfort bennem a düh. Elő húztam a kardomat, és a nyakához szegeztem. A többiek rögtön fegyvert rántottak, de ő meg sem rezdült. Helyette egy mosoly ült ki az arcára.

- Tegyétek el a fegyvert. Minden rendben van. - mondta, még mindig mosolyogva. Látszólag jól szórakozott.

- Ne szórakozz velem! - emeltem fel a hangomat. - Fényes nappal van! Fáradt vagyok, és éhes! Úgy viselkedsz, mintha csak egy éve találkoztunk volna utoljára! Mintha az az 523 év semmi sem lenne számodra! Azt hiszed nem tudom mi van? Magamra hagytál! Ott hagytál! Azt hitted meghaltam?! Hát képzeld el sikerült túlélnem azt az éjszakát. Miből gondoltad azt, hogy megöltek? Azt beszélték az emberek?... Amikor elmentél azt mondtad, hogy "Ne aggódj. Győzni fogok.". Tudod mit hallottam pár nappal később Elizabethtől?! "Grófkisasszony! Szörnyűség történt! A bátyját... A Grófurat kivégezték!"... Tudod te mit éreztem akkor?!... Vincent elhozta nekem azt, ami megmaradt miután elégettek. Köztük ez a kard. Emlékszel még erre a kardra? Ez a te kardod!... És emlékszel erre? - kérdeztem, és eléje tartottam a fél keresztet. Csendben hallgatta minden szavamat.