Or

Hatodik

-Shinohara!-szóltam, miközben megfordultam.- Ő nem veszélyes. Sőt! Orvosgyakornok.-ez igaz is. Csak abba hagyta, mert már kezdte unni a sok sebesült-elemzést.
-Ez akkor sem menti fel az alól, hogy ghoul.
-De megmentett! Mindannyiunkat!-mondtam.
-Igaza van, Shinohara. Ha akart volna, régen megölhetett volna minket, mert nagyon erős...-gondolkozott el Amon.
-Végre valaki...-sóhajtottam.
-De! Attól még tényleg nem lehet nem figyelembe venni, hogy ghoul...-szólalt meg.
-Istenem!-csaptam a combomra.-Akkor mától nem itt fogok dolgozni. Ennyi. Gyere Ty. Igazad volt. Nem kellett volna idejönnöm...
-De neked itt a helyed... Majd én...
-Nem! Nem majd én... Majd MI. Felmondtam. A soha viszont nem látásra!-dobtam oda Shinoharának a jelvényem.
-Robin! Robin Wounded! Azonnal megállsz! Nem hallottad?! Ha nem állsz meg, lelövöm!-na, azt már nem!
-Mi?!-fordultam meg, majd valami nagyon furcsa érzés áradt szét bennem. A vállamnál iszonyatos fájdalmat éreztem. Hús szakadást. Odanéztem, de nem Ty esett nekem. Amúgy sem tette volna soha. Egy vöröses-kékes valami csapódott ki belőlem. Olyan volt, mintha szárnyak lettek volna. Olyan, mint...egy... kagune????!!!! Egy...ghoul...lennék? Belenéztem az egyik kirakatba. Az egyik szemem normális volt, de a másik... Fekete. Ghoul-szem. Lerogytam a földre. Komolyan? Most miért? Hogyan? Mikor?
-É-é-é-é-én... E-e-ez...M-m-mi?-néztem a kezeimre. De ott csak a sima bőröm volt. Oldalra néztem, ahol a "szárnyaim" voltak. Olyanok, mint egy büdös nagy angyal szárnyak. Döbbenten néztem a többiekre, akik immár harckészültségben álltak.
-Ne...-sóhajtottam.
-Egy beépített ember vagy?-vágta nekem Shinohara.
-Nem...-ekkor már sírtam. A rendes szememből könnyek, a másikból vér folyt ki.
-Shinohara-san!-szólt Juuzou.-Majd én.
-Jó. Menj!-azzal félre vonultak, Juuzou pedig közelebb jött hozzám.
-Ígérem, hogy gyorsan csinálom, így nem fog fájni...-simította meg az arcomat. A hangjától és ettől a mozdulatától kirázott a hideg.
-Ne merj hozzá nyúlni!-kiáltott Ty és nekiesett Juuzounak.
-Fontos lehet neked, hogy így véded, de nem sokáig-mondta Juuzou és igaza lett. Egy percen belül legyőzte.
-TYYYYYY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-sikítottam. Ne... Ty...
-Na, ennek vége-állt fel Juuzou. Lassan elindult felém.-Nem is tudtam, hogy a ghouloknak vannak érzelmeik.
-Ne... Kérlek... Ne bánts...-most az először éreztem olyan erős félelmet, hogy majdnem magam alá csináltam.
-Mit mondtam?-nézett mélyen a szemebe, mikor leguggolt.
-Gyors leszel...-néztem mélyen a szemébe.
-És hogy nem fog fájni-bólintott.
-Utána mi lesz velem?-kérdeztem remegő hanggal.
-A testedet tanulmányozzák, a kagunédat felhasználják fegyvernek. Csak a szokásos.
-Értem. Köszönöm-mosolyodtam el.
-Ezt az arcodat jobban szeretem-nevetett ő is, majd felemelte a késtét és... Nem történt semmi. Furcsán nézhettem ki, mert felnevetett.-Nem foglak megölni, te bolond. Tudjuk már régen, hogy félig vagy ghoul. Tudsz enni normális kaját is, mi?
-Igen...-feleltem.
-Akkor jól gondoltuk. Minden esetre még élsz. Nem örülsz?-nézett rám.
-Nem...-hajtottam le a fejem.
-Miért?
-Mert meghalt Ty-feleltem nemes egyszerűséggel.
-Értem...-mondta szomorúan, majd felállt és elment.
-Ty...-másztam oda a földön fekvő barátomhoz. Leültem, majd az ölembe véve sírtam. Akkor ilyen érzés elveszteni valakit?