Or

Ötödik

Rohadt gyorsan száguldottak felém a rohadékok. Mint valami filmben, úgy vágtam ketté amik nekem támadtak. Szarul osztottam be az erőmet, mert már az első harminc másodpercben lihegve támaszkodtam a kagune-ból készült fegyveremre. Szétnézek. Mindenki harcol. Majd lépteket hallok magam mögül. Megfordulok, és a Szemfedős ghoullal találom szembe magam. Érzem, hogy szemem kitágul, légzésem szapora lesz, a szívem szinte vágtat. Bevallom: ettől az egytől, még én is félek. Iszonyatosan. Nagyon. Szinte éreztem, hogy keresztüllát rajtam. Hirtelen megindult felém. A tartalék erőmet összeszedve vártam a támadását, de az azonban elmaradt. Egyszerűen elsétált mellettem. Mi vaaan?!
-Hé! Itt vagyok! Hahó?-kiáltoztam felé kitárva a karomat. Megállt. Visszafordult. Lehúzta a maszkját. Ajjajjjjjjjj..... Rossz jel. De csodálkozásomra csak ennyit mondott:
-Nem akarlak megölni-majd visszafordult és elment.
-Mi a...?-engedtem le a karom. Ekkor vettem észre, hogy Amon felé tart.
-Amooooon!!!!!!!-kiáltottam felé.-A Szemfedőőőős! Felééééd taaaaaaaart!-Amon megfordult és intett, hogy intézzem el a többit.
-Okééé!-száguldottam el a Szemfedős mellett. Egy pillanatra belenéztem a szemébe. Bánattal volt telve. Pár ghoul szaladt felém.

Észre vettem pár ismerős arcot is. Az egyik a volt állomásom közelében is feltűnt párszor, de nem csinált balhét. Mikor észrevett, hogy ki vagyok, megállt és átváltott sétába. Régebben mikor bajban volt, segítettem neki. Biztos ez jutott eszébe. A segítségem abból állt, hogy a barátnőjét (ember) súlyosan megsebesítette egy másik ghoul. Azt a ghoul szépen kinyiffantottam, míg ő ápolta a csajt. Mikor végeztem, vettem kötszert, meg ilyen bigyuszokat a patikából, elláttam a sebeket és adtam pár tanácsot a srácnak. Azóta egész gyakran találkoztunk. Mindig mosolyogva üdvözöltem őket. A lány nem sokkal később elköltözött a szüleivel és a srác nagyon le volt törve. Párszor elmentem meglátogatni. Látszott rajta, hogy nem hogy vért, vagy mittudomén, hogy mit eszik, de még kávét sem ivott. Nem érdekelt, hogy ellenkezett, lefőztem egy nagy adag kávét, elé nyújtottam, leültem vele szemben és én is kortyolgattam a jó erősre sikerült feketét.
-Köszönöm-tette le az asztalra az üres csészét.
-Egy barátnak bármit-mosolyogtam.
-De ezt nem lenne szabad... Úgy értem, te ghoulokra vadászol, amilyen én is vagyok. Azt sem értem, hogy miért segítettél nekünk annak idején.
-Mindennek van oka-csak ezt feleltem, majd felálltam, elbúcsúztam tőle, majd megálltam és ezeket mondtam:
-Ty. Holnap már nem itt leszek nyomozó. Áthelyeztek Tokióba.
-Te is itt hagysz...-mosolygott szomorúan.
-Gyere te is!-sétáltam vissza, majd leültem mellé és átöleltem.
-Nem tudok. Tudod, hogy nem lehet. Így is elég nehéz itt is, nem még hogy ott...
-Az is igaz...-szomorodtam el.
-De ha lehet, majd meglátogatlak!-fordult felém és összeborzolta a hajam.
-Akkor várlak!-pacsiztam le vele.
-Majd megyek. Ne félj semmit.
-Oké! Szia. Akkor... Később!-intettem, majd kiléptem az ajtón.

Mikor Ty észrevette, hogy mennyien vannak már körülöttem, fogta magát és felém rohanva szedte szét a többi ghoult.
-Nézzétek már!
-Mit csinál?-kérdezték többen egymástól.
-Ty! Köszii!-kiáltottam, majd én is belekezdtem az irtásba. Egymás felé futva tisztítottuk az utat magunk előtt. Mikor szétvágtam az utolsó ghoult is, fogtam, majd a karjaiba vettettem magam. Olyan jól esett egy rég nem látott ismerőst újra átölelni.
-Robin! Mondtam, hogy eljövök!-nevetett.
-Még jó hogy! Már majdnem elmentem hozzád! De jó, hogy végre itt vagy!-öleltem még erősebben.
-Robin!-szólt Shinohara.-Mit csinálsz? Ez...Ez egy ghoul!
-De ő a Barátom!