Az iroda huligánjai

Édes balszerencse

Grell szemszöge

"Végre! El sem hiszem! Újra láthatom a napfényt! Azt hittem megfogok bolondulni abban az irodában!" London nyüzgő utcáin sétáltunk Ronnal. "Ömm, senpai, körülbelül két órát kellett dolgoznod papírokkal..." Nézett rám felhúzott szemöldökkel a fiú. "Te ezt nem érted!" Rivalltam rá. "Két órán keresztül távol a szeretettem halálkaszámtól!" Drámaian a szívemhez kaptam a kezem. Ron forgatta a szemét. "Igen, végül is egy ilyen fiatal alárendelt, mint én, úgy sem értené még meg ezeket az érzéseket." Mosolygott rám ördögien. "Te kis-! Azt akarod mondani, hogy öreg vagyok!?" Szemeim vörösen izzottak.
Ahogy láthatjátok, belemélyedve a küldetésbe, csakis azon gondolkodtunk, meg annak véghezvitelén.
"Neem, én csak azt akarom mondani, hogy én még fiatal vagyok ehhez.~" Most már a szemeim izzása enyhe kifejezés lenne. Olyanok voltak, mint a csillagszórók. "Ennyi, kész, kinyírlak!" Kiáltottam és üldözőbe vettem a sírva nevető kollégámat. Pár perc múlva már a házak tetején kergettem fel s alá. "Kapj el, ha tudsz!" Nyújtotta ki a nyelvét Ron. "Ronald, esküszöm, ha elkaplak neked annyi!" Vicsorogtam. "Nem, mert--Ahhh!!" Nagy sikítást hallottam és mire észbe tudtam volna kapni, Ron eltűnt a háztetők között. Oda siettem, ahol láttam leesni. "Ezt nem mondod komolyan, hogy beszakadt alattad a tető?" Szegény ott feküdt a cserepek és a gerendák törmelékén. "Jól vagy?" Kérdeztem. "Öhhh..." Válaszul csak nyöszörgést kaptam. "Ron? Ron!" Kezdtem aggódni. Leugrottam mellé és megráztam a vállát. "Ronald, ez nagyon nem vicces!" Nehézkesen kinyitotta a szemét és rám nézett. "N-Nincs semmi bajom. Csak váratlanul ért, ennyi az egész." Picit megkönnyebbültem. "Legalább megtanultad, hogy a karma mindenhol ott van és senkinek sem kegyelmez. Na gyere!" Felsegítettem a törmelékekről. "Köszönöm a segítséget." Mondta és elkezdte leporolni magát. Hirtelen lépcső nyikorgás ütötte meg a fülünket. "Mi ez a nagy hangzavar? A betörők már a tetőn próbálkoznak meg bejönni?"
Egy öreg hölgy hangját hallottuk. "A fenébe gyorsan, gyorsan!" Suttogta Ron és kiugrottunk a padlásból.

Ronald szemszöge

Szuper, egyszerűen szuper! A szép, fekete nadrágom teli lett jukakkal a cserépszilánkok miatt! És még a jobb lábam is fáj! Nekem is csak ilyen szerencsém lehet! Gyorsan elmenekültünk onnan, ahol beszakítottam a mennyezetet. Nem messze megálltunk egy másik ház kéményénél. "Mennyi az idő?" Kérdezte Grell. Ránéztem az órámra. "Mindjárt kettő óra." Bólintott egyet. "Jó, még mindig van időnk nyomozni. Amúgy jól vagy? Elég nagyot estél." Elhúztam a szám szélét. "Fáj a jobb lábam, de nem hinném, hogy eltört volna." Egyetértően bólogatott. "Igen, akkor nem tudnál arra a lábadra állni. Kicsit maradj ott, ne mozdulj meg." Mondta, közelebb jött és leguggolt. Megpróbálta feltekerni a nadrágom szárát. "Aú, aú... senpai, ne!" Nyöszörögtem fájdalmamban. "Teli van zúzódásokkal a lábad." Mondta és lehúzta a nadrágszárt. "Szerintem menjünk és ne ezzel foglalkozzunk egyenlőre." Mondtam és ezzel el is indultunk.

~2 óra múlva~

"Utálom ezt a fajta megoldást! Persze, megmondják azt, hogy kit kell keresni, de azt, hogy hol, azt már nem! Se ház-, se utcaszám, semmi! Oh, miért is kéne?! Ezek azt hiszik, hogy átlátunk a falon, vagy gondolat olvasók vagyunk?!" 'Ajaj, Grell vérnyomása már megint az egekben van.' Gondoltam és ránéztem a felettesemre. "Grell, végy mély levegőt és próbálj meg lenyugodni! Már a cél felé közeledünk és megtudtuk, hogy hol találjuk meg! Én se szeretem ezt a megoldást, de kérlek nyugodj meg!" Rátettem a kezemet a vállára. Nagyot sóhajtott és megpróbált lehiggadni. "Igazad van." Tovább folytattuk utunkat London utcáin. Egyszercsak megálltunk egy ház előtt. "Elvileg ő tud valamit az esetekről. Remélem nem hibás információt kaptunk." Mondta karmazsinvörös barátom. "Remélem. Bár több kaszás beszámolója alapján az esetek nagy részében ő is ott volt." Grell bekopogott. Kisvártatva egy idős hölgy nyitott ajtót. Ránk nézett és elmosolyodott.
"Á, látogatók! Mi hozta erre önöket?" Kérdezte kedvesen. "Jó napot kívánunk! Szeretnénk kérdezni öntől pár kérdést." Viszonzásként én is elmosolyodtam. "Akkor jöjjenek be! Ne itt kint ácsorogjunk!" Félreállt az ajtóból és beengedett minket. "Jöjjenek erre!" Egy kicsi nappaliba vezetett bennünket. "Nyugodtan foglaljanak helyet! Mindjárt főzök teát!" Erre mindketten felkaptuk a fejünket. "Ó, igazán nem szükséges! Mi tényleg csak pár kérdés miatt vagyunk itt!" Grell próbálta lebeszélni a hölgyet, nem túl sok sikerrel. "Ne csacsiskodjanak! Egyáltalán nem fáradság!" Mondta miközben a konyha felé sétált lassan.
"Kik jöttek Mary?" Kérdezte egy másik idős hang. "Látogatók, Rose." Válaszolta. "Mit akarnak?" Kérdezte Rose. "Kettő fiatalember jött, hogy pár kérdést feltegyenek." Felelte Mary. "Ketten vannak?" Súgtam oda senpainak. "Úgy tűnik." Súgta vissza. "Értem." Mondta Rose. Innen, a kis nappaliból tökéletesen hallottuk a párbeszédet. "Nos, ahogy már egyszer belekezdtem, ezt önöknek is mesélem, ma délután kötögetéssel voltam elfoglalva és egyszer csak egy hatalmas robajt hallok. Fenntről jött a zaj, ezért felmentem a padlásra és láttam, hogy valaki vagy valami beszakította a tetőmet! Nem hittem a szememnek!" Erre kiverejtékeztünk. 'A fene vinné el... mekkora volt erre az esély...?' Grell és én pár pillanatra megfagytunk. "Borzalmas! Ebben mégis ki leli szórakozását?" Förmedt el Mary. "Maguk szerint mi lehetett?" Kérdezte a konyhából Rose. "El sem tudom képzelni, hogy hogyan történhetett!" Feleltem gyorsan. 'Ez nagyon gáz!' Ránéztem a vöröshajúra. Nagy szemekkel nézett. Hát igen, erre ő sem volt lelkileg felkészülve. Valamennyi idő elteltével Mary hozta a frissen készült teát. Vele jött Rose is. "Annyira örülök, hogy vannak látogatóim! Párszor megszokott látogatni Rose. Tudják, nagyon egyedül érzem magam mióta a férjem elhunyt. 'Hogyne tudnánk.' Keservesen gondoltam. "Ami múlt, elmúlt. Mit is akarnak kérdezni, kedveskéim?" Kérdezte kíváncsian. "Ahogy említettük, pár kérdésre kéne válaszolnia." Mondtam. "Első: Ért bármiféle ital, főzet elkészítéséhez?" Ujját az állára helyezte és gondolkodott. "Nos, párat tudok." Bólintottam és feljegyeztem. 'Remélem, hogy nem fogja ezeket a kérdéseket furcsállni. Még a végén kidob minket.' "Következő kérdés: Ön benne van bármilyen szervezetben?" Felhúzta a szemöldökét. "Nem, nem vagyok benne. Csak nem azt akarják mondani, hogy valamiféle sátáni dolgokat csinálok?" Ez hosszú lesz. "Nem feltételezünk semmi ilyesmit. Önhöz küldtek minket, mert azt állítják, hogy tud magyarázatot adni." Mondta Grell kicsit irritálva. "Hazamegyek, további kellemes napot." Mondta Rose és kiment az ajtón. "Szia! Neked is!" Mondta Mary. "Nem akarnak inni egy kis teát?" Kérdezte és a csészék felé mutatott. Ránéztem Grellre, várva a választ. Rám nézett és kicsit bólintott. Tekintetével ezt mondta: "Fogadjuk el, különben az életben nem fogunk végezni." Felvettem a csészét az asztalról. "Köszönjük szépen!" Nem is volt annyira rossz. "Ó, én öreg szamár! Elfelejtettem süteményt hozni a konyhából! Egy pillanat és itt vagyok!" Elkerekedett szemekkel mindketten rákezdtünk. "Tényleg ne, felesleges, csak pár kérdést akarunk feltenni és már itt sem vagyunk! Nem kérünk süteményt, teli vagyunk, nem bírunk enni!" Próbáltuk kimagyarázni magunkat, de nem sikerült. "Ugyan már! Néztek már magukra? Annyira soványak! Esznek normálisan?" Innentől kezdve már tudtuk, hogy nem menekülünk. Grell a fejét fogta. Pár perc múlva visszajött, egy jókora tálca sütivel.

~Másfél óra múlva~

Grell szemszöge

"Köszönjük szépen a válaszokat!" Kitántorogtunk a bejárati ajtón. "Köszönöm, hogy meglátogattak!" Integettünk és elkeztünk visszamenni a munkahelyünkre. "Szerintem minimum két kilót felszedtem." Mondta Ron gyomorra tett kézzel. "De legalább megvannak a válaszok." Mondtam miközben a szám elé tettem a kezem.

~A Dispatchben~

"Túlóra." Mondta játszi könnyedséggel Will. "De mégis miért?!" Bevetettem legcsúnyább nézésemet. "Mert egész végig lustálkodtatok!"
"Ezt meg honnan veszed?!" "Amikor már kezdettt idő lenni, hogy befejezzétek a munkátokat, elindultam megkeresni titeket. És mikor megtaláltalak, nagyban teadélutánt tartottatok!"
"Az nem teadélután volt, hanem maga a pokol! Az a vén szatyor teli tömött minket! Tudod mennyire rosszul vagyunk?" Will nagyot sóhajtott. "Ha nem teáztunk volna vele, akkor nem is válaszolt volna!" Mondtam idegesen. A földre nézett miközben Ron öklendezését hallottuk a közeli mosdóból. Felnézett és így folytatta. "Akkor még sem kaptok túlórát. Főzök menta teát. Az enyhíteni fogja a gyomorfájást." A konyha felé vette az irányt. 'Megyek megnézem Ront.' Szegény fiú, ő itta meg legjobban a levét ennek küldetésnek. "Jobban vagy?" Gyengéden kérdeztem. "Már jobb, de nem az igazi." Remegő lábakkal felállt. "Will főz nekünk teát. Az segíteni fog." Mikor megérkeztünk a konyhába, Will már kiöntötte bögrékbe. "Igyátok meg. Knox, ha befejezted, menj el a gyengélkedőbe. Ilyen lábbal nem fogsz tudni terepen dolgozni."
"Köszönöm." Halkan megköszönte. "El tudsz menni egyedül is?" Kérdeztem, tudva a lábán levő sebeket. "Igen."

~Másnap reggel~

Első dolgom az volt, hogy megnézzem Ront, hogy hogyan van. Amint megérkeztem a gyengélkedőbe, az előtérben láttam egy nővért. "Elnézést, megtudnád mondani, hogy Ronald hogy van?" Mosolygott. "Jól van. Bekötöttük a lábát és adtunk neki fájdalomcsillapítót. Erre az egy éjszakára bent tartottuk. Ha akar, bemehet hozzá."
"Köszi!" Mondtam és benyitottam a szobába. "Jó reggelt!" Odaültem az ágy szélére. "Szia!" Mondta halkan. "Hogy aludtál?"
"Jól, köszi." Ásított egyet. "Legközelebb nem viszlek ilyen fajta küldetésre. Csak lélek begyűjtésre." Halványan mosolygott. "Oké. Most egy ideig nem fognak ki küldeni terepre. A nővérke szerint legalább egy hónapig csak irodában fogok dolgozni a zúzódások miatt."
"Mikor fognak kiengedni?"
"Ma délelőtt valamikor."
"Jól van. Örülök, hogy jobban vagy. Majd találkozunk."
"Szia!"
Felálltam és kimentem. 'Most pedig vissza dolgozni.'

Végül is megoldódott az ügy. Pár hete jött az első bejelentés, hogy boszorkányok is részesei voltak több lélek ellopásában. Mivel ők nehezebben tudják megállapítani, hogy ki kaszás és ki nem, ezért könnyebb őket kikérdezni. A démonok már egy másik téma. Kiderült, hogy az az öreg hölgy nem is boszorkány, hanem csak egy boszorkány közeli ismerőse.

A/N: Elvileg vannak boszorkányok a mangában, de még nem jutottam el addig. Ezt csak így kitaláltam, nem tudom, hogy valójában mi a szerepük/mit csinálnak.