Újra veled Rómában

8. fejezet

Éppen a mosdóból jöttem kifelé, amikor szembe találtam magamat Ginoval. Ez készületlenül ért, és enyhe félelemmel töltött el, mert tudtam, senki nincs a házban, mindenki kint volt a kertben. Azt gondoltam, hogy Ginoval nem maradok semmi szín alatt kettesben, így nem készült előre gyártott forgatókönyv a fejemben erre a helyzetre.

- Szia, Dzsulia - mondta Gino lágyan, halvány mosollyal a szája szegletében. Enyhe borzongás futott rajtam végig a szavaitól és a tekintetétől. Mélyen elpirultam.

- Szia - nyögtem ki zavartan.

Gino egy hosszú percig némán engem nézett, szeme tetőtől - talpig teljes mértékben végigmért, majd tett egy tétova lépést felém, de én azonnal hátra hőköltem. Láttam, hogy ezzel megbántottam Ginot, mert a kis mosoly is eltűnt az arcáról, és kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét.

- Élőben még gyönyörűbb vagy, mint a fényképeken - mondta csendesen szemét le nem véve rólam.

Nagyot nyeltem és megnyaltam kiszáradt számat. Gino szeme villant egyet.

- Ö..ö...nagyon szép kis feleséged van - hazudtam, hogy megtörjem végre a kínos helyzetet. Ginon látszott, hogy a téma nem volt ínyére való. - Sikerült egyenesebe jönnötök?

Mielőtt Gino mondhatott volna valamit, hallottuk, hogy a bejárati ajtó csapódik, és én gyorsan elsiklottam Gino mellett. Szinte futva menekültem az ajtóhoz. Adriana meglepve nézett rám.

- Dzsulia, jól vagy? Csak nem vagy rosszul? - kérdezte némi riadalommal a hangjában. Sikerült odavetnem, hogy minden rendben, jól vagyok, és botladozva kirohantam a kertbe, a friss levegőre. Vettem pár mély lélegzetet, hogy megnyugodjak, majd férjem keresésére indultam. Tudtam, hogy csak mellette leszek biztonságban. Az este hátralévő részében már ritkán mozdultam el Ádám mellől, csak akkor, amikor Adriannának segítettem valamit a házból kihozni, vagy bevinni. A férjem láthatóan nagyon élvezte, hogy ott vagyok az oldalán, illedelmesen bólintok és közhelyeket mondok, amikor szükséges.

Viola lányom is kifejezetten jól érezte magát aznap este, főként, hogy akadt egy jóképű, fiatal udvarlója. Rémlett, hogy valami Matteo-nak hívták, és az egyik családdal érkezett. Elnéztem lányomat, aki irulva-pirulva, zavart nevetgéléssel beszélgetett a fiúval, és önmagamat láttam meg benne, amikor először beszéltem Ginoval telefonon. Pontosan ugyanígy viselkedtem, mint egy kis fiatal, butuska bakfis. El tudtam képzelni, hogy Matteo miket hazudik a lányomnak összevissza, csakhogy teljesen magába bolondítsa és majd megkapja azt, amit akar. Szemmel kellett tartanom még pár napig, a haza indulásig a lányunkat.

Szemem újra összeakadt a Gino-éval. A férjemmel nem volt hajlandó beszélgetésbe elegyedni, általában hallgatott, vagy valami indokot keresett, hogy otthagyhassa. Ádám meg is jegyezte, hogy nem tudja, miért, de őt ez a pasas egyáltalán nem kedveli, én pedig megnyugtattam, hogy ne is foglalkozzon vele, mit számít az, hogy egy idegen férfi mit gondol őróla. Az viszont hamarosan feltűnt, hogy Gino felesége, Angela fél szemét a férjén tartja, és többször is gyanakodva nézett rám. Tehát rájött, hogy Gino bámul engem, és ez nagyon bántotta. Ezek szerint Gino továbbra sem rendezte a feleségével a problémákat...

Úgy tíz óra fele egy idősebb férfi csatlakozott a partinkhoz. Fekete bozontos haja már őszbe vegyült, testalkata zömök volt, olyan hatvan fele járhatott már. Amíg Adrianna-val kihoztunk még egy kis italt, Ádám beszélgetésbe elegyedett a férfival, majd izgatottan fordult felém, amikor csatlakoztam hozzájuk.

- Szívem, nem hiszed el, ki ez az úr! - mondta felvillanyozva. Olyan volt, mint egy gyerek, aki új játékot kapott. - Rossi úr, hadd mutassam be a feleségemet, Júliát. Júlia, ez az úr itt Antonio Rossi, és főfelügyelő a rendőrségtől.