Újra veled Rómában

4. fejezet

Ahogy a napok teltek, szembe kellett néznem a tényekkel, hogy menthetetlenül beleszerettem Ginoba. Ő lett az életem középpontja, csak rajta járt az eszem, alig vártam, hogy beszélhessek vele telefonon, vagy üzenetet válthassunk. A saját családommal úgy bántam, mint egy robot, kiválasztva az eddig használt megfelelő programot. Most szinte idegesített, ha a férjem felhívott bármilyen okból, és alig vártam, hogy letegye. Nem tettem neki szemrehányást, ha későn ért haza, nem csináltam cirkuszt abból, hogy egész nap felém sem nézett, nem érdeklődött irántam. Nem érdekelt, milyen jegyet hoz haza a lányom az iskolából, mit csinál a szobájában, mi történik vele. Azt kívántam, hogy ne legyenek a házban, hogy szabadon, nyugodtan tudjak Ginoval üzeneteket váltani, vagy beszélni. Olyan voltam, mint Csipkerózsika, aki százéves álmából kelt életre a királyfi csókja által.

Közeledett a születésnapom, aminek így harminc felett én már nem igazán örültem, mert úgy gondoltam, egyre öregebb leszek. Ám, ez volt az első alkalom hosszú évek óta, hogy nagyon örültem a születésnapomnak, mert így csökkent a Gino és köztem lévő korkülönbség. Most már nem 11 év lett közöttünk, hanem csak tíz, mivel én töltöttem a 39, Gino pedig 49 volt. A férjem érdeklődött, hogy szeretnék-e egy kis partit rendezni, meghívni barátokat, rokonokat, vagy bárkit, amit én először visszautasítottam, mert csak Gino-val szerettem volna ünnepelni, de úgy gondoltam, miért is ne, meghívhatnám rég látott barátnőmet, Évát. A szüleim még tíz évvel ezelőtt elhunytak, testvérem nem volt, a szüleim ágáról származó rokonok meg nem érdekeltek, nem nagyon tartottam velük a kapcsolatot. Ádám szülei meg úgyis eljönnek majd megköszönteni, és ennyi elég is volt.

A jeles napon egy felejthetetlen beszélgetésben volt részem az én "italianommal".

- Mit fogsz ma csinálni? - kérdezte.

- Sütni, főzni fogok, mert ma van a születésnapom, és meglátogatnak a férjem szülei, valamint meghívtam pár napra a gyermekkori barátnőmet, Évát.

- Ma van a születésnapod? Ez nagyszerű! Akkor sok boldog születésnapot neked! Hány éves is leszel?

- 39, és végre már nem vagyok annyira fiatal hozzád - válaszoltam boldogan.

- De hiszem a 39 még nagyon is fiatal - ellenkezett nevetve Gino.

- Nem, nem! Az  már jó, igaz? Mondd, hogy így már jobban illek hozzád! - kértem őt némi aggodalommal a hangomban.

- De édes vagy! Hidd el, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Nem számít, mennyi idős vagy. Én így szeretlek téged - felelte kedvesen. A szívem a gyomromba ugrott, és jóleső remegés futott végig rajtam.

- Kár, hogy nem lehetünk együtt és nem tudok neked semmilyen ajándékot sem adni - mondta Gino komor hangon. Az utóbbi időben többször beszéltünk erről, szerettük volna egymást igazából látni, megérinteni, de hogy ne gyötrődjünk annyit, mindig azt mondtuk, hogy értékeljük azt, amink van, és töltsük tartalmasan azokat a perceket, amikor együtt vagyunk.

- De hiszen tudsz! - kiáltottam fel.

- Igen? És mi lenne az? - kérdezte kíváncsian. Szinte láttam magam előtt, ahogy azt a bizonyos szemöldökét felhúzza.

- Mondd a saját nyelveden, olaszul, hogy "Júlia, szeretlek". De vigyázz, nehogy csalj, mert a Google fordítón leellenőriztem, hogyan mondják olaszul azt, hogy szeretlek, úgyhogy nem tudsz becsapni - tettem hozzá piszkálódva.

- Nem akarok neked hazudni, vagy nem akarlak egyáltalán becsapni. Kész vagy arra, hogy mondjam?

- Igen - válaszoltam izgatottan.