Anime one-shotok

Boku no hero academia

A vízcseppek sebesen gördülnek le rólad, követve tested halovány ívét, amire egy megkönnyebbült sóhajjal reagálsz. Eraserhead nem kíméli a diákjait, pláne nem, ha a képességek fejlesztéséről van szó, de végülis ez az ára a hőssé válásnak, szóval nem panaszkodhatsz. A mai edzés sem volt más, és miután végeztetek egyenesen a zuhanyzók felé vetted az irányt, egy kis felfrissülés reményében. Senki más nincs bent rajtad kívül, így végre kicsit relaxálhatsz; a víz csobogása elnyom minden kívülről beszűrődő hangot.

Percek múltán, mikor már eléggé tisztának érzed magad elzárod a vizet és kilépsz a zuhanyfülkéből. A levegő kissé párás, de ennyi elegendő is, hogy gyakorlatilag beleolvadj a környezetbe, tekintve a képességed, aminek köszönhetően rendelkezel a szellemek tulajdonságaival. Áttetsző fehér a bőrszíned, és pár centivel a föld felett lebegsz; képes vagy a falakon át közlekedni ha erősen koncentrálsz, meg hasonlók.

A testedről lehulló vízcseppek már egy kisebb tócsává áltak össze alattad, szóval megragadod a törölközőt, és elkezded megtörölni magad. Mikor ez sikerül a ruháid felé nyúlsz, de ekkor hirtelen megszédülsz, látóteredbe fokozatosan fekete foltok jelennek meg, míg már semmit sem látsz vagy érzékelsz.

Egy gyéren megvilágított szobában térsz magadhoz a padlón, egy gyertyákkal kirakott kör közepén. Zavartan pásztázod tovább a szobát, szemed folyamatosan szokik hozzá a sötét környezethez; néhány bútor körvonalát halványan már ki is tudod venni.

Egy jelenlétet érzékelsz mögüled, így óvatosan feltápászkodsz a padlóról, gondosan ügyelve rá, hogy a törölköződet magadon tartsd. Megfordulsz, és egy vörös szempárral találod magad szemben.

-Mit keresek itt? - töröd meg a csendet, miután pár pillanatig döbbenten bámuljátok egymást Tokoyamival. A fiú zavartan néz félre, látszólag töri a fejét, hogy mégis milyen választ adhatna neked, vagy csak a ruháid hiányára reagál így.

-Csak egy szellemet akartam megidézni, nem gondoltam volna, hogy pont te leszel. Tulajdonképpen nem is hittem volna, hogy meg lehet téged idézni - válaszolja. Felé lépsz, de amint eléred a idézőkör szélét egy láthatatlan erő megállít.

-Na látod, ez még nekem is újdonság. Egyébként ki tudnál engedni innen?

A fiú biccent egyet, közelebb lép hozzád, letérdel eléd, majd kérésednek eleget téve megragadja az egyik gyertyát és elfújja azt, megszakítva ezzel a téged fogságban tartó kört.

Amíg a többi gyertyát is eloltja van időd jobban körülnézni a szobájában. Ugyan már egyszer jártál itt a többiekkel, aznap mikor beköltöztetek a kollégiumba, de Tokoyami gyorsan kitette a szűrötöket innen, így nem volt alkalmad alaposabban szétnézni.

Ahogy közelebb lépsz az íróasztalához pár szellemidézéssel kapcsolatos könyvet veszel észre rajta. Az egyik nyitva áll, de a félhomályban nem igazán tudod kivenni a betűket.

-Tokoyami, egyébként mi célból akartál szellemet idézni? - fordulsz meg, csak, hogy lásd a fiú közvetlenül mögötted áll. Ösztönösen hátrébb lépnél, de a csípőd nekiütközik az asztalnak.

-Az nem lényeges - válaszolja szűkszavúan, és megvonja a vállát.

Kínos csönd telepszik rátok. Nem igazán tudod mi mást mondhatnál, szóval úgy döntesz (el)távozol.

-Hát, akkor én megyek is - jelented ki bizonytalanul, de nem mozdulsz. Tekinteted letéved a testedre, amit egy szál törülköző takar csak. Ha valaki meglát téged így kilépni az egyik fiú szobájából, az a személy minden bizonnyal érdekes következtetéseket vonhat le, és még csak nem is hibáztatnád.

-Előbb hadd adjak valami ruhát - mondja előzékenyen, és válaszra sem várva kivesz a szekrényéből egy nála már klasszikusnak számító fekete pulcsit egy fekete farmerral együtt. Odanyújta feléd, kezetek egymáshoz súrlódik miközben átveszed egy halk köszönömöt motyogva. Amikor a törölköződ szélével kezdesz el babrálni esik csak le a fiúnak, hogy illene nem odanézni, ha egy lány éppen öltözik, így zavartan elfordul, és megáll neked háttal.

Ahogy felveszed a fekete ruhákat, ami nem mellesleg tökéletes kontrasztot alkot a hófehér, áttetsző bőrszíneddel, szólásra nyitod a szád, de még mielőtt bármit is mondanál az asztalon lévő idézőkönyvre esik a pillantásod. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogod, és a kezedben lévő törölközőbe rejted.

-Kész vagyok - közlöd, mire Tokoyami megfordul. Végigvezeti rajtad a tekintetét, majd elfordul és elindul az ajtó felé. Viszont mielőtt lenyomná a kilincset hezitálni kezd.

-Jól áll neked a fekete -  mondja neked rekedtes hangon, és kinyitja előtted az ajtót. Ahogy ellépsz mellette még egy utolsó mosolyt muszáj villantanod felé.

-Egyébként ugye tudod, hogy úgy is ki tudtam volna menni, ha nem nyitod ki az ajtót?

A fiú zavartan néz rád, majd inkább becsukja szobája bejáratát.

---

Amint visszatérsz a saját lakrészedbe nekitámaszkodsz, majd lecsúszol a fal mentén a padlóra. Percekig csak bámulsz magad elé, gondolataid a történtek, de leginkább Tokoyami körül forognak.

Eszedbe jut a könyv, amit "kölcsönvettél" a fiútól, és elő is halászod a törölköződ redői közül. Rendkívül réginek tűnik, a borítója meg is van kopva rendesen. Fellapozod, tekinteteddel különös rituálékat és idézéseket fedezel fel, részletes rajzokkal, használati utasíttással egyben.

Ahogy lapozgatod egy szamárfüllel ellátott oldalhoz érsz és felismered, hogy itt volt kinyitva a könyv, mikor még Tokoyami asztalán volt. Kíváncsian vizslatod az oldalt; egy viszonylag egyszerű szellemidézésnek tűnik. Amint megjelenik a szellem el kell égetni egy papírt, amin vérrel írva rajta van a kérdés, és a túlvilági entitás megválaszolja azt.

De milyen kérdés az, amire csak egy szellem adhat választ?

---Másnap---
Úgy döntesz órák után visszaviszed Tokoyaminak a ruhákat, amiket adott neked, és a terved, hogy közben cselesen a könyvet is visszacsempészed.

Elindulsz hát, és mire feleszmélsz már a fiú szobájának az ajtaja előtt ácsorogsz. Pár idegtépő másodpercet követően kopognál, de az ajtó hirtelen kinyílik, egyenesen az arcodba. A lendülettől hátraesel, kiejtve a kezedből a ruhákat és a könyvet is.

-Uhh - nyögöd fájdalmasan, és az fejedhez emeled a kezed.

-Jól vagy? - térdel le eléd sietve, de a szeme megakad a könyvön. Ahogy követed a tekintetét egy pillanatra megáll a szíved.

-Sajnálom, én izé - kezdesz el szabadkozni, de csak egy intéssel lerendezi.

-Gyere be - segít fel téged a földről, majd miután felszedtétek a holmikat a földről és beléptetek, bezárja az ajtót.

Pár pillanatig álltok egymással szemben, de a fiú nem úgy tűnik, mint aki bármit is mondani akarna, csak néz téged a vörös szempárjával.

-Mostmár megosztod velem mi lett volna a kérdésed? - töröd meg a idegölő csöndent.

-Úgyis megtudnád előbb-utóbb, szóval akár el is mondhatom, igaz? - teszi karba a kezét halványan mosolyogva.

-Azt szerettem volna megtudni, hogy viszonzott-e a szerelmem - tűnik el a mosolya, és lehajtja a fejét. Kikerekedett szemmel nézel a fiúra; na erre a fordulatra aztán nem számítottál tőle.

-Hát akkor miért nem annál a személynél érdeklődsz holmi szellemek helyett?

-Te vagy az - mondja kissé hezitálva, majd félretéve minden csepp félelmét, és belenéz a szemedbe.

Elakad a lélegzeted egy pillanatra, de ahogy a tekintetetek találkozik a fiún csak teljes őszinteséget, és sebezhetőséget fedezel fel. Nagy mosoly kúszik lassan az arcodra, majd megragadod Tokoyami vállát, és egy puszit nyomsz a csőrére. Miután elengeded tágra nyílt szemmel néz csak rád, végül boldogan magához szorít téged.