Raging Fire | Kylux | Star Wars

Negyedik: A sötétség börtönében

Hux álmodott.

Egyedül volt és mégis úgy érezte, hogy figyelik. Talán egy, talán ezer szempár, amik az ő fényes szembogarát akarták végleg eltörölni. Hiába lőtt a sötétségbe a fegyverével, valahogy úgy érezte egyre többen veszik körül. Annyit lőtt, hogy már zsibbadt az egész jobb karja és a szíve oly hevesen dobogott, hogy erősen félt attól, kiugrik a helyéről. Nem akarta beismerni magának, de félt. Rettegett. Amikor még gyermek volt, hajlamos volt a sötétségben dolgokat látni. De már felnőtt és tudta, hogy azok az ijesztő árnyak csak a tudatlan elméjének eltorzult próbálkozásai voltak, ahogyan értelmet keresett a hirtelen előbukkanó kis foltokra a falon. De ez más volt. Itt nem a gyermeteg félelem vezette, hanem valami, ami egyre jobban szorította a bensőjét. Tudta, hogy valami egyenesen bekebelezi. Tudta, hogy nem menekülhet.

Nem tudta, hogy álmodott.

Csak ontotta a sugárvetőből a halált, de valahogy mégsem akart meghalni semmi körülötte. Hiába tombolt, pusztított, valójában a semmiben volt. És az árnyak árnyak voltak, szinte láthatatlanok. Egyek a sötéttel. Lassan elködösödött a tekintete és éles kiáltásai halk pihegéssé változtak. Leengedte a fegyverét és mire feleszmélhetett volna, vizet érzett maga körül. Sötétség volt ugyan körülötte, de tudta, hogy egy erdő mélyén van. És azt is észrevette, hogy az árnyak nem tudnak belépni a vízbe. Halk sóhajt hallatott. A fegyverét elengedte, hogy had ússzon az árral, ő maga meg lehunyta fáradt szemeit. Egy darabig élvezte, ahogyan a lágy, ám hideg szellő tépi napnyugta vörös haját, majd kora reggelt idéző kék szemeivel visszanézett a sötétségbe. Az árnyak, az a talán sok ezer láthatatlanul megbúvó szempár kuporgott és morgott rá. Hux tudta, mit kell tennie. Tudta, a természet mit fog tenni vele.

Ismét lehunyta gyönyörű szemeit, majd lassan alábukott a vízben. Nehéz ruhái húzták őt a mélységbe és ahogyan elfogyott minden levegője, fájdalmasan fulldokolni kezdett. De mégis béke vette körül őt és a lelkét. A sötétség egyre mélyebben kebelezte magába, de őt ez már nem érdekelte. Várt és várt. Nem halt meg, pedig nem kapott többé levegőt. Valami várt rá. Valami vonzotta. Látni akarta, mi húzza mélyebbre a biztonságot nyújtó ismeretlenségbe. Kinyitotta szemeit, de mielőtt a tekintete kivehette volna az alakot, felébredt.

Egy pillanara úgy érezte, még álmodik. Teste nedves volt és valami olyan megfoghatatlan érzés kerítette hatalmába, amit eddig nem érzett. A végtagjai nehezen engedelmeskedtek neki. Felemelte jobb karját, amivel majdnem megérintette a sötétségben meglapuló lény karját és letörölte a homlokát. Lassan ráeszmélt, hogy csupán egy álom volt, semmi több. Egyszerre érzett hatalmas megnyugvást és csalódottságot. Intenzív érzelmek kavarogtak benne a kíváncsiság naív édességével vegyülve. Felült és egy mély levegőt vett, majd kinézett a hatalmas ablakon. Tökéletes rálátása nyílt a végtelen univerzumra. Végtelennek érezte önmagát is. Olyan erős szabadságérzete volt, mint azon a napon, amikor megölte a saját édesapját. Azonban tudta azt is, hogy azért érzi így, mert az elméje úgy fogta fel az álmot és a hirtelen jött ébredést, mint egy győzelmet a bukás, a halál felett.

A halál felett...

Ami él, az egyszer meg is hal. Ennek így kell lennie. Nem akarta ő ezt megváltoztatni, nem akarta megváltani a világot ettől a betegségtől, amit születésünk óta hordozunk magunkban. Ő el akarta hozni magát a halált azokra, akik akadályozzák az egység születését.

Megmaszírozta nehézkesen a tarkóját, de valahogy egyáltalán nem lett jobb. Teljesen elfeküdte a nyakát és borzalmas érzés volt.

Már egy hét eltelt Ren váratlan látogatása óta. A Ren lovagok folyamatosan jelentést tesznek az aktuális helyzetükről és aktuális bukásulról. Ugyanis hiába, nem akadtak egy érdemleges nyomra sem. Snoke egyre türelmetlenebb, ahogyan Kylo is és ez Huxot aggasztotta. És nem azért, mert aggódott a riválisáért; nem érezte úgy, hogy az tenné. Inkább a költségek miatt aggódott, hiszen Rennek egyre kevesebb lett a türelme így egyre gyakrabban tőrt ki. Néhány napja látta, ahogyan két rohamosztagos kő-papír-ollózik, hogy ki közölje Lord Rennek a rossz híreket. Egyszerre volt nevetséges, szánalmas és komolyan veendő. Ugyanis a vesztes az életét is elvesztette.