Ötödik: A gravitációd

371 26 13
                                    

Hux üres tekintettel meredt a végtelen galaxisra az ablakból.

Még mindig érezte a víz simogatását a bőrén és a fekete tincseket az ujjai között. Puhák voltak és olyan sötétek, mint az árnyak a parton. Az árnyak talán ezer...

A férfi idegesen megdörzsölte a halántékát bőrkesztyűs kezével és koncentrálni kezdett, hogy inkább gondoljon bármi másra, csak ne az álomra és Renre.

Kiskorában sokszor hallotta, ahogyan a felnőtek beszélik, hogy minden álomnak jelentősége van, ezért nem szabad elsétálni mellettük. A tábornok egy része azonban el akart rohanni. El akart bújni ettől az abszurd látványtól és érzéstől, irányítani akarta és a saját kezébe venni azt. A másik fele azonban szinte könyörgött neki, hogy várja meg, mi lesz ebből az egészből. Sóvárgott a folytatás után, habár a másik férfit sosem állhatta. A kétely és a kíváncsiságból fakadó vágy hullámokban tört rá, ahogyan a gyűlölet a férfi iránt is, hogy álmában sem hagyja nyugodni.

A szemöldökét ráncolva elindult napi körútjára és kiosztotta a parancsokat az alkalmazottaknak. Bágyadtnak érezte magát és kialvatlannak, mogorvaságát ha akarta volna sem tudta volna leplezni, nem is érdekelte. Inkább munkába temetkezett és végezte az adminisztrációs feladatait egy idő után mit sem törődve azzal, hogy egy-egy ember megáll mellette, de szólni nem mer.

Munka, munka, munka, eredmény meg semmi. Skywalker sehol. A Köztársaság nem hajol meg. Az Ellenállás él. Az Első Rend győzelmét hirtelen nagyon távolinak érezte. Késztetést érzett, hogy befejezze a gépelést. Amíg ő itt a számítógépen dolgozik, addig senki nincs, aki tettekkel biztosítaná a teljhatalmat a Rend számára. Felpattant a székből és idegesen a holoterem felé vette az irányt.

Fogalma sem volt róla, mit fog tenni vagy mondani, még nem tervezte el. A vezér nem hívatta, de ő mégis felé igyekezett, hogy kérdőre vonja. Évek óta engedelmeskedik és évek óta küzdenek a rend felemelkedéséért, és mégis, alig van eredmény. Tudni akarta, mi ennek az oka, hiszen a magas számok törvénye szerint legalább az Ellenállást le kellett volna gyűrniük. A harag keserű ízét érezte meg. Itt van a Starkiller Base amivel egyszerre több száz bolygót lehetne kilőni, de még mindig nem izzították be. 

Csizmájának szapora kopogása felverte a nyugodt rohamosztagosokat Phasma pedig a férfi után sietett.

-Tábornok, merre készül?-kérdezte aggodalmasan a nő, mire a férfi egy ingerült felelettel jutalmazta.

-Beszélni a vezérünkkel.

-De nem hívatta magát.-folytatta a százados-Nem fogja fogadni.

-Higyje el, fog.-mosolyodott el a vörös hajú, mire a százados asszony inkább hagyta, hogy a felettese intézze a dolgait, ahogyan ő is a sajátját.

Hux tudta, hogy ilyen tájt van Rennek valamiféle órája a mesterével. Egy csepp aggodalom fertőzte meg hirtelen jött önbizalom löketét. Habár tudta, hogy nem fog a vezér repdesni az örömtől, hogy a tábornok véleményt mond, nem adta fel ezt a célt.

A következő sarkon befordulva megállt a terem ajtaja előtt, ahová Snoke-ot vetítik ki az esetek meglehetősen kis hányadában, inkább Ren edzése miatt, hogy a mester is jelen lehessen. Rátenyerelt az ajtónyitó gombra és beviharzott.

-Hux tábornok? Micsoda meglepetés!-kezdte baljósan Snoke, mire Kylo megfordult. Nem volt rajta sem maszk, sem köpeny, sem póló. Kezében deaktivált fénykard foglalt helyet fején pedig egy szimulációs sisak. Hux egy kissé abszurdnak érezte a szituációt, de meghagyta a két sötét jedinek -vagy miknek- a rigolyáit.

Raging Fire | Kylux | Star WarsDonde viven las historias. Descúbrelo ahora