Yuri on Ice szösszenetek

Bokaland

(Jó 💩 cím, tudom, de nem jutott más az eszembe 😅)

-Yuuri~!-csilingelte Viktor a palánk mögül. A nevem hallatára azonnal megpördültem a jégen, hogy edzőm óceánkék szempárjába tudjak nézni.

-Igen?-kérdeztem vissza kissé ingerülten, mivel akárhogy próbálkoztam, sehogy se sikerült megugranom a négyszeres Salchow-ot. Pedig már május van, és január óta ezt gyakorlom!

-Mára elég lesz ennyi. Majd holnap újra próbálkozol-mondta vigasztalóan, majd kinyitotta nekem a palánkot, hogy le tudjak menni. Csalódottan indultam meg a kijárat felé.

"Mégis miért nem megy?!"

"Nyakamon van a szezon kezdete, mi lesz így velem?!"

"Hisz mindent úgy csináltam, ahogy Viktor mondta...!"

Óvatosan felnéztem. Viktor épp a kulacsainkat pakolta be a táskánkba. Látszott rajta, hogy nagyon el van mélyülve a dologban, ezért inkább az előttem csillogó jeget kezdtem el vizsgálni. Körülbelül 6-7 méterre lehettem a palánktól, ami viszonylag sok. Legalább is...pont elég hely egy négyszeres Salchow ugrására.

Mielőtt még a belső (jóval megfontoltabb) énem lebeszélhetett volna elvetemült tervemről, elkezdtem gyorsabban siklani a jégen. Viktor gyanakodva hagyta abba a pakolászást, és felém fordult, de már túl késő volt ahhoz, hogy megállítson, mivel ekkor már a magasba löktem magam.

"Ez most egész jó, talán még sikerülni is fog!"-gondoltam reménykedve, majd vetettem egy röpke pillantást edzőmre. Viktor rémülten nézett vissza rám.

-Yuuri!!!-kiáltotta, de akkor már késő volt. A lábam kicsúszott magam alól, én pedig egy hatalmas koppanással a jégre estem, pár pillanat után meg már bele is nyilallt a lábamba a fájdalom. Keservesen szisszentem fel, és ösztönösen belemarkoltam sajgó bokámba a korcsolyámon keresztül, belevájva körmeimet az anyagba.

-Yuuri!!-szaladt be Viktor utcai cipőben a jégre, és gondolkodás nélkül levetette magát mellém.-Istenem, jól vagy?!-kérdezte késtégbeesve, majd remegő kezeivel lefejtette az enyéimet a bal bokámról.

-J-Jól vagyok! N-Nem most esek el először a jégen-próbáltam mentegetőzni, majd elhúztam a lábamat a sokkos állapotban lévő Viktortól, és elkezdtem felállni-Majd otthon bekenem sportkré—

Ekkor azonban az újból benyilalló éles fájdalom mintha megbénította volna lábamat. Talán össze is estem volna, ha Viktor nem ugrik fel, hogy elkapjon.

-K-Köszi-dadogtam több okból kifolyólag is. Az egyik az egyértelműen maga a fájdalom volt, a másik viszont az a tény, hogy ugyan már egy jó ideje egy párt alkotunk Viktorral, mégis a mai napig zavarba jövök, ha hozzámér.

Az orosz bármiféle válaszadás nélkül felkapott, majd megindult a kijárat felé.

-V-Viktor?! Nyugodtan letehetsz ám, j-jól vagyok!-hebegtem paprikavörösen.

-Dehogy vagy jól...-suttogta Viktor. Gondterhelten összeráncolt szemöldökei és komor tekintete ellentmondásban állt elkeseredett hangnemével, így nem tudtam megmondani, hogy mérges-e vagy csak szimplán megijedt.

Miután sikeresen lecipelt a jégről, az öltözők felé vettük az irányt. Óvatosan letett az egyik padra, majd leguggolt előttem. Jobb lábamról egy pillanat alatt kapta le a korit, és adta fel rá az utcai cipőmet, azonban ezután aggodalmasan méregette a bal lábamat.

-F-Figyi, Yuuri...ez most lehet, hogy fájni fog...-mondta, majd fűző kibogozása után a lehető leggyengédebben lehúzta feldagadt lábamról a korcsolyát. Kegyetlenül fájt, alig fért ki a bokám a koriból. Körmeimet a pad fájába vájtam, és összeszorítottam a számat, mire Viktor bűntudattal a szemében nézett fel rám. Mielőtt még elkezdhetett volna bocsánatot kérni, intettem a kezemmel, és erőltettem egy mosolyt az arcomra.