Yuri on Ice szösszenetek

November 29.

A késő novemberi halvány napsugarak arany színben világították meg a hófehér takarókat, amibe Katsuki Yuuri volt szorosan bebugyolálva. A fiú a fény ellenére zavartalanul szunyókált, hiszen az előző napi több órányi intenzív edzés rendesen kifárasztotta, ráadásul még elég korán is volt.

Ez utóbbi azonban nem volt kifogás Viktor számára, aki már a konyhában tüsténkedett, palacsintát sütögetve, tejet habosítva a baristákat megszégyenítő, meseszép kávé tetejére. A koncentrálástól az ajkaiba harapva vágta félbe az epreket tökéletes pontossággal, amiket később a palacsintákra kívánt felhelyezni. Nem akarta elrontani őket. Nem ronthatta el őket. De miért is nem?

Nos, a válasz egyszerű: ez a palacsinta nem csak egy átlagos palacsintának készült. Ez volt Yuuri szülinapi reggelije, amit Viktor szívét-lelkét beleadva készített. Ugyan nem volt egy született zseni a konyhában, azonban ezt a különleges fogást már hónapok óta gyakorolgatta, az elkészült "piszkozatokat" pedig megette, és rövid kis kritikákat írt hozzá, amiket aztán később felhasznált a következő sütéshez.

Így hát most minden erejét beleadva, remegő kézzel pakolta fel az epreket a palacsintakupac tetejére, a tejszínhab mellé. Mikor végzett, letörölte a nemlétező izzadságcseppeket homlokáról egy nagy sóhaj kíséretében, majd a Makkachinos faliórára vezette tekintetét, ami 6 óra 12 percet mutatott.

-Talán egy kicsit túlzásba vittem ezt a koránkelést...-motyogta Viktor a kötényét kioldva, amit aztán hanyagul ledobott a konyhapultra.

Mivel nem akarta alvó szerelmét felkelteni, úgy döntött, inkább letelepszik a nappaliban, és felnéz instagramra. Miután kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, kezébe vette az addig a dohányzóasztalon lévő telefonját, és fellépett az említett közösségi oldalra. Nagy ámulatára kismillió szülinapi Yuuris kép fogadta, olyanok, amiket még nem látott, olyanok, amiket már 100 példányban lementett a telefonjára és olyanok, amiken ő maga is rajta volt.

Ugyan Viktort nem lehetne annak a tipikus "instarajongónak" nevezni (Phichittel ellentétben), most azonban mégis csillogó szemekkel szívecskézte be az összes képet, amit talált, minden másodikat lementve.

Eme örömteli cselekvését azonban kis idő után megzavarta a padló nyikorgása, ami a hálószoba felől jött. Viktor fénysebességgel pattant fel a kanapéról, mivel tudta, hogy ez a hang mit jelent: Yuuri, élere szerelme, felkelt. Az orosz sietős léptekkel robogott a háló felé, azonban az ajtóban majdnem összeütközött a félálomban lévő, kómás fiúval.

-V-Viktor...-motyogta a japán félig lehunyt szemekkel, majd erőtlenül integetett egyet edzőjének. Viktor azonban figyelmen kívül hagyta a fiú kótyagos állapotát, és lelkendezve ölelte át őt.

-Nagyon nagyon boldog szülinapot, Yuuri~~!!-csilingelte dallamosan, és még szorosabban fonta össze a karját a fiú körül.

-O-Ohh...tényleg...köszönöm...-mormolta Yuuri zavartan, mivel ő maga teljes mértékben elfelejtette, hogy ma van a szülinapja. Nem is elfelejtette, szimplán csak nem jutott eszébe, de senki nem okolhatja őt ezért, hiszen alig 2 perce kelt fel. Lassan viszonozta Viktor ölelését, és a férfi vállába fúrta arcát, mélyet szippantva abból a jól ismert illatból, amit annyira szeretett.

Miután befejezték az ölelkezést (ami elég sok időbe telt), Viktor odaterelgette Yuurit az étkezőasztalhoz, majd büszke vigyorral az arcán elé helyezte az általa készített palacsintát és kávét.

-Ezt te csináltad?-kerekedtek el Yuuri őzbarna szemei, mire a vele szemben ülő férfi nekiállt lelkesen bólogatni.

-Úgy bizony~!-válaszolta elégedetten.