I. Szonett
Bosszankodj, és vádolj hát kedvedre,
Érzelmeim miatt, mert túl sok neked!
Ítélkezz, te, kinek nem volt senkije,
Mert félsz, s saját érzelmed elrejted!
Tényleg azt hiszed, ki százszor szeret,
Talán egyetlen egy szeretôt is elfeled?
Mert te mondani az ilyet nem mered,
Meglepôdsz, hogy nincs másik feled?
Òh ha tudnád, a hallgatás mily' sötét,
Gyászban jársz, pedig még nem látod.
Vak vagy az idôre, nem ismered tôrét,
Szemmel nézel, majd sziveddel bánod.
Esküm köt: többé némán nem szabad maradjak,
Szòlok érzésrôl, mielôtt megint gyászban kell vonuljak...
2018. Július 27.
