Hajnali kettôkori alvatlanság eredménye.
Magányos farkas balladája
Undorítò minden egyes mosoly,
Mi szájra gyorsan, erôltetve oson.
Hányinger kerülgeti a tükör elôtt,
Szédül, már semmi sem ad neki erôt.
Lassan halványul el szemében a tûz,
Mindenkit kizárva, de mindenkit elûz!
S most, hogy várában egyedül lehet,
Tükörképe az csak, ki látja e könnyeket.
Fájò gondolat, senki nem gondolá,
Mit rejt mosolya: a megszokás.
Farkas ô egymaga, ezt látja más,
"Zárkòzott biztosan, buta kislány".
Mondja a külvilág, mi oly' boldog,
Hogy saját dolga már nem fontos!
De farkasnak szeme nem rebben,
Hazafele tart, mosolygòs kedvben.
Ahh! Kapu becsapòdik, kabátja lekerül,
Árnyék köszönti, visszhang megzendül.
Tükörkép úgy sírja: vártalak hercegnô!
S hirtelen a lány már nincs is egyedül.
Akinek ekkora barátja hát a magány,
Miért ne élvezné mindezt egyedül talán?
Tudom miért, csak én tudom igazán!
Törhetetlensége látszat, szava hazugság!
De makacs ô, erôsen kitart falai mögött,
Szívébôl vágy: talán már el is költözött.
Egymaga bizony vár ajtaját befalazta,
Barát reményét, talán örökre feladta.
De nem magányos ô, mindig mondja!
Hiába. Árnyéka egyedül, mi este betakarja...
Fáj talán így, de lehet rég jobban fájt,
Mikor "barátoktòl" segítséget várt.
Abban, kit az élet túl sokszor vert,
Már simogatás is csak félelmet kelt.
Azt, kinek örömének sosem örültek,
Megtalálta hát bánat, s az ôrület.
Világgal kegyetlenné, rideggé válott,
Pedig egyedül csak társaságra vágyott.
Több búcsú, mint vigasz: "Maradok!"
Életében ôt mindenki csak otthagyott.
Hogyléte? Gondolatai? Kit érdekel?
Párnák közt, plüss nyulának meséli el.
Ki barátként közelít, farkasként löki el,
Sírva menekül, ragaszkodni nem mer.
S most senki, de senki nincs közel,
Árnyéka öleli át, a lány így alszik el.
Álmában látja csak, az milyen lenne,
Ha szívébe valakit egyszer beengedne.
Ettôl egyedül csak félelem fogja el,
Bízni más maradtában rég nem mer.
Nem vitázik, aki akar menjen csak,
Sorstòl ô ezt kapta, így rendben van.
S ha egyszer megállsz, kérdôre vonod,
Szilárd hazugságát bizony hallani fogod.
Oh világ! Hogy lehettek ti ily' vakok?
Emberek! Nem társas lények vagytok?!
Tavasszal madár is dalol a párjának,
Egyedüli papagáj megôrül kalitkájában!
Esôcsepp sem egy hullik a viharban,
Társai mellett ezren vannak zivatarban.
De az ember! Oly' közömbös lény!
Ily' hazugságot elhisz könnyedén...
De ne okold, ne vádold emiatt a lányt,
Ha ily' hazugsággal is védi önmagát!
S mert megvédi, ármánya nemes lesz,
Masszív várába csak úgy, be nem eshetsz.
Kapuja nincs, de ezt már meséltem,
Miért akarsz hát bejutni, idegen?
Kíváncsiság? Mit rejthet ily' kastély?
Ablaka van, bástyát rozetta díszíté.
S gazdag-e ki benne lakik? Ez érdekel?
Vándor tûnj el, ha te csak rabolni érkezel!
Állj tovább, még mielôtt megtalál a farkas,
S könnyedén széttép, akár egy vásznat!
De ha nemes lélek vagy, te se ronts be!
Ostrommal elárulom nem mész semmire.
De ha a hercegnôt igazán látni akarod,
A farkast szelidítsd meg, mi ôrzi nagyon!
Vadnak fülébe súgd: nem bántod gazdáját,
Ne ijedj meg, ha az harapásra nyitja száját!
Fáklyád hagyd otthon, ne hozz tôrt!
Ülj csendben, vàrd, még hozzád jô!
Kezed nyújtsd, lassan mozdulj felé,
Gyengéden simítsd a bestia fejét!
Nyugtatò szavakkal ringasd álomba,
Ha elaludt se hagyd a szörnyet magára!
Másképp nem csak karod válik azzá,
Mi bánni fogja szörnyeteg harapását!
De ha majd e fekete farkas aludni vágyik,
Dúdolj neki, s belôle szelíd kutyus válik.
Aztán egyszer te is arra lepôdsz meg,
Hogy lánnyá változott a szörnyeteg.
Kék szemében a bizalom fénye gyúl,
Oldalán mérgezett tôr, de ô, érte nem nyúl.
Ha mégis becsapod, vigyázz magadra,
Mert boszorkány ô, s kegyetlen az átka!
Maradj vele, akkor szàja nem mond igét,
Csendben ülj le, hallgasd meg meséjét!
S ha idô telt elég, s te ott voltál neki,
Bizalmát nyerted, barátjának tekint,
Ne törd össze ôt mégegyszer újra,
Vagy különb' még sötétebbé válik útja!
S ki világnál jobban szeretett volna téged,
Világa pokollá válik, pokol tüze téged is megéget...
Jô a hajnal, végét nem tudjuk mesének,
Òdujába tér a madár, alszik már az ének.
És mert òrám hajnali kettôt üt lassacskán,
Jòl mondja Hold: itt végzôdik balladám,
Szép álom vár, szívem csak ezt reméli,
Zordon tájt nem lát, rémálom nem éri.
Angyalok ringassák, csillag òvjon éjjel,
Kezem fogják, még nem jô el a reggel.
Álmodj te is, meséim ringassanak el,
Tollam leteszem, álmod te is kezd el!
2018. Május 20.
