III. Szonett
Ma este egyedül a Hold látja meg
Könnyeim, miket mosolyok rejtenek.
Ma örömtôl távol tartják szívemet,
S szomorúan, emlékekkel reszketek.
Bár felednék minden lopott csòkot,
Minden együtt töltött òrát, percet,
Bár feledném, akárcsak a tegnapot,
S akkor nem fájna semmi bennem.
Szellemként kísért ez a fájdalom,
Megbéklyòzza a már-zsibbadt testet.
Nem mondom senkinek. Azt fájlalom,
Hogy süketek rá, akik körbevettek.
Emlékek bántanak, így ülök csendben:
Ahogy emlék korbácsol, mámort felidézve.
Nem suttogja senki: "Minden rendben",
Feltépem sebem, mit idô nem gyógyíthat be.
Kiért küzdöttem, ô csak játszott, becsapott,
Mikor megunt, fogta, s némán elhagyott.
2018. Augusztus 5.
