Szerelmes szadistám!

3.fejezet harmadik rész

Hétfő reggel van,Carol nálam aludt és nem megy ma suliba,se munkába.7 Óra és én reggelit csinálok, teát főzök aztán kivánszorog a pulcsimban és az alsógatyámba.A szeme vérbe van, és megkérdezem melyik zabpelyhet  szereti.Előttem áll és csak bámul, magamra nézek hogy mit is vettem fel,egy fekete szaggatott farmert és egy fekete inget.

-Mi a baj?

-Semmi csak fáradt vagyok azt hiszem-a szemei színe olyan mint egy virágzó erdő,tiszta és talán egy kicsit elkeseredett.Megölelem.

A mellkasomon érzem a forró lélegzetét a vissza fojtott zokogását.Nem tud mit tenni, nem tudja feldolgozni azt ami majdnem megtörtént,csörög a telefonja és elválunk.

-Igen?-hangja halk és mintha félne,én csak kiabálást hallok.

A telefont kinyomják ő pedig leül a székre,nyámmogni kezdi a mézes tejes zabpelyhet.Vele szembe én is helyet foglalok  de utána megkérem hogy mesélje el  mi történt.

-Tudom hogy nehéz,és hogy nem akarsz rá emlékezni és legszívesebben meghalnál csak hogy ne kelljen rá emlékezned.De tudod mit-kérdéskén hangzik az utolsó pár szavam,felpattanok és beviharzok a szobába.

Egy pisztollyal térek vissza.

-Nem akarsz megbízni ezek után senkibe...ha úgy érzed bántanak akkor odaadom ezt-felé nyújtom a fegyvert-óvd meg magad ettől a sok szartól ha már én nem tudlak.

Elveszi de mintha még velem is bizalmatlan volna.

-Köszönöm...de azt hiszem nem mindenre ez a megoldás.

-Kérlek,Carol tedd el.Tedd el miattam!Kitudja én mit vétkezhetek ellened...

Lassan már félnem kell magamtól is...

Carol haza megy a pisztolyommal és a ruháimba...otthon...fogalmuk sem lesz róla mi történt vele tegnap este.A ház üres Caroline nélkül...és érzem,hogy mindenért én vagyok a hibás,és pengét keresek a fiókokban.Letakarítom a borotva pengét és a bal tenyerembe vágok...

Vérzik,és sírni kezdek,már nem vagyok olyan erős mint az elején.Bekötöm a kezem és befekszem az ágyba...úgy érzem lassan elveszítem önmagam.Nem kezdek el beszélni magamhoz....kibírom.

Talán csak pár  órát aludtam,lehet többet kevesebbet.Kurvára össze kell magam kaparnom!

Telefonálok.

-Fájna ha megölném magam?-kérdezem zokogva a telefonba.

A túloldalon hangos a csend.Kiabálni kezdek hogy fájna-e egyáltalán valakinek ebben a tetves világban ha kinyírnám magam...hisz nincsen rám szükség.

-Tudom, tudom hogy a legrosszabbkor esek szét és hogy neked is megvan a magad baja de én ezt így tovább nem akarom folytatni.

-Nekem szükségem van rád...

Carol szemszöge:

Csak úgy leszólított az úton nem tűnt rossz embernek,aktatáska volt nála...Nem emlékszem mindenre...Letepert a földre és kényszerített....és csak arra emlékszem hogy elszaladok a sáros cuccaimba...biztos rosszkor voltam rossz helyen...és azután két nap telt el és zuhanyzás után mikor látom magam csak sírni tudok,hogy majdnem megtörtént és csak én vagyok az oka...

Néró...az egyetlen aki talán óvni akar és nem ártani nekem...rettegem a múlttól. 

Viszont szeretem őt...meg akarom mondani neki hogy szeretem és nem ő tehet róla. 

A ruháit kimostam és beletettem a hátizsákomba a pisztolyával együtt.Szerda van és 30 fok de én hosszú farmert veszek fel,fekete rövid ujjút és fölé egy lila pulcsit.

Elindulok...szorongatom a telefonomat és izzad a tenyerem...bekopogok,és ő ajtót nyit...talán a legfélelmetesebb dolog az a véres kéznyom a falon,talán nem kellett volna ide jönnöm.Néró bal keze be van kötözve...meggyötörtnek tűnik.

-Szia-suttogom.

-Te-rosszkor vagyok itt már megint-mit keresel nálam itt??-hangja motyogós,ijedt.

-Gondoltam meglátogatlak,de látom rosszkor jöttem.Látni sem akarsz,sajnálom tényleg hogy beléptem a hülye életedbe!-istenem ezt nem szabadott volna kimondanom.

-Nem várj azt hiszem nincsen semmi gond...

-Csak annyit akartam hogy szeretlek-hangom rezzenéstelen,nem remeg,hisz nincs kitől félnem.

És azt hiszem nem érdekel már semmi,rajta kívül.

Szadistánk szemszöge:Itt áll az ajtóba és fogalma sincs róla  mit tettem,hogy x-ket vágtam a bal tenyerembe...miatta.Azt se tudom hogy hol vagyok.Hogy miután hétfőn elment azóta csak bőgni tudok és a vázát majdnem eltörtem...megsemmisülni készülök.

-Szeretlek én is-nem nem nem sírhatok előtte,közeledik felém és megölel,és én zokogni kezdek.