Szerelmes szadistám!

2.fejezet 3.rész

-Köszönöm...

Elfordul majd tovább megy.Én a kezéért nyúlok,Ő viszont elrántja.A hegek lehetnek az okai.Én is megyek.

-Várj,menjünk erre!-mutatok rá a másik utcára.

-Rendben-csendesen engedelmeskedik.

-Beszélgessünk!

-Miről?-kérdezi érdeklődve,felém fordulva.

-Amiről szeretnél,csak bátran-Teszem hozzá gyengéden!

-A hegek az arcodon hogy keletkeztek?

-Az hosszú történet...Gondolom emiatt nem igazán jövök be neked.

-Ezt  nem mondtam,csak kíváncsi vagyok.

-Miért nem félsz Tőlem?

-Már rég nem félek semmitől.

-Mesélsz nekem?-a hangom kérlelőre cserélem,mint egy kiskutya úgy ügetek utána,lassan olyan szelíd leszek mint egy cica.

-Az édesanyám korán elvesztettem,az apámmal élek.

-Hm...én is korán vesztettem el.

Ezután még rengeteg dologról beszélgetünk.Kezdem megismerni...

-Most te mesélj magadról...

-Még mindig nem hiszed el hogy sorozatgyilkos vagyok?

-Nem tudom,bizonytalan vagyok.De elhiszem.Sok emberrel találkoztam,számomra nincs olyan borzalmas dolog mint saját magam.

-Hisz te csodálatos vagy!

-Ne nevettess!

-Miért vagy velem ilyen?

-És te velem?

-Szeretlek!

-Miért?Nem teheted ezt!

-Miért zavar hogy valaki végre akar téged?

Halkan lépked tovább,már majdnem a házamhoz értünk.

-Nincs kedved inni egyet?

-Én nem vagyok az az iszogatós fajta,de hol innánk?

-Nálam!Ez a lakásom-mutatok fel az én poklomra.

-Áh,ez volt a terved!-mondja csalafinta mosollyal az arcán.

Berántom a házba,a villanyt nem kapcsolom fel.

-Van egyáltalán villanyod?-kérdezi nevetve.

-Ne butáskodj Édes!Persze hogy van!

A kacagása betölti a sötét házat,imádom a nevetését.Végre egy élő ember van a házamban.Felkapcsolom a lámpát.

-Na mázlid volt,mit iszunk?

-Bort!

Leülünk a konyha asztalhoz.Egymással szemben.

-Ne haragudj de nem volt időm takarítani.

-Semmi baj!

A vázában lévő rózsát nézi.

-Neked vettem.

-Komolyan?Igazán köszönöm!

Kitöltöm a bort,a poharat felé nyújtom.

-Köszi.

-Semmiség!

-Tényleg,elárulod mi a neved?

-Nagyon szeretnéd tudni?

-Igen!

-Néró...apám adta nekem,ne kérdezd ki után!

-Nero római császárról kaptad?

-Igen...

-Sajnálom...

-Inkább gyere...mutatok valamit...

A szobámba vezetem a szemét eltakartam...mosolyog.

-Kinyithatod.

-Wow!Ez-mutat az egyik rajzra-én vagyok?

-Igen,én rajzoltam.

-Nagyon tetszik!

Az arca mosolytól duzzadt.Én is boldog leszek attól hogy ő az.

-Leülhetek?-mutat rá az ágyamra.

-Persze!

Leülök mellé,ő mosolyog.Egyszer csak felpattan és a könyvespolcomhoz szökken.

-Ez nekem is megvan!-mondja lelkesen.

Őt nézem...a testét...a kezét...az ajkait amibe most beleharap.

-Mi az?

-Áh semmi!

Most ő bámul engem,az arca nem grimaszol csak egyszerűen néz.Lassan elmosolyodik,megfogja a könyvet majd visszaül mellém.Szorosan a testemhez igazodik,átakarom karolni de túlságosan félek.

-Olvasol nekem?

-Ha szeretnéd.

-Nem szeretném...hanem akarom.

Lefekszem az ágyba,mellém fekszik.A kezei átfonják a testem.Majd elkezdek olvasni.Hihetetlen hogy mennyire megváltoztatott.Este 8 óra,beszélgetünk,olvasgatunk.Az idő szinte teljesen megáll,még mindig engem karol,egymás felé vagyunk fordulva.Vigyorgunk,és kacagunk.Most ő olvas.Imádni való hangja van!Befejezi a fejezetet.Egymást nézzük.Ez az ő kínzó módszere,a szemei szinte felfalnak.Mosolygok,azok a gyönyörtől duzzadt szemek elárasztanak vággyal.Az arcom után nyúl,óvatosan húz maga felé,és én csendesen engedelmeskedek.Végre valahára megcsókol.Visszacsókolok,nem bírok magammal.Beleharap az ajkaimba és a vérem szétáramlik a testemben.Az íze és az ajkainak olyan csodás,mintha ember lennék újra!Lágyan lassan csókolom,ki akarom élvezni ezt az átkozott pillanatot.Hisz nem sokára mindez elmúlik.Az ingem gombjáért nyúl,én pedig a [hózentrógerja] után.A derekát tartom,ő van felül de egyáltalán nem bánom.A vágyaink lassan ismerik meg egymást...Sóhajt majd újra és újra megmutatja hogy kielégítettem a vágyait.Egymást tartjuk fogva...egymást kínozzuk az érintéseinkkel.A hegeket érinti az arcom és nekem végem van abban a másodpercben.Azok az átkozott érzelmek átveszik az irányítást felettem,s vággyal teli szemekkel érintem meg újra és újra...

Hajnali 3 óra van...az ablakon hűvös szellő fúj be.Carol az agyban fekszik,én már öt perce azon gondolkodom mi legyen most?Olyan érzelmeket tárt fel bennem amiknek halottaknak kéne végre lenniük.Óvatosan betakarom a takaróval,a lélegzete halk és csendes.Hirtelen megébred,a szemeit dörzsöli,és engem bámul.Nem tűnik meglepetnek...

-Igazán sajnálom...-a hangom görcsösen és rekedten szól.

-Jobb ha megyek...

Elkezd öltözködni,az ádámcsutkám megmozdul,még így sem bírok magammal.Az ajtó felé indul,az arcom komorrá válik,már megint itt hagynak.Ennyi volt,kész!

Nem engedhetem így el...vajon neki ez mit jelentett...csak egy szexet...vagy többet jelentett neki mint egy vágyakkal teli szeretkezést...annyira tudni akarom!

-Várj!

-Mire?

-Nem tudom...

-Figyelj...máskor is találkozhatunk ha szeretnél.

-Igazán?Komolyan mondod?