Verseny az idővel 2. rész

46 2 0
                                    

Nekiment a kocsinak, amiben benne volt a várandós Mira.

Az ipartelepnél Viki hamar magához tért a zuhanást követően, a hideg víz miatt. Felnézett és tudta, hogy gyorsan fel kellett másznia. A létrába kapaszkodva elkezdett felállni, de a két erősen fájó lába akadályozta. Elindult a létrán felfelé, de csak a két kezét tudta használni. Amire nehezen felért, az ajtó már majdnem becsukódott.
-Segítség! Halló! Hall engem valaki? – kiabált a doktornő. Ezt követően az ajtók bezáródtak.

A vasúti átkelőnél a mozdonyvezető gyorsan kiszállt a vonatból és az útról lesodródott alig felismerhető autóhoz szaladt. Amikor meglátta, hogy egy igencsak terhes nő volt benne megszédült.
-Jézusom! – megnézte a pulzusát és szerencsére volt. Aztán a biztonsági öv kioldójához nyúlt, de nem tudta kioldani. Elővette a zsebében lévő szikét és elvágta a biztonsági övet. Majd megfogta a nőt és kiszedte a kocsiból. A vonathoz sietett vele.
-Itt Franz. Baleset történt. Ütköztem egy személyautóval a 327-es kilométerkőnél. – vette fel a kapcsolatot a vasútközponttal amikor már mindketten bent voltak a vezetőfülkében.
-A rakomány megsérült?
-Egy terhes nő megsérült. Több horzsolása van és nincs magánál. Hívjanak ki hozzá mentőket.
-De a rakomány megsérült?
-Nem érdekel a rakomány! Itt van egy sérült nő. Értesítse a mentőket!

-Rendben! A szerelvény átvizsgálása után haladjon tovább a következő megállóba. Ott lesznek a mentők!
-Értem, köszönöm! Franz vége
. – letette az adóvevőt és leszállt a vonatról. Elkezdte átvizsgálni a vagonokat.

Traunsteinben Krüger pilóta és Fischer szanitéc kezdtek idegesek lenni.
-Hol lehet ennyi ideig Viki? – aggódott Tom.
-Nem tudom. De már itt kellene lennie.

-Rendben Victoria. Ne ess pánikba. Csak rosszabb lesz. Kezdj el gondolkodni. – pár másodperces gondolkodás után elővette az adóvevőjét. -Itt Viki. Tom, Jenny, hallotok engem!? – de nem érkezett válasz.

Kint az udvaron Tom megállított egy munkást.
-Elnézést! De nem látta a mentőorvosunkat?
-Bocsánat, de nem.
-Azért köszönöm szépen!

-Megpróbálok szólni neki. – mondta Jenny. -Viki, itt Jenny. Hallasz engem? – de neki sem érkezett válasz.
-Valami baj van. – nézett Tom idegesen Jenny-re.
-Mit keresnek még itt? – kérdezte az akkor odaérő építkezésvezető.
-Az orvosnőnk eltűnt. Azóta nincs róla hír, hogy visszament a csatornatisztítóba a táskákért.
-De hát a csatornatisztítót nem rég lezártuk.
Jenny és Tom összenéztek.
-Menjünk! – mondta Tom és két Medicopteres elindult Vikihez, őket követte a munkásfőnök.
-Mondtam! Le van zárva!
-Maradjon csak. Hallja a kopogást?

Az ajtó túloldalán Baier doktornő ütögette az ajtót egy vascsővel.
-Hallja valaki? Halló!
Kint mindannyian csendben hallgatták a kopácsolást, de a segélykérést nem hallották.
-Bent van! Ez nem lehet igaz. – ütött bele Fischer idegesen az ajtóba.
-Nyugi kitalálunk valamit!

A vonatnál a mozdonyvezető mindent ellenőrzött majd visszament Mira-hoz, aki még mindig eszméletlen volt.
-Ne aggódjon! Megyünk már. – majd elindította a vonatot.
Amikor a vonat már elment, dadus, Mira volt dadája autóval elérte az átjárót, mert ment a boltba bevásárolni. Ott meglátta Mira kocsiját. Gyorsan elővette a telefonját és tárcsázni kezdett.
-Florian, itt Clara. Baj van!

A vonat már túl gyorsan haladt.
-Ez így túl gyors. – mondta a férfi. Megpróbált fékezni, de nem sikerült. Elindult gyorsan hátra az utolsó vagonhoz, hogy vészfékezni tudjon, de útközben egy döccenés miatt leesett a vonatról.

Az építkezésen mindenki ideges volt.
-Hogyan lehet oda bejutni? – kérdezte Jenny.
-Sehogy. – kapta a választ.

Medicopter 117 történetek 3. évadOù les histoires vivent. Découvrez maintenant