Furcsa álmok I.

3.fejezet: A ballonkabátos férfi

(Először is nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem folytattam, de sajnos nem fogom tartani, hogy hetente rendszeresen töltsem fel a fejezeteket. Igérem igyekszem a folytatással. Másodszor nagyon köszönöm azoknak, akik olvassák a történetem remélem tetszik. Szeretném, ha kommentben jeleznézek észrevételeiteket, gondolataitokat a történetem felől. Jó szórakozást a következő fejezethez.)

Katie halotta maga mögött az idegen lépteinek a hangját. Próbálta lerázni, egyre gyorsabban haladt, de az a személy is felgyorsított. Katie pánikba esett. Telefonját kezébe kapta és szinte már futott, de hiába haladt gyorsabban az idegen tartotta a követő távolságot, szerencsére közelebb sem merészkedett, de a lány lerázni sem tudta.

Végül Katie biztonságban hazaért. Amint becsukta maga mögött az ajtót, megkönnyebbülten nekidőlt az ajtónak és pihegett. Amint levegőhöz jutott, vett egy hatalmasat és a nappaliban lévő ablakhoz sietett, ami az utcára nézett. Óvatosan elhúzta a függönyt, hogy kilásson. És ő ott volt. Egy alak az utca másik oldalán. Egy magas, izmos alkatú férfi, hatalmas ballonkabátban és kalapban. Arcát a kabát gallérja és a kalap árnyéka takarta. A házat figyelte, ahol Katie lakott. Írt valamit, egy noteszbe, majd lassan elsétált, mintha mi sem történt volna. A lány megkönnyebbült mikor látta a férfit eltűnni, mégis valami ott motoszkált benne. „ Ki volt az a férfi? Miért követte őt? Köze van az eltűnt fiúhoz? Vagy csak egyszerűen megőrült és igazából, nem követték? Igazából nem beszélt Keith-el?" Megrázta a fejét.

- Bármi is az igazság, ki fogom deríteni. Megtalállak Keith. – Ígérte magának.

Később megpróbált rákeresni néhány dologra a neten, de nem sokra ment vele, csak ugyan azokra talált, mint a könyvtárban. Eszébe jutott, amit Keith mondott, hogy egy elhagyatott raktárban van, valamilyen víz mellett. Hamar rá is keresett. Egyetlen ilyen hely van a városban, az-az a közelében. A város melletti erdőben, a folyó mentén van egy elhagyatott erdész viskó.

- Ennek kell lennie. Körül-belül 40 percre a városhatártól.

A kutakodásból az ajtó nyikorgó hangja ugrasztotta ki a lányt. Katie anyja volt az. Valahogy mindig megtalálta a legkellemetlenebb pillanatokat, hogy a lánya után érdeklődjön.

- Jobban vagy már? – Sétált közelebb. – Min dolgozol? – Próbált minél jobb látást biztosítani magának a lány laptopjára.

Katie gyors kilépett és lehajtotta a képernyőt.

- Igen sokkal.

Az anyja helyeslően bólogatott, majd elhagyta a szobát.

Este Katie-nek újabb álma volt. Újra abban a szobában volt, de most úgy, mintha valami szellem lenne. A koszos matrac most üres volt, a láncok a földön hevertek. A vasajtó résnyire nyitva volt. Katie elhagyta a szobát. Egy sötét folyosóra érkezett. Dobozok és újságpapírok hevertek mindenütt. Az egyetlen fényforrás egy pislákoló villanykörte a folyosó közepén. Vízcsobogás hangja hallatszott a falakon túlról, de a víz hangját egy teljesen más hang nyomott el. Keith hangja volt az, ahogy kétségbeesetten kapkod a levegő után és néha-néha felnyög. Majd egy fájdalmas ordítás után abbamaradtak hangok. Katie belesett a folyosón lévő másik ajtón, mintha testben is ott lenne. Nem sokat látott. A szoba sötét volt. Keith ott volt, egy ágyon feküdt és keservesen sírt. A férfi valahol a szoba másik végében lehetett, majd közelebb sétált az ágyhoz a kezében egy korbáccsal.

- Honnan tudd az a lány rólad? Mit tudd még? – Kérdezte idegesen.

A lányon végigfutott a hideg. Nem látta a férfi arcát, de a hangja olyan ismerős volt. Nem tudta, hogy honnan, de ismerte.

- Nem tudom, hogy miről beszél.

A férfi sóhajtott egyet, meglendítette a fegyverét és a fiú hátára csapott. Keith felkiáltott.

- Én tényleg nem tudom, hogy kiről van szó.

- Pedig utánad szaglászik.

Újra a fiú hátára csapott. Ideges volt, de pillanatok alatt hisztérikus kacagásban tört ki.

- Nem számít. Hamarosan úgyis feladja. Teszek róla.

- Ne! Ne bántsa! – Fordult Keith a férfi felé, aki újra lecsapni készült. Katie szorosan összezárta a szemeit. Nem akarta látni. Valaki megfogta a vállát. Mikor kinyitotta egy teljesen másik helyen volt. Egy sötét, üres és hatalmas helyen. Vele szemben a tanár állt, akivel a könyvtárban találkozott. Annyit mondott, hogy:

- Ne kutakodj az ügy után. – Majd el is tűnt. És a távolban a ballonkabátos férfi tűnt fel. Először egy helyben állt, majd lassan elindult felé. Egyre gyorsabban haladt. Katie megijedt és elkezdett előle futni.

Zihálva ébredt a saját ágyában feküdve. Szombat reggel volt. Még a nap is alig kelt fel. Az időjárás ködös és hideg. Katie, ahogy minden reggel most is az ablakához sétált, elhúzta a függönyt és kinyitotta az ablakot, de most egy kicsit elidőzött ott. A tájat nézte és a köd fedte erdőt. Majd végignézett az utcájukon is. Ekkor tűnt fel neki, hogy a tegnapi férfi ott volt és egyenesen őt bámulta. Katie gyors becsukta az ablakot és visszahúzta a függönyt.

Amikor minden reggeli teendővel végzett, újra a nappali ablakához ment és az utcát kémlelte.

- Te meg miben mesterkedsz? – A lányt elhagyta egy pillanatra a lelke úgy megijedt, gyors hátra fordult. Teljesen megnyugodott mikor látta, hogy ez csak a bátyja, Matt.

- Semmiben, én csak... - Nézett vissza az utcára. Nagyot sóhajtott, mikor látta, hogy a férfi eltűnt. – Csak azt néztem, hogy milyen az idő kint.

Matt vállat vont, majd magára hagyta a lányt, aki nem sokáig időzött az ablaknál. Magára kapta a kabátját és már indult is az erdő felé. Egy darabig a telefonja GPS-ét használta, de amint mélyebbre ért az erdőben, nem volt térereje és használhatatlanná vált, ezért érzékeire hagyatkozott. Nem nagyon kedvelte az erdőt, ő inkább a technika embere volt. Olyan egyedül érezte magát a természetben, még a város zaja sem szűrődött be. De valahogy a tudat, hogy egyedül van nem nyugtatta meg. Folyamatosan az-az érzés motoszkált benne, hogy valaki figyeli őt. De folyó hangján kívül semmit sem hallott.

- A folyó! – Mosolyodott el. Egy kis séta után meg is találta. Már csak azt kellett követnie és meg is találja a keresett helyett.

Így is lett. Körül nézett, de teljesen elhagyatottnak tűnt. A falak roskadoztak, a tető be volt szakadva a bejáratott teljesen benőtte a gaz. Ettől függetlenül benézett az ablakokon. Nem sokat látott. Bent sötét volt, az ablakok pedig mocskosak voltak. Bent egyáltalán nem észlelt mozgást. Valami különös volt a számára. Ha az álmai igazak voltak, akkor nem kellene lennie ablakoknak, hisz azon a helyen, ahol Keith-et fogságban tartották ott nem voltak ablakok.

- Biztos csak rémálmok voltak. – Vonta meg a vállát, de ha már idáig eljött, eldöntötte, hogy bent is körülnéz.

Az ajtóhoz lépett, de azt hiába rángatta nem akart kinyílni. Más bejáratott kell keresnie. Körül járta a viskót. Már csak a hátsó oldal maradt, ahova nem igazán akart menni. A ház fala mellett egy vékony föld párkány választotta el őt a hideg csobbanástól. De ott sikeresen talált egy törött ablakot. A könyökével óvatosan nagyobbá tette a bejáratott és be is mászott. Sajnos belül is olyan elhagyatott volt, mint kívül. Mindenfelé eltört bútordarabok, amik már évtizedek óta porosodtak. Sajnos nem talált semmit sem bent. Szomorúan elfogadta a tudatott, hogy rossz helyen jár és, ahol bejött ki is ment. Épp ahogy földet ért, a ballonkabátos férfit pillantotta meg a ház sarkánál, ahogy egy pisztolyt tartott felé.

- Fel a kezekkel! – Parancsolt rá. Katie hirtelen nagyon megijedt és, amikor menekülni próbált megcsúszott a lába és a mély, jéghideg folyóba esett. A férfi nem gondolkodva ledobta magáról kabátját és utána ugrott.