Furcsa álmok I.

1.fejezet: Elrabolva

- Egyik este álmodtam. Álmot láttam egy rég elfelejtett emlékről.

Egy kislány egy régi telefonfülkében áll és felveszi a csörgő telefont. Először egy recsegő hangot hall, majd megszólal egy nyöszörgő kisfiú.

- Segíííí....

- Ki vagy? – ijedt meg a kislány.

- Segíts...

- Merre vagy?... Váá!! – hirtelen valaki rácsapott a telefonfülke ablakára.

- Katie gyere, megyünk! Ha nem jössz, itt hagyunk. – Ez idősebb fiú volt az aki, nagyon hasonlított a lányra. Szemlátomást türelmetlenül vára őt a biciklije és barátai jelenlétében.

- Még egy perc! – Emelte a telefont újra a füléhez.

- Akkor mi megyünk! – Pattant fel a bicikliére a fiú. A lány azonnal kirohant a fülkéből és a felpattant a fiú csomagtartójára. Még miután elindultak hallatszott, hogy a nyöszörgő hang újra könyörgött.

- Kérlek, segíts rajtam! – Majd a magas sípoló hang jelezte, hogy megszakadt a kapcsolat.

Katie lihegve kelt a rémálmából. Az ágyában feküdt. Soha sem gondolta, hogy 10 év elteltével újra át kell élnie ezt az élményt egy álomban. A mellkasához kapta a kezét és próbálta megnyugtatni magát. Majd, amikor jobban lett elkezdte reggeli rutinját. Amikor elkészült lement a földszintre. A családja már elkezdte a reggelit. Ő is leült a helyére és nekilátott reggeliének. Az apja most is, mint mindig újságot olvasgatott, az anyja csendben ette a tojását, a testvére pedig zabált, mint egy disznó. A fiú, amikor lenyelte a falatot a lány felé fordult.

- Már megint nyöszörögtél álmodban. Nagyon idegesítő tud lenni.

- Nem tehetek róla. – Vonta meg a vállát a lány.

- Rosszat álmodtál? – Kérdezte az anyja. A lány csak bólintott válaszul.

- Miről álmodtál? – Kapcsolódott a beszélgetésbe az apja is. Katie először hezitált, de végül úgy döntött elmeséli. A testvéréhez fordult és megkérdezte tőle.

- Matt emlékszel még, amikor elmentünk biciklizni a barátaiddal és megálltunk annál a telefonfülkénél?

Az egész asztal elcsendesedett és a családtagok a lányt bámulták meredten. Végül az édesanya szólalt meg először.

- Annak már 10 éve kicsim. Akkor is elmondtam, hogy biztos valaki csak szórakozott. Ne foglalkozz vele. – Folytatta reggeliét.

- Biztos igazad van. – Hajtotta le a fejét a lány. Most már emlékezett ő is. Régen is elmesélte, hogy mi történt és ők akkor is csak kinevették az aggodalmát. Ezért is tartotta meg magának a titkait. A reggeli hátralévő része kínos csendben telt el. Miután végzett elindult az iskolába. Út közben elhaladt az emlegetett telefonfülke mellett. Rémület járta át egész testét, amikor az megszólalt. Senki sem volt a környéken csak ő. Hamar tovább is sietett.

Az iskolában az egyik órán elaludt és álmodott. A telefonfülkével szemben állt és felvette, amikor az megszólalt.

- Segíts!...Nincs sok időm... Segíts, kérlek! – Egy körül-belül vele egy idős fiú hangját hallotta. Majd megszakadt a szíve, ahogy könyörgött. Nem tudott megszólalni, csak reménytelenül ott állt és hallgatta a fiú meggyötört hangját. Aztán egy pillanat alatt máshol találta magát. Egy sötét, nyirkos szobában álldogált. Ahogy körül nézett észrevette, hogy a szoba szinte üres volt. Ablakok és bútorok nem voltak, csak egy régi, nedves és penészes matrac hevert az egyik sarokban. Katie azon a matracon ült, pontosabban nem is ő volt az, csak abban a testben volt. Ruha nem volt rajta, egész testét sebek borították, volt, ami már rég elhalványult az idő alatt, de voltak egészen friss karcolások is, amikből még csordogált a vér. A lába egy nehéz lánccal egy vastag vízvezetékhez volt rögzítve, hogy ne futhasson el. Vele szemben pedig egy masszív vasajtó volt. Reménytelennek tűnt a menekvés.

Hirtelen kicsapódott a vasajtó és egy sötét, magas alak lépett be rajta. Maga Katie sem tudta miért, de azonnal elöntötte őt a félelem. A test, amiben volt remegni kezdett, a levegőt zihálva vette és habár ott volt a lehetőség, hogy elfusson, megmozdulni sem bírt a rettegéstől. Amikor az ember közelebb ért erősen megragadta a karját és Katie sikítva felébredt.

Az egész osztály figyelme rá szegeződött. Látását könnyek homályosították és úgy vette a levegőt, mintha most futotta volna le a maratont. Majd kiugrott a szíve a helyéről. Aztán volt egy pár kínos pillanata. Az egyik srác elkezdett rajta röhögni a többiek pedig követték a példáját. Rámutattak és teljes szívükből röhögtek, a háta mögött sugdolóztak. Katie sírva fakadt és kirohant a teremből. A szekrényéhez sietett, ahonnan kivette a táskáját és mát indult is haza. Az úton a járda kövét figyelte, és amikor valami ott hevert előtte abba dühből, erősen belerúgott, de ez a hatalma energia hamar elszállt belőle, majd elmélkedni kezdett. Olyan valóságosnak tűnt az álma. Nem olyan volt, mint szokott lenni. A hideget, a bűzt és a fájdalmat is érezte, mintha tényleg ott lett volna. Annyira gondolkozott, hogy vajon mi lehetett az az egész, hogy észre sem vette, de már abban az utcában volt, mint a telefonfülke és az idegesen csengett, hogy vegye fel valaki. Átjárta a hideg, amikor meghallotta, de hamar átváltott a félelme kíváncsisággá és belépett a fülébe, de ott addig habozott, hogy a csengés abba maradt.

- Ne! Ne! Ne!... Itt vagyok... Hívj, újra kérlek. – Csapott a telefon mellé és keservesen lehajtotta a fejét. Nem telt el sok idő és a telefon újra csengeni kezdett és a lány időt nem pazarolva azonnal felvette azt.

- Hello.. Hello, ki az? – szólt bele hamar.

- Segíts! Kérlek, segíts rajtam! – Könyörgött a már jól ismert fiú hang.

- Itt vagyok! – A csodálkozását elsöpörve Katie válaszolt. – Segítek neked. Ki vagy? Hol vagy?

- Nem tudom. – Jött a kétségbe esett válasz. – Jön! Erre tart! Mindjárt itt lesz.

Katie nem tudott másra gondolni csak arra a férfira, akit az álmában látott és azonnal átjárta a félelem.

- Tarts ki! Segítek, csak áruld el, hogy hol talállak! – Nyelte le a félelmét és próbálta beszédre késztetni a fiút.

- Én.... píííííííí.... – Letették a másik oldalt. Katie alig tudott észhez térni. A gondolatai csak úgy cikáztak a fejében. „Most mit tegyek? Hol lehet fogságban? Ki rabolhatta el?"

- A rendőrség! – Jutott eszébe és már tárcsázta is a számot. Egy-két csengés után fel is vették.

-Jó napot. Itt a rendőrség. Miben segíthetek?

- Valaki bajban van! Felhívott és a segítségemért könyörgött.

- Hol van ez a személy?

- Azt... nem tudom, de elrabolták.

- Ki rabolta el? Kit raboltak el?

- Nem tudom... - Csillapodott le a lány önbizalma.

- Kislány. Ezt a vonalat fontos hívásokra találták fel nem pedig szórakozásra.

- Én nem szórakozok! – Háborodott fel, de hamar rá kellett jönnie, hogy a felnőttek nem fognak segíteni neki. Letette a telefont és újra elindult haza. Más megoldást kell találnia.