Versek, gondolatok

Romlandó kapcsolat

Porszemek szállnak a levegőben

Csillogva, gondtalanul áramlanak a napfényben

A tavaszi, meleg szellő lágyan pengeti a fák lombjait

Madárkák szerenádot fütyörészve élvezik a jó időt

Emberek tömkelege halad át a téren, néha egyikük aprót dobva a szökőkútnál üldögélő hegedűsnek

Én a muzsikus mellett ülök, már vagy fél órája hallgatva selymes játékát

A városban rend honol

Minden tiszta, sehol egy csikk, vagy szemét a földön

Az emberek békések

Egymás kezét fogó párok fagylaltot nyalogatva sétálnak a vízparton

Csak bennem ez a rettentő vihar

Ez a dallam rád emlékeztet

Amióta elmentél a harmónia felborult bennem és, mint egy csordultig teleöntött edény, csak várnom kellett ara, mikor böki meg az oldalam valaki és szabadul el minden

Lassan szívom a cigi füstöt, enyhén, fodrozódva engedem ki ajkaim közt az egyre halványodó szürkeséget

Egyre többet dohányzom

Talán azt a hatalmas űrt próbálom meg betömni vele a szívem helyén, amelyet te ütöttél a mellkasomba

Az érzékszerveimet is összezavartad, hiszen szüntelenül pásztázzák íriszeim a tömeget, félve ugyan, de hátha meglellek benne téged

Minden este mikor lefekszem a te édes illatod járja át az orrom, mire mérgelődve rájövök, azóta sem mostam ki a takarót

A bögréd is ugyan ott van, ahol hagytad, már porosodik és már a kávé is, kevés tejjel –ahogy szereted- szagot eresztett és apró, szőrös bibircsókokat növesztett a felszínére

Nincs erőm kiönteni

Rád emlékeztet, a helyzetünkre

Az is lassan kezdett el ernyedni a felszínen, amit ugyan le lehetett volna kaparni, de a belseje már rég savanyú volt

Eldobom a cigi csikket, majd rátaposva a földön hagyom, ezzel belerondítva a festői látványba

De hát, semmi sem lehet tökéletes...