gimnopédiák

vii.

Bóza nem jött iskolába – igazság szerint már egy teljes napja nem látták. De legalább az üzeneteikre válaszolgatott, még óra közben is írogatott, ami azt illeti, és Vér úgy döntött, ezúttal nem zavarja. Ellenkezőleg; minden újabb üzenet újabb nyugtatás volt, hogy a nagyi (és Bóza) jól van.

Persze hetedik órában, kosár edzésen mégis feltűnt. Hallgatta Simi hülyeségét, kiröhögte Vazul történeteit, szokásos személyes kacsintását küldte Vér felé... szóval minden megszokott volt, és jó, és Vér megnyugodott.

Megint egy csomóan lógtak a lelátókon az edzésük alatt, de az arc, amit Vér keresett, nem volt köztük. Biztos, hogy éppen zongorázik.

- Vér, figyelj már oda! - szólt rá Balczó a pálya széléről idegesen.

Vér csak bólintott neki, a kapitány pedig egy pillanattal később visszabólintott. Balczó egész nap ideges volt, és Vér nem hibáztatta, Vér pedig egész nap figyelmetlen, és Balczó sem hibáztatta őt. Mindkettejüknek joga volt a viselkedésükhöz - amennyire Vér tudta, Balczó szíve ügyeit próbálta intézni; és Vér fejét is fiúk gyötörték (bár Balczó nyilván csak egyről tudott).

Az egyik szóban forgó fiú itt volt, és láthatólag jól volt, enyhítve kissé Vér fejfájásán, a másikat azonban egész nap nem látta, ha pedig látta, ő fordult el, úgy téve, mint aki nem veszi észre a másikat.

A nézők sokkal hamarabb elmentek, mint hogy ők befejezték volna az edzést. Megbeszélés nélkül hajtották magukat egy-két óránál több ideig, talán mindannyiuknak szükségük volt egy kicsit a kimerültségre.

Vér utána is sokáig ült Simivel és Vazullal a sportcsarnok hátsó fala mögött, a parkoló szélén. Balczó rég elment, Tas és Bóza pedig füveztek valahol.

- Jól vagy, Fehér? - kérdezte Vér Simitől.

A másik fiú értetlenül nézett rá. Világosbarna haja kezdett megnőni, elöl már szinte a szemébe lógott, Vér szüntelen késztetést érzett, hogy ujjaival kifésülje homlokából a tincseket. Ám ha megtette volna, már tényleg soha nem mosta volna le magáról a csapat anyja címet, és örökre rajta ragadt volna.

- Ja, persze - mondta Simi. - Miért?

Vér vállat vont.

- Csak úgy. Vazul? - fordult a másikhoz, és őt is jól megnézte. De Vazul természetesen kifogástalan állapotban volt, minden hajszál pontosan úgy állt, ahogy ő akarta, a fény úgy esett ravasz szemeire, ahogy Vazulnak az jó volt.

- Ami azt illeti... - kezdte a fiú. Mélyet sóhajtott, aztán a mellkasára tette a kezét. Vér először meglepetten nézett rá, de most már látta a hamiskás csillanást szemében. - Összetört a szívem.

Simi felvihogott, Vér a homlokát dörzsölve próbálta elrejteni mosolyát.

- Életem szerelme elhagyott...

- Te olyan hülye vagy.

Tas és Bóza is előkerültek.

- Zúzunk haza? - kérdezte Tas, aztán belerúgott egy, a közelben álló kukába, ami felborult, tartalma pedig szétgurult a betonon.

Tas öblösen, hangosan nevetett, Vazul és Simi visított a röhögéstől.

- Baszd meg, Tas - mondta Vér, de szája vigyorra húzódott.

- Na, húzzunk! - kiáltotta Vazul.

Ő és Simi a Thunderbird-höz indultak, Tas a szétgurult szemetet rúgdosta. Bóza felhúzta motoros kesztyűit, aztán a sisakot dobálva nézett Vérre, felvont szemöldökkel. Nem mondta, hogy a nagyihoz megy, de Vér tudta anélkül is.