gimnopédiák

i.

Volt az éjszakában valami, ami nem hagyta Balczót nyugodni.

Állt a járdaszegélyen, fejét hátra hajtva, szája tátva, kezei zsebébe gyömöszölve. Bal cipője egy pocsolyában ázott, újra emlékeztetve Balczót a lukra a bakancs orrában. Nincs luk, hesegette el a gondolatot Balczó. Csillagok vannak, és éjszaka.

De csillagok sem voltak, mert a város kellős közepén úgysem fog senki látni csillagokat, bárhogy is próbálkozik. Balczó szinte hallotta Vért, ahogy magyaráz, soha nem tanul, de mégis mindig mindent tud. "Fényszennyezés, haver", mondja, és lassan egy félkört ír le cigarettájával az égbolt felé. "Az emberek a mesterséges fényeikkel meglopnak minket a csillagoktól. Az éjszakai ég az egész emberiség öröksége, ezek pedig basznak bele. Ugyanannyi védelmet érdemelne, mint mondjuk egy kihalóban lévő faj; bár az is igaz, hogy az emberek azokra is szarnak." Mikor Vér részeg volt és az emberiség problémáiról szónokolt, mindig úgy beszélt, mint aki nem tartozik közéjük, mint aki nem a tagja ennek a fajnak.

Ezt egyszer Simi is mondta neki, ültek irodalom órán, Papp próbált túlbeszélni rajtuk a táblánál, próbálta tartani az órát, Vér pedig felvette a részeg arcát, és úgy mondta: "Bűntudatom van, hogy egyáltalán az emberi fajhoz tartozom". Ezt persze megint idézte valahonnan, Vér soha nem tanult, mégis mindig mindent tudott.

Simi vihogott, nem a megjegyzésen, hanem ahogy Vér mondta, a részeg arcával; amit azért húzott elő, mert józanul soha nem szónokolt. Tas hümmögve nevetett mellettük, úgy, hogy "hö hö hö", lassan, ráérősen. Az ajkát tépkedte, meg ujján a bőrét, lába folyamatosan mozgott, és az órát nézte, hogy mikor lesz már ebéd (cigi) szünet.

Balczó kereste tehát a fényszennyezés mögött meghúzódó csillagokat, hátra hajtott, kissé szédülő fejjel, és az éjszakára gondolt. Az éjszakai városra, az utakra, a terekre, az üres éjjel-nappalikra, erre a teljesen más világra. A szobája ablaka is erre a világra volt beállva - Balczó mintha soha nem nézett volna ki nappal az ablakán. Vagy kinézett, csak elfelejtette, mert nem számított, mert a nappal az nappal, az éjszaka meg éjszaka. Éjjel a redőny mögött bújt meg az éjszakai város, az aszfalt lent a háztömb körül, a MOTEL felirat neonfénye a szemközti épület földszintjén. A lakótelep néhány ablaka mögött égő lámpa, a sötétben megbújó park és a játszótér árnyékai, a fénytenger kissé távolabb, a város forgalmasabb utcáin...

- Balczó! - rikkantotta valaki távolabb, Balczó pedig a hang felé fordult, és a csillagok mozdultak vele. A kocsma ajtajában Vazul állt, mellette Vér támogatta Tast. Tas karikás, vörös szemekkel meredt maga elé.

Tasnak mindig karikás, vörös szemei voltak.

- Összeszedtem a bandát, Sebi - mondta Vazul, arcáról még részegen sem hagyta le az önelégült mosolyát. - Gyerünk haza!

Balczó bólintott, aztán eszébe jutott Simi, és szemével őt kereste.

- Hol a Fehér? - hörögte, aztán félre köpött. Gyomrában a sör és a felesek kezdtek birokra kelni.

- A sarkon ürít - válaszolta Vazul, és gonoszul röhögni kezdett. A térdére támaszkodva vihogott.

Vazul részegen sem volt sokkal kedvesebb a józan énjénél, és még a jókedvén sem látszott, ha ivott, mert mindig ugyanolyan sokat nevetett: gonoszul, durván, általában mások baján - főleg, ha ő maga idézte elő. Hatukon kívül senki nem látta még puszta, tiszta boldogságából nevetni. Az emberek valószínűleg azt gondolták, őt csak mások terrorizálása vidítja fel. És nagyrészt igazuk volt, hogy őszinték legyünk.

Balczó elindult a sarok felé, a három másik összekapaszkodva támolygott utána. Vazul hangosan röhögött, Vér halk, vidám hangja épphogy elzümmögött a jóval előttük baktató Balczóig, Tas pedig meg sem szólalt. Balczó nem akart hátra fordulni és csekkolni, jól van-e, mert hátha megint sír, ő pedig azt nem tudta kezelni - Vér úgyis éppen őt támogatja, majd ő elintézi, ha baj van. Ő épp elég jól kezeli.