gimnopédiák

ix.

Fél négykor már Pápán voltak, a Városi Sportcsarnok előtt, és mikor odaértek, már minden tele volt emberekkel. A busznyi szurkoló kiözönlött a parkolóba, de Venti körbenézve rájött, hogy még így is kevesen vannak az otthoniakhoz képest.

Rina is így gondolta.

– Hát, még jó, hogy jöttünk – jegyezte meg.

Egy mellettük álló iskolatársuk, Somogyi Peti bólintott.

– Ja – mondta, és hangosan hörpölni kezdte a szívószálas italát, miközben barátja lépett mellé, akinek nevét Venti nem tudta.

– Azért csak ne féljetek, feleim – mondta ő. – Emlékszem, mikor tavaly, Kecskeméten voltunk rohadt kevesen a refisekhez képest. Mégis hangosak voltunk, mint hat másik!

Oros kétkedőn nézett körbe, látszott rajta, hogy nincs meggyőzve, de Rina vidáman karba bokszolta, mire a fiú feljajdulva kapott a megsajduló testrészhez. Rina néha erősebb volt, mint gondolta.

– Helyes! – kiáltotta, mit sem törődve kesergő barátjával. – Majd hangosak leszünk, mint ezer másik!

Rina és random körülöttük állók ujjongtak és kiabálva indultak befelé, Venti pedig inkább Orossal tartott. A Szűzmáriák már előttük megérkeztek, és mire ők bementek az épületbe, a csapat már régen ott gyakorolt a pályán. A kapun belépve egy üvegfalon keresztül láttak rá a pályára és a Szűzmáriákra, tőlük jobbra pedig büfé volt. Meg egy rakat ember, akik mindenfelé tolongtak.

A Regnum Marianum világoskék és fehér diákjai is azonnal szétszéledtek és elvesztek a vörös-kék tömegben. A legtöbben persze a büféhez indultak, Venti pedig inkább követte Orost közelebb az ablakokhoz, amik a pályára láttak.

Míg Oros fényképeket készített, Venti a helyet és az embereket figyelte. Úgy tűnt, a helyi refinek még a tanárai is eljöttek – és mind ellenségesebben meredtek rájuk, mint maguk a diákok.

– Szörnyen nagy bajban vagyunk – mondta Venti Orosnak, aki leengedte a kameráját, hogy körbenézzen.

– Miért?

– Nézd a tanárokat!

– Itt vannak tanárok?

Pont ekkor vonult el mellettük ruganyos léptekkel egy alacsony férfi, és villantotta rájuk szürke szemét. Oros hátrahőkölt.

– Inkább menjünk keresni valami helyet – kérte.

– Még van egy óránk – mondta Venti, de Oros már elindult a lépcsők felé.

– Onnan fentről jobb képeket fogok csinálni – szólt vissza, Venti pedig megadóan követte.

Eltolakodtak a lelátók tetejére. A pálya és a lelátók igazából olyanok voltak, mint az ő tornatermük, csak méretben különbözött: a Regnun Marianum minden tornaterme nagyon nagy volt. Nem mintha ez sokkal kisebb lett volna, de Venti azért egy kevés megelégedéssel nézett körbe, hogy méretben nem pipálta le őket az ellenséges terep. A pálya távolabbi felén az ellenfél csapata melegített be, így hát Ventiék maradtak ezen a térfélen. Venti a falnak támaszkodva figyelte a játékot, míg Oros fényképezett.

Idefele jövet egyszer álltak meg egy benzinkútnál, ahol mindenki elmehetett mosdóba, meg boltba, vagy csak simán kinyújtóztathatta tagjait. Míg Oros a vécét kereste meg a többiekkel, Venti Rinával a boltba ment be, ahova a Szűzmáriák is, akik egy rakás szurkolójukkal körülvéve, nevetgélve tolongtak a polcok között. Venti Balczó Sebestyént figyelte, aki mindennek a közepén, érdektelen arccal, csak a kekszekkel foglalkozott, amik között válogatott, meg a Fantákkal, és semmi mással.