Démoni erők /Befejezett/

Terhes találka

A hétvége gyorsan eljött. Túl gyorsan. A történtek után egyáltalán nem volt kedvem Mabel túl boldog érzelemkitöréseihez. Az estéim sem voltak teljesen nyugodtak, bár Bill alig beszélt az után az este után, mikor beszélt olyan komoly dolgokat mondott amik megértésével az egész napom eltelt.

Fenn ültem a szobámban mikor egy hatalmas üvöltést hallottam lentről.

- Stan bácsi! Ford bácsi! De jó újra itt! - Mabel megérkezett. Jobbnak láttam ha elé megyek így lesétáltam a lépcsőn. Mikor megláttam épp csámpást üdvözölte.

- Szia Mabel! - üdvözlöm őt egy álmosolyt varázsolva az arcomra.

: Úgy látszik Hullócsillag pont olyan "elragadó" maradt mint volt. : - hallom meg Bill gúnyos hangját. 'Csendet!' üzentem neki a fejemben. Még csak az kéne, hogy folyton elterelje a figyelmem és Mabel észrevegye.

- Dipper! - harsogta és a nyakamba vetette magát. - De jó újra látni! - elengedett és kezével elkezdte összehasonlítani magasságunk, mint mindig. Már nem is figyeltem, hisz az elmúlt időben mindig ő volt a magasabb és egyre jobban lehagyott.

- Ó, úgy látszik megelőztél - erre már feleszmélek.

- Mi!? - sikkantok.

- Gratulálok Dipper! Teljes egy milliméterrel nagyobb vagy nálam! - veregette a vállam. 'Úgy látszik most indultak be a hormonjaim.' gondoltam, de testvérem nem sok időt hagyott a hír megemésztésére, ismét belefogott mondandójába.

- Annyi mindenről kell beszélnünk Dipper! A gimiről, barátokról, barátnőkről, tantárgyakról, pulcsikról, szerelmekről! - az utolsónál megbökte az oldalam, de én csak forgattam a szemem. Wendy óta senkibe se szerettem bele, miért gondolja, hogy ez ilyen kevés idő után változott.

Többször egymás után körbefutotta a kalyiba minden egyes zugát, majd megunva tevékenységét elhatározta, hogy menjünk be a városba. Ennek két okból nem örültem. Egy: mindenki utál mióta ő elment és ezt az sem változtatja meg, ha együtt megyünk, mert akkor Mabel háta mögött mondják. Kettő: mióta meghalt az ablakos nem voltam a belvárosban és Stan azt mondta a falu béliek most még inkább dühösek rám, hisz akár meg is akadályozhattam volna a halálát, ha tovább szóval tartom. Mindezek ellenére kedves testvérem hajthatatlan volt.

Elmentünk minden helyre, ami fontos számunkra. Körbejártuk az összes boltot, természetesen az ő kedvéért, és szereztünk szuvenírt az új barátainak, akikről folyton beszélt. Délután meglátogattuk Candyt és Grendát, majd este elhatározta, hogy iker estet tart, azaz mindenféle dolgot megbeszélünk a külön töltött időről. Kész csodáltam, hogy Bill egész nap csendben maradt főleg, hogy mindig lenéző beszólásokat tesz azokra akik hülyeségeket beszélnek.

- Szóval Dipper milyen furcsaságokkal találkoztál mostanság!? - kérdezte izgatottsággal a hangjában. - Mond hogy legalább nem a semmiért hagytál egyedül. - hallottam a susmogó szinte suttogásnak ható mondatát. S mivel nem voltam benne biztos, hogy jól értettem visszakérdeztem.

- Mit mondtál?

- Hmm. Dipper te butus, hát megsüketültél a sok kutatástól? Csak megkérdeztem milyen lényekkel találkoztál - mondja kicsit bohókásan.

- Nem, mit mondtál utána? - értetlenül nézett rám.

- Semmit se mondtam - válaszolta. Értetlenül vakartam meg a fejem.

- Biztos történt valami a hallásommal. Jobb lesz megkérdeznem Fordot - mondtam. 'Bill miért nem tud az ilyen pillanatokban itt lenni?' kérdeztem magamban, hisz ő biztos tudott volna valamit válaszolni. Ez után a saját élménybeszámolómat pár mondatban lerendeztem (valamiért nem akaródzott beszélnem testvéremnek a furcsa helyzetemről), majd átadtam a terepet neki. Így körülbelül három óra elteltével végeztünk. Lefekvés előtt még Mabel lerángatott Fordhoz, aki épp mint vártam semmit sem tudott mondani erről, majd felmentünk a szobánkba és lefeküdtünk.

Az álmok birodalmába kerültem, de most egyáltalán nem kellett keresgélnem Billt, mert pont előtte "ébredtem". Mosolyogva nézett rám és kezével intett, hogy üljek mellé a kőre amin ült. Kis habozás után helyet foglaltam.

- : Jól haladsz Fenyőfa! : - paskolt vállon dicsérően, de én nem értettem mire akar utalni, így hát inkább feltettem a kérdésem amire választ akartam.

- Mi volt az a suttogás, amit este hallottam? - mosolya még inkább kiszélesedett.

- : Kezd visszatérni a valódi éned. : - csicseregte vidáman. 'Szóval az igazi énem egy idióta aki hangokat hall amik nincsenek is? Csodálatos!' gondoltam szem forgatva, mire ő felkacagott.

- : Rá fogsz jönni, hogy mi volt az... Egyszer biztosan! : - valamiért száján egy győzelemittas vigyor jelent meg, pedig nem is volt rá indoka. Furcsa egy dolgot talált ki az agyam. Ekkor karjára nézett, mintha egy képzeletbeli órát látna, s ciccegni kezdett. - : Ideje indulnom. Élvezd a vetítést! Holnap találkozunk! : - kiáltotta és eltűnik. Egyedül maradtam a gondolataimmal és nem értettem, mit értett vetítés alatt, ám a következő pillanatban képek sokasága tódult a szemem elé.

Mikor végre felébredtem csak halvány körvonalai maradtak meg esti álmaimnak. Mintha egy hatalmas köd fedte volna el őket, de én túl akartam látni ezen a ködön hisz úgy éreztem fontos számomra amit láttam. Fél órán át próbálkoztam az ágyban fekve, de mivel nem sikerült így jobbnak láttam végre felkelni.

Lent a konyhában kész díszben várt a Mabel féle csoda reggeli, ami szerintem csodásan ehetetlen, de nem akarom megsérteni, ezért mosolyogva eszem vele. A délelőttöt együtt töltöttük az erdőben mászkálva hátha találunk valamit, így találkoztunk tündérekkel, gnómokkal, törpékkel és Gideonnal (bárhogy nézem elég természet feletti jelenség az erdőben egy fa tetején). Mikor visszaértünk a kalyibába még társasoztunk egyet és alig vette észre, hogy ideje indulnia. Én már számoltam a perceket, hisz zsongott a fejem a furcsa susmogásoktól, amik közül csak néha értettem ki egyet-egyet és le akartam pihenni.

A buszmegállóban állva Mabel búcsúzkodni kezdett. Sorra vett mindenkit és engem hagyott utoljára.

- Jó volt újra látni Dipper. Kínos testvér ölelés? - kérdezte széttárva a kezét.

- Kínos testvér ölelés - és átkaroltuk egymást. Mikor elengedtük egymást észrevettem, hogy valami megváltozott, de elsőre nem jöttem rá, hogy mi. - Végre irány haza! Csak tudnám anyáék miért akartak rávenni erre a felesleges utazásra? - a susmogások értelmes mondatokká alakultak. Hallottam őket, mindenkit körülöttem. Nem úgy mint általában, ez valahogy más volt, és teljesen elbírtam különíteni ezt a kettőt egymástól. Most már értettem amit Bill mondott, rájöttem. Ezek mások gondolatai voltak. És ezzel egy időben egy kicsit el is szomorodtam. Mabel csak kényszer látogatást tett itt. Mosolyt erőltettem magamra miközben integettem, majd meg sem várva, hogy visszainduljunk a kocsival, futni kezdtem a kalyiba felé. Valami furcsa oknál fogva hamarabb visszaértem, mint Stanék,mintha repültem volna, így felfutottam a szobámba és rögtön ágyba bújtam. Bár a fejfájás már akkor elmúlt mikor kitisztultak a körülöttem levő hangok, de elfáradtam. Pár perc alatt elnyomott az álom.

- : Ne búsulj Fenyőfa, Hullócsillag mindig is csak magára gondolt : - kinyitottam a szemem. Ő eközben halkan kacagott mire nekem is nevethetnékem támadt és elkezdtem kacagni.

- Te tudtad, vagyis én is, de hát akkor is.! Hogy hihettem, hogy én érdeklem, csak bele kell gondolnom a nyáron történtekbe.! Mindig mindent feladtam a pillanatnyi hóbortjai miatt, és a nyár végén is csak azért sikerült elfogadtatni vele, hogy itt maradok, mert megígértem tartjuk a kapcsolatot! - kiabáltam nem is tudom miért. - Hisz mindig jobb volt nálam - fejeztem be szomorúan és végig gondoltam a közösen töltött éveinket.

- : Te voltál mindig jobb. Ő csak próbált jobb lenni és emberi mércében lehet, hogy tényleg jobb, de más mércék is léteznek. A lehetőségek végtelenek. : - sikerült megnyugtatnia. Hálás mosolyt vetettem felé.

- Miért hallom mások gondolatait? Tudom, hogy azt mondtad ez a valódi énem, de nem értem, hogy függhet ez a kettő össze - mondtam értetlenül, hangot adva a másik problémának ami felsejlett bennem.

- : Előbb utóbb rá fogsz jönni Fenyőfa! Addig is, most egy ideig nem fogok megjelenni, de ne aggódj a vetítés nem áll le és talán rájössz pár dologra belőle! Majd találkozunk Fenyőfa! : - kiáltotta és hátat fordítva nekem elindult egy kis mondókát mondogatva. - : Ki vagy? Mi vagy? Nem tudod. Tudod! Ki vagy? Mi vagy?... : - majd egy idő után teljesen eltűnt, és ismét előtűntek a képek szemeim előtt.