Démoni erők /Befejezett/

Sárga színű és van egy cilindere

- Sose bírsz minket legyőzni, ezzel is csak nekünk fogsz segíteni! Még találkozunk Stanford Pines! - mindig ez az utolsó. Erre emlékeztem az álmaimból a legtisztábban. Nem tudtam mi köze a valódi énemhez Fordnak, de nem kérdezhettem csak úgy rá, hogy : Hé, Ford bácsi, a fejemben egy valami azt mondta ez nem a valódi énem és valószínűleg te ismertél régebben is. Így elvetettem egy ideig a segítség kérést. Ezen a mondaton kívül csak halványan derengtek képek egy sárga elmosódott foltról, kékségről és egy megnyugtató világról, amit nem tudtam hova rakni. Jó pár hétig így teltek az éjszakáim, zavartan és kérdésekkel telien, hisz kíváncsi természetem nem tűnt el.

November közepe volt már. Egy szokásos reggel, hűvös és esős. Semmi furcsa nem volt. Mostanában egyre többször öltöttem magamra a kék ruháim és új hasonló színűeket is beszereztem. Nem értettem miért, de jól esett az elegáns öltözeteket hordani és ezen a reggelen sem volt másképp. Fekete nadrágot és kék öltönyt vettem magamra. Így sétáltam le az emeletről.

Egy átlagos reggel, átlagos teendőkkel... Egészen amíg be nem léptem a konyhába, ahol Stan és Ford bácsi reggelizett és mikor megláttak mindketten kiejtették a kezükből amit benne tartottak (az egész ebédlőt elöntötte a tej ami Stan poharából fojt ki).

- Mi a baj? Van valami az arcomon? - kérdeztem őket miközben lehajoltam a pohárért. Hitetlenül meredtek rám, és csak pár perc múlva szóltak, akkor is Ford, hisz ő könnyebben megemésztette azt a valószínűleg furcsa dolgot, amit észrevettek.

- Baj nem hiszem, hogy lenne fiam,de néztél ma reggel már tükörbe? - nem értettem mire akar célozni - Ha nem, akkor jobb lenne ha mihamarabb pótolnád - mutatott a fürdő felé. Nem is ellenkeztem, mert úgy is rávettek volna, hogy menjek be megnézni. 'Ennyire nem állhat rosszul a hajam!' méltatlankodtam magamban, de mikor beálltam a tükör elé elakadt a szavam. Legalább kétszerese voltam előző napi magasságomnak, arcom is kicsit férfiasodott és, ami a legfurcsább volt, hogy a ruhák pont jók voltak rám pedig azokat előző méretemre vettem. Teljesen összezavarodtam. Ez nem normális. Bár az sem, hogy egy sárgába öltözött fura fazon az igazi énemről hablatyol a fejemben. Visszamentem az ebédlőbe.

- Úgy látszik megindult nálam a tinédzser növekedés - hazudtam, hisz még én se hinném el, hogy egy éjszaka alatt ennyit nőhet egy ember.

- Épp itt volt az ideje - mondta Ford és Stan helyeslőn bólogatott. Magamban teljesen leesett az állam. Hogyan lehet valaki ennyire vak. Mert, hogy Stan még elmegy, de Ford? Biztos a sok különféle dimenzió tette vele. Ezzel a nagybátyáim le voltak tudva, de én még mindig nem tudtam mi is történt, és elkeseredésemre Bill sem tűnt fel azóta, hogy utoljára láttam, így ő se segíthetett. Nap közben nem bírtam koncentrálni a furcsa gondolataim miatt.

Elérkezett a lefekvés ideje. Egy újabb sikertelen nap. Teljesen elfáradtam és szinte hullaként estem be az ágyamba. Szemeim lecsukódtak, a világ eltűnt és meglepetésemre nem a furcsa képek közt találtam magam, hanem a nyugtató furcsa világban. Még inkább meglepődtem mikor hirtelen megjelent előttem Bill egy hatalmas mosollyal az arcán.

: Végre rendesek a méreteid! : - örvendezett. - : Mi lenne ha ünneplés képpen innánk egy italt? : - kérdezte és kezében meg is jelent az üveg, nem is hagyott szóhoz jutni. - : Ülj le! Helyezd kényelembe magad! : - intett egyet a kezével mire egy kanapé jelent meg a semmiből és rátolt engem, a kezembe pedig belenyomott egy itallal teli poharat.

- Hogy érted, hogy rendes méret, hisz ilyen gyorsan nem szabadna nőnie egy embernek! - méltatlankodtam.

: Egy embernek nem is szabadna, de te eredetileg is tudtál így kinézni, ezért nem meglepő a hirtelen váltás az egyik eredeti alakodra! : - mondta kitörő örömmel.

- Az egyik? Miért, volt több alakom is? - kérdésemre csak elmosolyodott és egyik ujját szája elé rakta jelezve, hogy még nincs itt az ideje ennek.

- Mi köze volt hozzám Fordnak? - tettem fel a másik kérdésem, ami már hetek óta foglalkoztat. Arca elsötétült, szeme vörös árnyalatot vett fel hajával egyetemben és úgy sziszegte.

: Miatta kerültél ebbe a helyzetbe! Miatta nem tudod ki vagy! Miatta nem tudod ki vagyok! : - dühösen fújtatott.

- Azt mondtad, hogy én találtalak ki, akkor honnan kéne tudnom ki vagy? - úgy nézett rám, mint aki most szólta el magát, egy régi titkot elárulva ezzel. Arcán látszott, hogy gondolkodik mit mondhatna és csak nehezen jutott elhatározásra.

: Hazudtam. : - jelentette ki egyszerűen, mire eltátottam a számat. - : Ha akkor azt mondom nem a képzeleted része vagyok túlságosan megijedsz és esélyem sem lett volna elmagyarázni a dolgokat. : - magyarázkodott és teljesen jogosnak véltem, sőt még örültem is, hogy segített és nem egyedül kellett rájönnöm mindenre.

- Köszönöm! - feleltem egyszerűen, mire meglepett arcot vágott.

: Hogyan? : - nem értett engem.

- Ha elmondod ezt az elején tényleg megijedtem volna, így legalább nem voltam egyedül - magyarázkodtam és mondandóm végén felnevetett, úgy mint aki csatát nyert, amit nem tudtam hova tenni.

: Ideje elindulnom! Gondolkozz azon ki vagyok! Holnap találkozunk! És Fenyőfa ne feledd vegyél aranyat! : - s ezzel felriadtam. Az utolsó mondatát nem bírtam hova tenni, de az előtte levő beszélgetésünk egy igen rossz gondolatot élesztett fel bennem, de... nem hiszem... de mi van ha mégis. Meg kellett kérdeznem Fordot. Kivártam a megfelelő pillanatot és a munkánk közben az egyik szünetben megemlítettem neki.

- Ford bácsi... Meg tudnád mondani, hogy van-e Ciphernek valamilyen ismertetőjegye? - kérdeztem félénken.

- Miért érdekel ez ilyen hirtelen Dipper? - értetlenkedett.

- Nem hirtelen... Csak eddig nem tudtam, hogyan kérdezzek rá - motyogtam magam elé, mint aki szégyelli amit mondani akar. Az elmúlt időben eléggé belejöttem a hazugságokba és az igazság elferdítésébe (valószínűleg ez is a valódi énem hatása).

- Hát ha ennyire érdekel... - egy kicsit elgondolkodott mielőtt folytatta. - A jellegzetességeit kívülről gondolom nem kell leírnom. Sárga színű és cilindert visel, ahogy azt te is tudod. Ami a többit illeti egy nagy hazudozó, ezért nem lehet benne megbízni, de egy hatalmas elme is egyben így ha véletlenül összefutsz vele vigyáznod kell - magyarázta tapasztalatait.

- Más nincsen? - unszoltam őt.

- Hmm. A beszámolók szerint mielőtt eltűnik az emberek szeme elől egy kis mondatot szokott mondani - tűkön ülve vártam mi az a kis pont amit elfelejtettem, pedig tudom, hogy tudtam mi az amit mondani fog. - Vegyél aranyat! De most már ideje újra munkához látnunk - teljesen ledermedtem, mintha egy élő szobor lettem volna. Csak nehézkesen bírtam újra megindulni. A nap további részében mindent elrontottam, amit rám bíztak így Ford hamar elküldött aludni.

Egy újabb álom nyomta el szemeim. Újra a furcsaságokkal teli nyugodt világgal körülvéve álltam. Szemeim lecsuktam még azelőtt, hogy megláttam volna őt, és mikor megéreztem a közelemben lassan elkezdtem kinyitni szemeim közben csendben beszélve.

- Te vagy Bill Cipher - csengett a hangom a csöndben és előttem egy sárga háromszög jelent meg cilinderrel a fején, Bill Cipher az álomdémon.