Démoni erők /Befejezett/

Karácsonykor fejre áll a világ

"Az idő nem érződik ebben a világban. A napok nem látszódnak. Észre venni szinte képtelenség hol kezdődik a ma és hol végződik be. Ez a démonok földje."

Ismét felébredtem. Nem éreztem semmi kedvet magamban a "rokonok" körül lenni, de az elmúlt hetekben túl sokszor zárkóztam be a szobámba. Az emlékeim lassú folyással szivárogtak vissza. Túl lassú iramban. Bill segít nekem, de már csak egy nap van karácsonyig és alig egy-két új emlékem van.

Felvettem mostanra szokásossá vált kék ingemet és nadrágomat, majd lementem a konyhába. Stan mosolyogva fogadott ami előre is rossz érzéssel töltött el (Bill megtanította kizárni a felesleges információkat, amik a felesleges emberek elméjéből érkezik).

- Jó hírem van kölyök! Holnap reggel Mabel jön hozzánk és itt tölti a karácsonyt! - mondta boldogan. Ennél rosszabb már nem is lehetne.

- Már nagyon várom! - álmosolyt vettem fel. - Most el kell mennem Fordhoz, elő kell készíteni a kísérletet amit holnap este végzünk.

- Ó, mintha említette volna - gondolkodott el. - Menj csak öcskös! Ne várakoztasd meg az idióta testvérem! - mosolyogva mondta és elindult a nappaliba magamra hagyva.

Lementem és a nap többi részét Stanforddal töltöttem. Szinte rutinná vált, hogy a tudta nélkül hiúsítom meg a terveit, ez egy kis izgalmat adott a napomnak, de a mostanihoz hozzá se kellett nyúlnom, hogy ne működjön. Kész áldás volt mikor hajnal háromkor befejezettnek találta az előkészületeket.

Billel esténként próbáljuk elérni az erőim áthozását a valós világba. Nem sok sikerrel. Mintha egy helyben topognánk. Bill azt mondta, ha meglennének az emlékeim sokkal könnyebb lenne, de így szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Egy újabb reggel, de kivételesen nem magamtól keltem. Egy nagy ordítás rázott fel.

- Megjöttem! - ez Hullócsillag. Miért nem bír rendesen megérkezni? Gyorsan felöltöztem és kinyitottam a szobám ajtaját. Szemben velem egy karácsonyfás, világítós pulcsiban a "hugicskám" állt.

- Mért van zárva a szobád ajtaja Dipper? - kérdezte kissé felháborodva.

- /Hullócsillag/ ez nem rád tartozik, már elég nagy vagyok ahhoz, hogy legyenek olyan titkaim, amiknek rejtve kell maradni.

- Azt mondtad Hullócsillag? - kérdezte. Fenébe nem figyeltem oda és ki is mondtam. gondoltam magamban, de az arcomon csak az értetlenség látszott.

- Mit beszélsz Mabel? - zavart arcot vágott egy pillanatra, majd egy kis beavatkozás hatására újra mosolyogni kezdett mintha nem történt volna semmi.

- Jól áll az új stílus bátyó! Tán nem valami lány van a dologban? - kérdezte kuncogva és közben elkezdett maga után húzni. A nap nagy része innentől kezdve szenvedéssel telt. Mosolyogni Hullócsillag hülye viccein és örvendeni az idióta ajándékoknak.

Nyolc órakor Stanford és én elvonultunk a kísérlethez, de mint ahogy megjósoltam nem működött, így tízkor már ágyban lehettem.

Az álmomba kerültem. Bill előttem állt és mosolygott rám.

: Boldog karácsonyt Fenyőfa! :

/ Boldog karácsonyt Bill! / - mosolyogtam rá. Közelebb nem jött hozzám. Sejtelmesen nézett rám.

: Van számodra egy kis ajándékom. Remélem nem gond, ha fenn kell lenned még egy kicsit. : - mondta és meg se várta a válaszom felkeltett. Húsz perc telt csak el lefekvés óta. Most mit kéne tennem? gondoltam magamban, úgy hogy Bill is hallja.